Richard Yates: A szabadság útjai

Csakhogy az amerikai kisrealista próza - Nemzeti Könyvdíjra is jelölt - remeklése korántsem kizárólag a Connecticut kert- és elővárosában kallódó emberekről fest libabőrös lélektani portrét; nyilván, részint ezért forgatott belőle közönség- és kritikai sikerrel, aktori díjakkal kitüntetett filmet Sam Mendes.

Az önéletrajzi elemekben bővelkedő mű - egyfelől - jelenetek egy házasságból. April és Frank Wheeler nászakor a színésznőséggel kacérkodó, nagynénik nevelte, magányos szépség "megmenekült egy indulásakor megfeneklett karriertől". A gőgös, szomszédságán gúnyolódó, az "első osztályú" nőt elnyerő férfi életének "nagy kalandja, hogy annak mutassa magát, ami nem volt". A kocsmai filozofálgató, feszengő hallgatóságát katonaanekdotákkal untató Frank már maga sem tudja, hajdanán miféle ábrándokat kergetett. Míg 1955 tavaszán, harmincadik születésnapján, azzal ajándékozza meg neje, hogy előáll ütődött, nyegle akciótervével: költözzenek Európába, hogy a New York-i Knox Irodatechnika marketingeseként zabot hegyező társa magára találjon, és megvalósítsa hét esztendővel ezelőtt szövögetett, délibábos terveit.

A csehovi hatást (is) mutató munka henye házaspárjára ugyanaz áll, ami a Prozorov nővérekre: az "értelmes élet utáni meddő sóvárgás". A tábornoklányok Moszkvája - a két gyermeküket hanyagoló, önző - Wheeleréknek Párizs. A zilált idegrendszerű, modoros April s a pozőrségre hajlamos, rosszmájú Frank tranzitlétben lézeng. Hontalan, útiterv és célállomás nélküli alvajárók, akik félrevezetik környezetüket - ám elsősorban magukat csapják be. Félelmetes erőket mozgatnak meg azért, hogy - sokra, főképp másra hivatott - különcnek tűnjenek. Valójában élhetetlenek és elveszettek. A beszédes/metaforikus című alkotás (Revolutionary Road) sivárságba süppedt "forradalmárok" néhány hónapig tartó, szeszélyes nekibuzdulásainak krónikája; mely lehetne túlzásokban és szappanopera-klisékben tobzódó melodráma, de nem az. A cselekmény idején főhőseivel egykorú író hangütése ironikus, néhol csipkelődő, azonban sohasem könyörtelenül epés. Ugyanakkor szimbolikus erejű (noha kissé banális, sőt, közhelyes), hogy e zöldövezeti látszatkozmoszban egy ember akad, aki nem játszik szerepet: John Givings, a Greenacres elmegyógyintézet lakója. Ő az, aki hívatlan udvari bolondként tükröt tart fölingerelt ismerőseinek, képmutató rokonságának.

A szentimentalizmustól mentes, költői tónusú, nemzedéki opus több okból is aggodalmat keltően kor- és időszerű. Mindenekelőtt mert lét- és alapélménye a szorongás, az öncsalás és az átmenetiség. Yates ember- és valóságismerete lefegyverző, akár szellemes párbeszédei vagy elsőrangú karakterábrázolása.

Karáth Tamás kiváló fordítása jelentős mértékben járul hozzá, hogy növekvő feszengéssel bolyongjunk a Wheeler-duó teremtette delíriumos homályzónában. Míg azonban a példás magyarítás a kiadó ismérve, a nyomdahibák eddig nem jellemezték. Legkevésbé persze ez utóbbi jelenség felelős azért, hogy eluralkodik rajtunk a levertség, majd legyűr minket a szomorúság és a kétségbeesés.

Partvonal, 332 oldal, 3500 forint