Lukács György - Moszkvából nézvést
Az ismert magyarszakértő, műfordító Jurij Guszev írt bevezetőt a vállalkozáshoz, és ő is elemzi Lukács Dosztojevszkij-képét. Szergej Zemljanoj filozófus tanulmányának címe: "Győzelmes vereség. Georg Lukács meg nem írt könyve Dosztojevszkijről." Illés László Lukács Kafkáról vallott nézeteit elemzi. Agárdi Péter és Sziklai László pedig a Lukács-archivumot mutatja be.
"Az utóbbi években felébredt az érdeklődés Lukács iránt" - vezeti be Guszev a folyóirat összeállítását. Noha sokan úgy vélik, hogy a fiatal Lukács "mélyebb és tartalmasabb", mint a marxista filozófus, az orosz irodalomtörténész sok értékeset talál az életmű egészében. "Lukács olyan Odüsszeusz volt, aki nem tömte be a fülét viasszal, nehogy meghallja a szirének énekét és egy hajóárbochoz sem akarta magát odaköttetni. Vagy: olyan Orpheusz, akinek eszébe sem jutott, hogy saját énekével elfojtsa a csábításokat, noha hangereje lett volna. Ezért útkereséssel, munkával teljes hosszú életében nem jutott el Ithakára és az aranygyapjút sem találta meg" - fejezi be Guszev értékelését.
Kétségtelenül életrajzi szempontból a legizgalmasabb tanulmány Alekszandr Sztikalin, az ismert történész kutató levéltári kutatásokra is alapozott közlése arról, hogy miként látták Lukácsot Moszkvában 1940-től haláláig. A magyar kommunista filozófust a moszkvai pártközpont, s a tőle függő egyéb szervek állandóan gyanakvással figyelték. Egy moszkvai pártmunkás, például, örömmel nyugtázta Rákosi Mátyással és Farkas Mihállyal történt találkozása után, hogy a magyar vezetők szerint a Rajk-ügy befejezése után "le kell leplezni Lukács Györgyöt az idealistát és kozmopolitát..." A moszkvai külügy "szakértői véleményt" kért az akadémiától, amelyben összekötötték a harmincas években Lukács körül zajlott szovjet vitákat az aktuális magyar kampánnyal. Mint ismeretes, Alekszandr Fagyejev volt a moszkvai hadjárat vezénylő "tábornoka". A továbbiakban nem nagyon változott a hivatalos vélemény.
Érdekes részlet... Vlagyimir Krjucskov, a mindenható KGB későbbi elnöke fényes karrierjét 1955 és 1959 között a budapesti szovjet nagykövetség harmadik titkáraként alapozta meg. Egyebek között azzal, hogy 1956 júliusában éppen az akkori központi pártlap, a Szabad Nép egyik cikkéről jelenti felháborodva, hogy Lukácsot, mint "a dogmatizmus elleni küzdelem, az igazi marxista tudományosságért folytatott harc mártír harcosát ünneplik". (Krjucskov tudott magyarul és később, mint az államvédelem első embere a Voproszi filozófii című akadémiai folyóiratot jelölte meg kedvenc időtöltéseként.) A moszkvai gyanakvás akkor is kísérte Lukácsot, amikor Magyarországon helyreállították párttagságát és kiadták műveit. A moszkvai illetékesek számára a Lukács-ügy is ürügyül szolgált, hogy fenntartásokat fogalmazzanak Kádár Jánossal, illetve Aczél Györggyel szemben. Egyszersmind hátrányos helyzetet teremtett Lukács moszkvai barátai számára nem különben.
