A repedt talpig tükör még ott volt a régi helyén, a párnázott ajtó mellett, a rácsok mögött, a falon. Janó lassan kinyújtózott, a jobb csuklójára szegecselt fémbilincsből induló vastag lánc megfeszült, Misi bá éppen fél lábon állva húzta lefele a nadrágját, amikor a lánc megrántotta a bal kezét, majdnem elesett, aztán csak sikerült megkapaszkodnia az asztal peremében. - Figyelj már oda! - mordult rá Janóra. - Melegítsünk, ne rángass összevissza.

Janó nem válaszolt, a tükröt nézte, a tükörben a testét, viaszosra sápadt bőrét, a zöldeskék tetoválásokat, a vörös hegeket, az elfeketült hatalmas fognyomokat, a megereszkedett bőrt, a kiálló bordákat. - Hova melegítsünk, mester? - kérdezte, Misi bához lépett, lerántotta róla a felhasított ujjú köpenyt. - Nézze meg, kilátszanak a bordáink.

Misi bá a tükörre nézett, egy pillanatra a mellkasán meg a hasán húzódó vörös sebhelyekre és varratnyomokra tette a tenyerét. - Hát szépek nem vagyunk, az egyszer biztos - mondta, az asztalhoz lépett, elhúzta a sporttáska cipzárját, elkezdett kipakolni. - Betartották, amit ígértek - bólintott. - Adtak mindent - mondta. Vazelin, szilikonspray, mirigykivonat, könnyített nyakvédők hosszított pengékkel, tépőzáras kevlar artériavédők, súlyozott kesztyűk, műgyantába ültetett szegecsekkel, pengékkel és üvegszilánkokkal, igazi prémiumszerelék. Még abba is belementek, hogy ne a nyakunktól, hanem a csuklónktól fogva legyünk összekötve.

Janó elfintorodott. - Ja, rájöttek, hogy a fém nyakörvekkel csak mi járnánk jól. Ha arra vennénk a nyakvédőt, azt tuti nem bírná átharapni - mondta.

Misi bá a fejét rázta. - Átharap az akármit. Egyszer láttam, hogy kettéharapott egy Mercedes-ütközőt. Csak hál' istennek finynyás. És a tüskéket utálja. Ez meg már öreg is, megtanulta, hogy jobb békén hagyni a pengéket. Nem fogja bántani a nyakunkat. Meg azt ígérték, dupla adag nyugtatót kap. Nagyon akarják, hogy kinyírjuk.

Janó bólintott, az asztalhoz lépett, kézbe fogta a mirigykivonatos tégelyt, lecsavarta a tetejét. - Kenjen be, mester, aztán mondja el még egyszer, hogy mi a terv - mondta, beleszagolt a tégelybe, várta, hogy megcsapja a krokodilhasnyálmirigy-kivonat csípősen keserű szaga, de csak avas vajszagot érzett. - Valami nem jó - mondta, Misi bá felé nyújtotta a tégelyt.

Az öreg kikapta a kezéből, beleszagolt, aztán beledugta a hüvelykujját, kikapart egy kevés sárga krémet, megszagolta, megnyalta. - Ez vaj - mondta. - Ez sima egyszerű vaj - letette a tégelyt, a másikat is kinyitotta, abban is csak vaj volt.

Janó érezte, hogy kiszárad a szája, felkapta az asztalról a nyakvédőt, pár pengéről lehúzta a műgyanta kupakot, az egyiket megfogta, két ujjal meghajlította. - Bádog - mondta, olyan reszelős lett a hangja, mint rögtön a műtét után, mintha csak nemrég varrták volna össze a hangszálait.

Misi bá megfogta az egyik kesztyűt, ahogy rámarkolt, a festett gyurmafoglalatból rajzszegek és színes műanyagdarabok pörögtek ki. - Ügyes - mondta.

Janó a sarokba vágta a nyakvédőt. - Rohadjatok meg! - üvöltötte. A nyakvédő zörögve a rácsoknak ütődött, az egyik elgörbült pengétől fogva fennakadt rajta. Janó odarohant, belerúgott, aztán megfogta a rácsot, két kézzel rámarkolt, megrántotta, rázta, közben morgó hangon, káromkodva üvöltött.

A rács nyikorogva a gipszkartonnak csapódott, a gipszkarton egy helyen behorpadt, de a rács kitartott, Janó elengedte, aztán vállal nekirohant, egyszer, kétszer, háromszor, közben végig torka szakadtából üvöltött. - Nem ezt ígértétek, rohadjatok meg! - a hangja reszelősen, mélyen zengett, áthatolt a falakon, aztán mintha valahogy visszhangot vert volna, egy hosszan elnyújtott, mélyen zengő, hörgő üvöltés válaszolt rá.

Janó karján és a vállán felmeredt a szőr, apró verítékcseppek ültek ki a bőrére, elengedte a rácsot. - Engedjetek ki! Halljátok! Engedjetek ki. Rohadtak! - mondta most már egészen halkan, elhallgatott.

Egy pillanatra csend lett, aztán újra felhangzott az üvöltés.

Misi bá is egészen sápadt volt, fél kézzel az asztalra támaszkodott. - Ez nem úgy hangzott, mintha tele lenne nyugtatóval - mondta, a földre köpött. - Ezek szerint mégse akarják olyan nagyon, hogy győzzünk.

Janó az öregre nézett. - Én nem csinálom ezt végig még egyszer - mondta. - Érti, mester, nem csinálom! Tudom, én rángattam bele magát ebbe, de akkor se. Nem akarom, érti, nem akarom, hogy kettéharapjon - végighúzta a tenyerét a mellkasát borító fognyomokon, fel egészen a nyakáig, aztán egy hirtelen mozdulattal rátekerte a csuklójára szegecselt láncot, magával rántotta Misi bát, ahogy megint a rácshoz ugrott, és a bal kezével megpróbálta a rácsból kiálló egyik élvas élébe akasztani a láncot.

- Mit csinálsz! - Misi bá megrántotta a láncos karját, a lánc így nem akadt rá az élvasra, közben a másik öklével amilyen erősen tudta, gyomorszájon vágta Janót. - Mit csinálsz, mi?

Janó összegörnyedt, kopaszra nyírt feje csillogott az izzadságtól. - Hagyjon - nyögte. - Hagyjon.

Misi bá odaguggolt mellé a földre. - Nem hagylak - mondta. Nem hagylak. Hiába voltunk itt fél évig, ezek még mindig nem ismernek. Azt hiszik, veszteni jöttünk. Hát nem - hátrahajtotta a fejét, benyúlt a szájába, a fogai közül kipiszkált egy megbogzott damilvéget, az ujjai közé fogta, elkezdte lassan kifele húzni, közben megfeszítette a nyakát, és az egész teste rázkódott, ahogy öklendezett, aztán a damil végén megjelent egy összecsomózott óvszer, az öreg lassan kihúzta a szájából, Janó látta, hogy valami sűrű barnás folyadékkal van tele. - Mi ez? - kérdezte.

Misi bá köpött egyet, aztán megtörölte a száját. - Napalm - mondta, közben középen összefogta az óvszert, meghúzta és kétszer megcsomózta, úgy, hogy két részre oszlott benne a folyadék. - Nem igazi, én csináltam tiszta szeszből, cukorból, fügelekvárból, sebbenzinből és vérből. De van olyan jó, mint az igazi! - Felemelte a földről a nyakvédőt, az egyik bádogpengével nyiszitelni kezdte az óvszert a csomók között. - Az egyik fele a tied. Beveszed a szádba, ráharapsz, és ha tudod, pofán köpöd a dögöt. Pofán vagy szemen - odadobta Janónak az óvszer egyik felét.

Janó megfogta a gumit, megszorította, az olajos folyadék émelyítően és sűrűn áramlott a tenyere alatt. - És hogy gyújtjuk meg? - kérdezte.

Misi bá válasz helyett megbilincselt kezével rávágott Janó megbilincselt csuklójára, a lánc megcsörrent, a két acélbilincs egymásnak csattant, kékes szikrákat vetett. - Így - mondta. - Kiégetjük a szemét, tönkrevágjuk a szaglását. Aztán megfojtjuk a lánccal. Nagy cirkusz lesz. De túl fogjuk élni. Megértetted?

Janó bólintott, a rózsaszín óvszert nézte. - Igenis, mester - mondta. - Igenis. Túl fogjuk élni.