Persze, nehéz mosolyogni akkor, ha valaki tele van gondokkal, fájdalmakkal. A mai kor gondjai még nagyobbak, mint a korábbiak, hiszen éppen ebből a generációból raknak ki sokakat a munkahelyükről. Következésképpen megint két út marad: vagy megkeseredni, megkeserítve a családtagok életét is, vagy megkeresni a legelfogadhatóbb körülményeket, teendőket.

Az, akinek még van munkája, örülhet annak, és igyekezhet úgy beosztani az idejét, hogy jusson valamennyi a hétköznapi kellemességekre is: mondjuk, egy habfürdő este a kádban, netán közben egy kis zene illatozó gyertyával. Akinek több ideje van, az még többet tehet. Tele az ország múzeumokkal, ahová amúgy sosem jutott el az ember, rogyadoznak otthon a polcok még sosem olvasott könyvekkel. El lehet játszani azt is, hogy itthon vagyunk turisták. Nem szólva arról, hogy a testet is karban kell tartani: például kutyasétáltatással vagy otthoni tornával, ha az edzőterem drága.

És ez az a korszak, amikor a gyerekek már kirepülnek. Ennek is lehet örülni, milyen remek emberek lettek. Az unokákkal átélhető újra a kisgyereklét minden szépsége, lehet bátran kényeztetni, tanítgatni őket, figyelni az új jövevények cseperedését. Lehet nekik sütni, és jókat focizni velük. Azzal a felhőtlen érzéssel, hogy már nem az összes feladat a mienk, de mienk a mosolyuk, ha elmegyünk velük a Bábszínházba.

És persze nem vész el még ötven fölött az alkotóerő sem. Ki-ki tehetsége, egyénisége, mozgástere szerint választhat, hogy mit tesz. Lehetőleg olyasmit, amiért még fizetnek is. Ez nem könnyű manapság, de erre is van esély. Nagyon sok gondolat, ötlet és lehetőség születhet, ha hagyjuk. És ha egyik nem válik be, jöhet helyébe egy másik vagy egy harmadik. És ha valami sikerül, olyan lesz az ember kedélye, hogy még többre képes, és akkor még több sikerül majd.