A szülés jóval könnyebben és gyorsabban ment, mint vártam, szinte időm sem volt felkészülni a hatalmas változásra. Amikor három óra vajúdás után megszületett a pici, csak a párom sírta el magát, én csupán higgadt felelősségtudatot éreztem. Ez a baba az enyém, meg kell nyugtatnom, meg kell védenem, egy másodpercig se sírjon, ha nem muszáj. Kezdetben azt sem tudtam, hogy fogjam, emeljem föl, lássam el ezt a csúnyácska, "nem is tudom, mi közünk van egymáshoz" kis lényt. Pár nap múlva viszont már anyának éreztem magam, a világ legjobb, leggondoskodóbb anyukájának, és a világ legeslegboldogabb emberének. Csak a szoptatással nem mentek jól a dolgok, a kicsinek farkasétvágya volt. Nekem meg persze még nem volt elég tejem, ő pedig, a kis vámpír, előbb erőszakosan, fájdalmasan kisajtolt belőlem mindent, majd dühödten el se akarta már fogadni a mellem. A körzeti gyerekorvos és a védőnő pedig csak nyüstölt, hogy muszáj szoptatnom, hiába sebes a mellem.

Bennem folyamatosan az az érzés dúlt, hogy velem van a baj. De akkor már magam se vettem észre, hogyan történt, de átalakultam Duracell-nyuszivá. Úgy tűnt, 26 évnyi semmittevést és lustaságot tudok most bepótolni. Kitakarítottam az egész lakást, egyfolytában pörgött az agyam, olyan gyorsan beszéltem, mint egy őrült, ingerült lettem. Alig aludtam, mint utóbb megtudtam, egy-egy órácskákat, de nekem abszolút elégnek tűnt, teljesen jól éreztem magam. Az eddig szorongó, antiszociális énem hirtelen nyílt és szociális lett. Minden létező ismerősömmel felvettem a rég megszakadt, vagy elhanyagolt kapcsolatot, és beszéltem és gyóntam és jóvátettem és megbocsátottam és vendégül láttam - életemben először. Összefogtam az egész családot. Hirtelen azt éreztem, kinyílt az egész világ, hogy megnyílt előttem az élet, végre láttam lehetőségeket magamban, munkahelyi előrejutást, elköltözést, boldog, szorongásmentes életet, és végre úgy szerettem a páromat, és az őszinteségnek, egybeolvadásnak és boldogságnak olyan mélységét éltem meg, amiről nem hittem, hogy létezhet. De erre is találtam magyarázatot: Emmácska a szeretet erejével meggyógyított. Addig erre a legjobb gyógyszer se volt képes.

Ami viszont egy kis tudással könnyen megmagyarázható lett volna, csodaszerű mivoltával engem kis híján az őrületbe hajszolt. (Pedig én az utolsó pillanatig nem hittem magamról, hogy elborult az agyam, végig csak a kellemetlen testi tüneteimet akartam gyógyíttatni.) Szóval nem tudtam, hogy a csecsemőknél a magzati póz keresése és az izmok merevsége miatt előfordul, hogy a pelenkázón egynaposan forog jobbra-balra, hogy megfeszíti a lábát, ha szilárd talajt ér. Én azt hittem, a kicsim egyhetesen áll, és ugyanígy, hogy mászni és ülni tud, jön a foga, gügyög, mosolyog, és minden olyasmit csinál, amit legjobb tudomásom szerint csak egy négy hónapos gyerek tud. Kétségbeesve vártam a megerősítést, hogy más is látja-e ezt, hogy valóban csodagyerekem van-e, vagy hallucinálok. De a párom hülyének nézett és csak azt ismételgette, hogy ez egy törékeny csecsemő, ő ugyan nem lát ebből semmit.

Egyetlen irreális tapasztalatom volt: a mellkasomra fektettem a kicsit és a derekáig betakartam magunkat, úgy aludtunk el, én meg arra ébredtem, hogy a gyerek felkúszott a nyakamig, a fejünkre húzta a takarót, nem tudok mozdulni és fuldoklok, utolsó erővel pedig a páromnak üvöltök, aki villanyt gyújt és lekapja rólam a bébit.

Az utolsó napokban már nagyon elmérgesedett a helyzet, iszonyú rosszul viseltem, ha valaki ellentmondott nekem, nem hallgatott végig, vagy megkérdőjelezte a határtalan szeretetet a gyermekem iránt, és hogy mennyire jó anya is vagyok. Hiába mondtam a páromnak, hogy hogyan kell velem most viselkedni, ő direkte mindig kihozott a sodromból. Pedig tökéletes idill és nyugalom vett körül, amikor egyedül, a gyermekemmel lehettem. De akkor már úgy üvöltöttem ezekben a helyzetekben, hogy zengett a ház, és két hatalmas pofont is lekevertem a páromnak, pedig a lehető legmélyebb szerelmet éreztem iránta. Mindezt úgy, hogy annyira nyugodt voltam belülről, hogy a pici, mellkasomra tett csecsemőm a szívverésemet hallgatva nemhogy sírt volna, fel se rezzent békés álmából.

Aztán jött a védőnő, a rokonaim, kihívták a mentőket, és én a lehető legnagyobb nyugodtsággal hagytam ott megpuszilva a kicsikémet és vázoltam föl az egész kórtörténetemet először a mentőorvosnak, majd a pszichiátrián Paksy doktornőnek. És ahogy a mentővel bejárt utat a négy fal közül való kiszabadulás boldogságának éltem meg, úgy a jól megérdemelt pihenés és nyugalom kezdetének a fenekembe kapott injekciót.

Csak hát én azt hittem, hogy meggyógyítanak, leállítják a tejtermelést, a túlpörgést, és már aznap, legfeljebb másnap már mehetek is haza, nem is kell nekem ágy a kórteremben, én majd elleszek a társalgóban. Ám azzal az egy szurival, majd a maréknyi gyógyszerrel úgy kiütöttek, hogy az egy napból másfél hónap lett, és addig szinte öntudatlanul, szinte lassított felvételként élveztem a pszichiátria józan ésszel nem túl vonzó légkörét.

Zsuzsi már kezdi megtalálni régi életét, bár ma is gyakran ingerlékeny és szeszélyes környezetével. Mégis, szerencsés. Van családja, és idejében észrevették: valami nem stimmel a lánnyal. De vajon miért nem jelezte a védőnő vagy a terhességi tanácsadó, hogy a kilenc hónapos terhesség alatt az anyukának erre is készülnie kell?

Egy kismamát legutóbb saját kisfia talált meg, újszülött testvérével a kádban. Az anya már több órája ült a fürdőben, a víz csupa vér volt, az asszony pedig csak tartotta a mellén halott babáját. Fogalma sem volt, mi történt vele, az egyedül végigélt szülés nála módosult tudatállapotot hozott. Valószínűleg neki sem jelezte senki, hogy a kisbaba világrahozatala a fizikai terheken kívül súlyos lelki zavarokat is okozhat.

A szakemberek szerint akár életmentő is lehet a felismerés, hogy a család érzékelje az apróbb figyelmeztető jeleket is. Ha például figyelmetlen, nemtörődöm a kismama, az szinte biztos, hogy nem lustaság miatt van. A szülés előtti szorongás természetes, a nyomott hangulat, változó kedélyállapot sem igen kelti fel a környezet figyelmét. Hallucinációk, a realitásérzék elvesztése, vagy az idegenkedés a szoptatástól: mindez már figyelmeztető jel.

A gyermekágyhoz kapcsolódó pszichotikus zavar egyáltalán nem ritka. A kismamák 80-90 százalékánál a szülés után előfordul hangulatingadozás, gyakran váratlanul elsírják magukat. Ha azonban hosszabb ideig megmaradnak a tünetek, depresszióról, súlyosabb esetekben pszichózisról van szó.

- Zsuzsa csodagyereknek látta Emmát, akit nem kell szoptatni, bármit ehet, tulajdonságokkal és viselkedési formákkal ruházta föl, amik ebben a korban elképzelhetetlenek. Ő mégis ezt látta. Ez nyilván fel kell, hogy tűnjön a környezetének, még ha nem is tudják, mi történik a kismamával - mondja Paksy Mária, Zsuzsa kezelőorvosa. Mindenképpen ki kell vizsgálni, mi lehet a különös viselkedés mögött. Az érintett kismamák egy részénél már eleve volt valamiféle depreszszió, pánikbetegség vagy szorongás. Fontos, hogy a terhesgondozáson tudjanak erről, várható ugyanis, hogy a szülés körüli időszakban a betegség előjön, felerősödik. Van, hogy már eleve pszichiátriai betegek lesznek várandósak, erre nyilván készülnek a szakemberek, míg egy harmadik csoport tagjainál, akiknek korábban soha nem volt dolguk pszichológussal, a szülés utáni napokban váratlanul jelentkeznek a szülés által kiváltott tünetek. A szervezet hormonális változása, a genetika, illetve a szülési élmény és a tejelválasztás megindulása mind-mind szerepet játszhat a lelki zavarokban - mondja a szakember.

- Bármikor, bárkinél felléphet a szülés utáni krízis, váratlanul és akár egészen súlyos tünetekkel. Sok minden eleve hajlamosít erre, így például az, ha már volt a családban pszichés probléma, az, ha az anyuka egyedül kénytelen megszülni és várni a babát. Császármetszésnél is gyakoribbak az ilyen problémák. Az esetek tíz-húsz százalékában maradandóak a kedélyváltozások, s kialakul a depresszió, illetve százból egy-két esetben a pszichózis - mondja Németh Tünde, az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet szakembere, aki szerint már a várandósság alatt meg kell küzdeni a lappangó szorongásokkal. Figyelni kell a kismamára, s ha szükséges, forduljunk szakemberhez. A szülés mindenképp módosult tudatállapotot okoz, ami rejtett pszichés betegségeket is előhozhat. Erről minden várandósnak, hozzátartozónak tudnia kell.

A budapesti Szent János Kórházban Kurimay Tamás osztályvezető főorvos német mintára indított egy programot előzetes, illetve kismamás mentális gondzás céljából. A pszichiáterek véleménye egyértelmű: még a beteg anya is jobb a gyermeknek, mint ha nélküle kellene megkezdenie az életét.