A kilós ruhaboltok akkoriban kezdték azóta is tartó karrierjüket, ám az ő közelükben egy sem volt ezekből. A férje biztatására kibérelt egy kis üzlethelyiséget. Németországból hozta a bálázott holmit, ami kimosva, kivasalva, szemet vonzóan "adjusztálva" került a vállfákra. Láss csodát, a boltocska virágzott, legalább három évig. Ám közben megszaporodtak a hasonló vállalkozások. Amikor már a rezsiköltséget sem sikerült kigazdálkodni, fájó szívvel lehúzta a redőnyt. Egy távoli rokon bukkant fel ekkor az életében, azzal az ajánlattal: legyen egy nagy függönygyár üzletkötője. "Ez a tíz év volt talán a legszebb az életemben - szalad nevetőrácokba az arca az emléktől - gyönyörű házak ablakait öltöztettem fel. Az én dolgom volt: a felmérés, a tervezés, a varratás. Rengeteg sikerélményt hozott."

Ez a munka ébresztette újra a gyerekkori művészálmokat. Hat éve, hogy elbaktatott a közeli közösségi házba, ahol festészetoktatást hirdettek. Először a térbeli rajzolást kellett elsajátítani ceruzával és szénnel, azután jött a pasztellkréta, most az acrylfestéknél tart. "A festés megtanított látni a fény és az árnyék csodálatosan sokrétű világát - próbálja átadni az élményt. - Az pedig már végképp leírhatatlan érzés, hogy megvették egy képemet."

Az új hobbi segített csillapítani a férje halála okozta traumát, majd a munkahelye is odalett. 65 évesen akár már élvezhette volna jól megérdemelt pihenését, de ő ebben olyan sok élvezetet nem talált. Egy nagy üzletlánc pénztárost keresett, így kapott az alkalmon, és fel is vették... éppen három hónapra. "Nem végeztem rosszul a munkám, egyszerűen mindenkit kiraktak a próbaidő lejártával." A rossz tapasztalat nem szegte kedvét, a közeli bevásárlóközpont ruhaüzletében lett eladó. "Itt jó minőségű, idősebbeknek szánt holmikat árultunk. Fantasztikus forgalmat értem el, ránéztem egy vevőre és tudtam, milyen szín, stílus áll jól neki". Két év után az üzletvezetővel akasztott tengelyt, az okról nem akar beszélni, és újra "munkanélküli" lett. Pár nap sem tellett bele és felhívta a bolt volt társtulajdonosa, lenne-e kedve az ő most megnyitott üzletében dolgozni. "Boldogan mentem - mosolyodik el - 67 éves vagyok, és a barátnőim azt kérdezik, miért nem tudok nyugton megmaradni. De valahogy nem tudom elképzelni magam, ahogy otthon sütök-főzök. Tényleg, sütni is már nyugdíjas koromban tanultam meg. Azt mondják nem is rosszul. Lehet, hogy talán mégis egy cukrászdát kellene nyitnom?"

Hernádi Katalin