estéink holdja, melyre fel-felpillantunk néha

- tompa fényében többtonnás magány,

már nem az a hold, mit korábban neveltünk,

nézed, hallod, megérinted, a mi tükrünk;

de se arcod mosolygós nyugalma,

sem pedig beszéded, hallgatásod vagy tetteid,

semmi gyönyörű mocskosság nem teheti kétségessé,

hogy legnagyobb kegyelem elnézni,

miként simulsz álomba, karomban,

mellkasomra hajtott fejjel,

vagy csak úgy, nélkülem, hason fekve;

ilyenkor mindig és mindig újra megtisztít az álom

és láthatlak úgy, ahogy anyád, első napodon,

isten nélkül, nyomasztó súly nélkül,

boldog nyugalomban.

K. Kabai Lóránt (1977)

Legutóbbi kötete Hiba nincs címmel 2006-ban jelent meg a Szoba Kiadónál.