Szerzője, Haraszti Miklós, most hatodik esztendeje az EBESZ-ben a nemzetközi sajtószabadság őre. Nem rejti véka alá: egyre több a dolga a cenzorok cenzoraként.

- Miként lehet megmagyarázni a mai, "múlttemető" fiatalok számára a Darabbér-per jelentőségét?

Nem éppen emelkedő a sajtó-szabadság trendje

- Az én perem az utolsó íróper volt, s egyúttal ez nyitotta meg a szamizdat, az új ellenzék elleni harcot: ugyanis sokszorosítás útján elkövetett izgatás volt a vád. Gépmunkásként egy évig dolgoztam a Vörös Csillag Traktorgyárban, ennek naplóját, vagyis a munkásosztály uralkodásának cáfolatát találták izgatónak. Ám ráadásul buzgón terjesztettem a kéziratot egyetemisták és értelmiségiek körében.

- Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-megbízottja, aki Bécsben árgus szemekkel őrködik s oszt sárga és piros lapokat. Nem érzi magányosnak magát szakadatlan, néha hiábavaló küzdelmében? Idén januárban 14 újságírót öltek meg világszerte.

- Hivatalom a világ egyetlen államközi sajtószabadság-intézménye. A honlapomon (www.osce.org/fom) százával sorakoznak az intervenciók dokumentumai, és sok járt sikerrel. De lássuk tisztán, az új évszázad első éveiben nem éppen emelkedő a sajtószabadság trendje. Számos országban, különösen a volt szovjet köztársaságokban, ellenszél fúj, megrendült a társadalmi vitaszabadság iránti alapvető elkötelezettség.

- Említene (el)ijesztő nyugati példát is?

- Nyugaton nem az állam, hanem mintha maga a multikulturálissá vált társadalom fordulna szembe a kritika szabadságával. 2006-ban - a dániai Mohammed-karikatúrák teremtette válság nyomán - a türelmetlenség új hulláma indult el. Újfajta ideológiai öncenzúrát szült, túl a mindig érlelődő szerkesztői korrektségen. Ennek az új türelmetlenségnek a kereskedelmi bojkott-fenyegetés a fegyvere, ideológiája pedig épp a türelem jelszava. Mintha megfordulna a liberális türelemfogalom: ma az toleráns, aki nem bírál, nem pedig az, aki elviseli a bírálatot. Elég egy-egy kör-e-mail, s könyvek kerülnek süllyesztőbe. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában azt követelik az államoktól, kriminalizálják a vallások megsértését. Évente egyszer összejövök az amerikai, afrikai államok szervezetének és az ENSZ szólásszabadság-jelentéstevőivel. Legutóbb közös állásfoglalásban ítéltük el az emberi jogi tanács eme döntését, mert súlyos visszalépést jelentene a sajtószabadságban, ha büntetni lehetne, sőt kellene azt, amit az egyes felekezetek sértőnek éreznek vagy vélnek. Félreértés ne essék: nem a gyűlöletre, kirekesztésre, jogsértésre, erőszakra uszítókra utalok. Furcsa módon a valódi gyűlöletbeszéddel kapcsolatban éppenséggel gyakran nem alkalmazzák a meglévő, egyértelmű törvényeket. Például a fatvát, újságírók elleni gyilkossági felhívást kibocsátó személyek nem állnak nemzetközi elfogatóparancs alatt, ahogyan Magyarországon sem hajlandó az ügyészség érvényt szerezni az uszítás elleni törvénynek. De hát ennek is az a következménye: a racionális vita szabadsága csorbul.

- Keleten sem rózsásabb a helyzet.

- Keleten az állam a főszereplő, még mindig és ismét. A volt szovjet köztársaságokban például a terrorista propaganda és a gyűlöletbeszéd terjedése gyakran csupán ürügy arra, hogy a kormányzat bírálatát is büntessék. "Extremizmustörvények", ez az új divat a kifejezési szabadság korlátozásában. Egy törvénybe foglalják az uszítással a gyalázkodást, a vallások bírálatát, a máshol már megjelent dokumentumok ismertetését. Könyveket koboznak el, újságokat tiltanak be. De a kifejezési szabadság - amely Nyugaton a fő gond - Keleten csupán az egyik veszélyterület. Oroszországban és más volt szovjet országokban nemhogy lazulna, inkább sűrűsödik a televíziós monopólium. Ha van, ha nincs magántulajdonú televíziózás, a kormány és barátai uralják a tartalmat. A sokszínűség a sajtószabadság igazi értelme és mérőeszköze, de ez sajnos annál kisebb, minél nagyobb egy-egy sajtóágazat súlya. A televíziózásban gyakorlatilag nincs sokszínűség Ukrajnát és Grúziát kivéve. A nyomtatott sajtóban van választék, de sok helyen olyan adminisztratív kitolásrendszernek van kitéve, hogy nyomorúsága néhol a valahai szamizdat helyzetével vetekszik. Talán az internet a legszabadabb, de készülnek is az új törvények a megzabolázására.

- Moszkvában nem látszik szűnni az erőszakhullám: "fogyóeszköznek" számítanak az újságírók. Írt szívhez szóló levelet Medvegyevnek és Putyinnak. Ezzel megvédhető a szókimondás bátorsága, valamint az újságírók élete?

- Valóban felkértem az orosz elnököt és kormányfőt, hogy központi és messzehangzó akcióval lépjenek fel az újságírók biztonságáért, kezeljék az igazságszolgáltatás kudarcát. Erős volt a reakció az orosz külügyminisztérium részéről, de bízom a javulásban. Örültem, hogy öt nappal levelem után Medvegyev elnök meghívta magához a Novaja Gazeta főszerkesztőjét és Gorbacsovot, aki a lap egyik tulajdonosa (ennek a lapnak már négy újságíróját ölték meg, köztük a neves Anna Politkovszkáját). Annyi mindent tehet ezekben a nemzetközi felháborodást kiváltó ügyekben a kormány, amely felismeri, hogy a gyakorlati büntetlenség bátorítja a sajtó elleni terrort. Horvátországban is elszabadult a maffia, és amikor újságírókat kezdett ölni, az államfőt is beleértve föllépett az állam, nagy erőket mozgósítottak az erőszakhullám megfékezése érdekében. Az erőszak cenzúrája a demokrácia egyik legfontosabb alappillérét rombolja le. Már egy ilyen esettől kezdve is másként gondolkodnak a szerkesztők.

- Aggasztó híreket hallani a Szabad Európa és a BBC hányatott sorsáról Közép-Ázsiában és a Kaukázusban. Mit tud tenni a "világ végén" a hadállásaikat védő cenzorok ellen?

- A BBC és a Szabad Európa sok helyen az egyetlen közszolgálati jellegű műsorszóró intézményként, de immár FM hullámhosszon vészelte át a változások éveit. És most a "színes forradalmak" utáni hangulatban elkezdik kiszorítani őket néhány országból, épp onnan, ahol a legfontosabb, hogy legalább az autórádiókban megszólalhassanak nem központilag vezérelt, minden oldal iránt fair adások. Akadnak olyan országok, ahol a bedolgozó tudósítóikat is üldözik. Az én underground ellenzéki nemzedékem legfőbb tapasztalata: mindig segít a nyilvánosság. Nem állíthatom, hogy helyrehozza az elrontott, félrebillent dolgokat, nem szolgáltat jogot, de megállíthatja, lefékezheti a helyzet romlását. A civil társadalom a plurális sajtót nélkülöző országokban úgy tekint az EBESZ-re, mint ahogy mi annak idején a helsinki folyamatra. Nem kis részben azért, mert Európához kapcsolódásuk intézményes záloga.

- Újságírók legújabb fegyvereként jelent meg a cipőhajigálás (Bush ellen, egy iraki sajtókonferencián): eredményre vezető eszköz ez, ha utána Svájcban kell menedékjogot kérni?

- Nem tartom relevánsnak, hogy épp újságíró ellen emelték az elnöksértési vádat, s nem tartom relevánsnak az ő védekezését sem, amely szerint szólásszabadságát gyakorolta. Tudom, első fokon három évet kapott, sajnálom is őt, de úgy látom, elsősorban az újságírókat hagyta cserben ez az iraki tollforgató. Értem persze, politikai véleményét juttatta kifejezésre, de ezt a bátorságot az utcán vegye magának, mert tönkreteszi a sajtóértekezlet intézményét, melynek lényege a félelemmentesség, az, hogy minden kérdést fel lehet tenni, s aztán legfeljebb önmagáért beszél a felelet nélkül hagyott bírálat. Valójában az olvasók információs szabadsága ellen lépett fel meggondolatlan tettével. Ettől kezdve félelemmel fognak bemenni a sajtókonferenciákra a politikusok. Mellékes, hogy némelyikük megérdemli.

- Hazai dolgainkat érintve nem lehet szó nélkül hagyni a sokadik nekifutásnál tartó médiatörvényt. Magyar átok ül rajta, vagy úgy rossz, ahogy van?

- Nyomon követtem ezt a legújabb médiatörvény-próbálkozást, sajnálattal látom, a lényeget tekintve változatlan formában akarják a T. Házba bevinni. Van egy jó oldala: a közszolgálati televízió finanszírozását jól oldaná meg. Dicséretes, hogy reklám-mentesíti s automatizálja a járandóságát, ezzel lehetővé válhat a minőségi közszolgálati tájékoztatás, ha elegendő lesz az induló pénz. De a törvény rákfenéje, hogy a parlament kétharmada, ami gyakorlatilag két pártot jelent, minden egyes intézménybe a saját embereit nevezné ki. Másik hatalmi ágnak, civil szervezetnek, szakmai intézménynek, a kormánynak, a köztársasági elnöknek, az újságíróknak továbbra sem lenne beleszólása abba, kit ültet a politika akár a közszolgálati, akár a vagyonkezelői tanácsba, a médiahatóságba, akár abba a kft-be, amelyik közszolgálati pénzeket oszt . A kétharmad puszta betartása révén ez még nem válik alkotmányossá. Az Alkotmánybíróság 1992-es döntésének sem felel meg, amely kimondja: nemhogy pártok egy bizonyos csoportja, hanem akár a parlament egésze sem gyakorolhat meghatározó befolyást a média intézményrendszerére. Persze a nemzetközi sajtószabadság-kötelezettségekkel is szembe megy, ha gyakorlatilag politikai gyámság alá helyezik a médiumokat. Ezért kénytelen lennék hivatalosan interveniálni Magyarországnál, ha ebből a mostani formában lenne megszámozott parlamenti dokumentum.

- A bíróság jogerősen is felmentette azokat az újságírókat (Népszava, HVG), akiket államtitoksértés miatt helyeztek vád alá. De még mindig rabosítják azokat, akik esetleg túlságosan messzire merészkednek, s olyasmibe szagolnak bele, ami a "nagykutyák" érdekeit sérti.

- Örülök a felmentéseknek. De a bíróság Magyarországon még mindig csak amiatt menthet fel titoksértéssel megvádolt újságírót, mert formailag nem volt rendben a titkosítás. Törvényi változásra lenne szükség. A parlament asztalán várakozik a minősített iratokról és adatokról, magyarán a titkokról szóló törvényjavaslat módosítása, amely kapcsán a Btk. eme részén is változtatni kellene. Remélem, minél gyorsabban nyélbe ütik. Pártállami ebben a tekintetben a törvényünk, hiszen az ötvenes években vezették be, hogy a civil is büntethető a titok közléséért.

- Milyennek ítéli a magyarországi sajtószabadság helyzetét?

- Jó közepesnek kell mondanom. Élénk pluralizmus van, de törvényhozási áttörést nem tapasztaltam az elmúlt hat esztendő során. Az Alkotmánybíróság még Sólyom László idején "megrendelte", hogy a véleményszabadság óvásának követelményét vezessék keresztül a törvényeken. De változatlanul bűncselekménynek számítanak az újságírói hibák; amikor pedig polgári eljárást indítanak, akkor a bíróságok gyakran nem veszik figyelembe a közügyek vitatásának elsődlegességét, s politikusoknak fájdalomdíjat ítélnek meg jóindulatú újságírói pontatlanságokért is. Érvényben van a tudósítás jogát elvileg lehetetlenné tevő, időről időre ki is használt "őskőkori" elv, hogy a sajtónak azt is bizonyítania kell, amit máshonnan idéz. Ezen az alapon nálunk tulajdonképpen a parlamenti közvetítésnek is büntetendőnek kellene lennie. Ezzel szemben a Balkánon és más új demokráciákban előremutató, liberális törvényeket hoznak, kikérik a szakvéleményünket, és érvényesítik is.