Fogarassy Miklós: "Még nem kelt fel a nap"

Kísérlet az olvasó meggyőzésére arról, hogy az 1980-as folyóiratközlés után először 1985-ban, a Merre a csillag jár című Mészöly-kötetben megjelent, majd nemsokára - az Óda az Elégiához, illetve a (Mellék-óda) címeket viselő részekkel kiegészítve - végleges formát kapó költemény (l. 1991-es önálló kiadását) nem csupán egy rangos prózaírói életműnek a - mégoly jelentős - költői kiegészítő eleme. Ennél jóval több: a modern magyar költészet sarkalatos jelentőségű monumentuma, nagy költő nagy verse, mely nagyságrendekkel több és egészen más minőségű figyelmet érdemel, mint amelyben eddig részesült.

Fogarassy három részre tagolja könyvét: az elsőben az Elégiát, a kiegészítést és Mészölynek a vershez fűzött jegyzeteit (a vers textusához paratextusként kapcsolódó, azaz vele nem teljesen egynemű, ám róla le nem választható komponenst) közli, a második részben "a költemény megközelítését" és "a költemény értelmezését" végzi el, majd a harmadik részben rövid zárófejezet formájában foglalja össze vizsgálódásának főbb következtetéseit.

Munkája leginkább a "megközelítés" terén mutatkozik sikeresnek. Az elemzésben kellő hangsúlyt kapnak a költemény motívumai, tematikus sorai és jelképei, érzékeny és pontos leírását olvashatjuk a hangnem hullámzásának és váltásainak. Meggyőzőek a verskompozíció alapjellegét illető megállapítások is: az Elégiában valóban a személyesség hevülete és a metafizikai elmélyedés ötvöződik rendkívül jelentős filozófiai lírává a létről és az elmúlásról, az individuális tudat és a létezés kölcsönviszonyairól, s a bennük rejlő tragikus-elégikus paradoxonokból.

Ám ez a megközelítés gyakran megmarad annak, aminek mondja magát: a szerző megközelíti figyelme tárgyát, de nem mindig sikerül kellő közelségébe kerülni, olyan közelre, ahol az értelmezés úgy lesz általánosan érvényes, hogy egyszerien konkrét mivoltában is meggyőző. Fogarassy felhívja figyelmünket egy-egy bölcseleti aurájú képre, majd ahelyett, hogy a képet bekötné a versműködés rendjébe, beéri avval, hogy biografikus emléknyomként, például "háborús élményként" azonosítja, vagy a vers szerzőjének a lelkiállapotára következtet belőle ("A sorokat a szerző bánata lengi be."). Megállapítja, teljes joggal, hogy az Óda az Elégiához és a (Mellék-óda) nyilvánvalóan kapcsolódik József Attilához - de hogy pontosan miben is áll ez a kapcsolat, hogy miként és - még fontosabb - miért van köze Mészöly versének József Attila Ódájához és (ha már itt tartunk) Elégiájához, erről nem kapunk tájékoztatást.

A Mészöly-vers végső rangjának kijelölésében egyébként néhány világirodalmi párhuzam is sokat segíthetett volna: az Elégia szoros rokonságot tart a XX. századi - elvont-bölcseleti ihletésű - hosszú vers, vagy - ahogy mostanában műfaji kategóriaként használjuk a szót - hosszúvers néhány klasszikus darabjával. T. S. Eliot Átokföldjét szerkezete (a mottó-főszöveg-jegyzetek hármassága) idézi, motívumai, szimbólumai és költői gondolatmenete pedig mindvégig rezonál Paul Valéry költeményére, A tengerparti temetőre (amelyre szövegszerűen is utal Mészöly: "... közösül / a tengerpart temetője az éggel; / lehetetlen szépség.").

A magunk részéről szívesen látnánk az Elégiát ezeknek a nagy verseknek a társaságában. Fogarassy könyve ehhez néhány fontos lépéssel kétségtelenül közelebb vitt bennünket.

Kalligram, 91 oldal, 1800 forint