Túléltem önmagam, de nem könyörgök.

Egy szokványos szonettet írni meg

(ügyelve rá, ne szóljon senkinek)

erőt adhatna vagy isten vagy ördög.

Arról, hogy milyen csodák között éltem.

Regényt kell írni róluk: emberek.

Meg arról, amiről már nem merek:

milyen keveset időztem a fényben.

És felkönyörgök itt a tercinákban

mégis. Mert kegyelem a szenvedés.

Mért éreztem mindenről, hogy kevés?

Mért nem tudom, mi az, amire vágytam?

Hűségessé alázott emberedként

kérem, játsszuk le újra, ami történt.

Jónás Tamás (1973) Zelk Zoltán-díjas.

Legutóbbi könyve Önkéntes vak címmel 2008-ban jelent meg a Magvetőnél.