Mikor romlott el?

Félek, hogy az elején, már 1989-ben. Szeretnélek emlékeztetni arra, hogy nálatok a kerekasztal-tárgyalások nem két lelkes, programok fölött vitatkozó erő önkéntes akaratából indultak el, hanem azért, mert a Jaruzelski-hatalom belefáradt az erőszak és a reformok, a korbács és a cukor eredménytelen váltogatásába, a társadalom passzív ellenállásába, a Walesa-ellenzék kimerült az illegalitásban és a távlattalanságban. Mindeközben a lengyel gazdaság totális válságban volt. A gorbacsovi Szovjetuniónak se ereje, se kedve nem volt Lengyelországgal bajlódni, Amerika, a később meg nem adott gazdasági segítségért, engedményeket követelt. Két megöregedett és kimerült bokszoló azért hagyta abba a verekedést, mert egyiküknek se volt esélye a győzelemre. A feleknek '89-ben sem volt programjuk a gazdasági válságra, a kerekasztal-tárgyalások nem is szóltak a gazdaságról.

A Szolidaritás munkásmozgalma, a lengyel társadalom, a legkevésbé sem volt fölkészülve arra, hogy a "szabadság" az azonnali sokkterápiával, pokoli munkanélküliséggel és inflációval kezdődik, hogy az áhított Nyugat - Amerika és Európa -, semmilyen segítséget nem nyújt az átalakuláshoz. A Mazowiecki, Balcerowicz, Geremek, Kuro, Michnik liberális ötös fordulata, az Ész győzelme a Hit, az Értelemé az Érzelmek felett, a washingtoni konszenzus átvétele a munkásság és a társadalom számára az elittől való elhagyatottságként, a szenvedések és félelmek figyelmen kívül hagyásaként jelentek meg. Nem jelent-e meg szinte azonnal a társadalmi és nemzeti düh, az antiszemitizmus, nem nálatok keletkezett-e a Liberális Gonosz - Balcerowicz - mítosza; mi csak tőletek tanultuk 1995 után a Bokros-mítosszal. Így jöhetett nálatok is, nálunk is vissza a "kisembert védő" baloldal.

1989-ben nálunk se foglalkozott a kerekasztal-tárgyalás a gazdasággal, a mindennapi élet problémáival. Vajon az őszi, négyigenes népszavazási kampány nem igazi mintája-e a szavazatszerző, populista fordulatnak: tegnap még liberálisok, a népiek és a kommunista reformerek együtt meneteltek, de mától a kommunisták ellenségek, s a liberálisok program helyett, azon versengenek a népiekkel, hogy melyikük antikommunistább. Nem váltott ki az őszi kampány és a tavaszi választási harc brutális antikommunista, antiszemita, mucsaizó összeütközéseket? Nem jött-e felszínre a százados, népi-urbánus, haladár-maradár harc, nem itt próbálták ki a felek az első gyűlöletkampányt, és hogy a program- és eszme szavazatai helyett a proteszt, az elutasítás szavazataira kell vadászni? Kedves Bogdan barátom, te is tudod, hogy a magyar társadalom a kilencvenes évek elejére - a munkanélküliségre, az inflációra, a biztonság elvesztésére, tudásának és felhalmozásának elértéktelenedésére, a tisztességtelen privatizációra, a korrupcióra - úgy emlékszik, hogy a nyolcvanas évek végén tisztelt, és néha még szeretett rendszerváltó elitje cserbenhagyta, eltaszította.

De kínnal és keservvel lezárult az első rendszerváltó évtized, Magyarország és Lengyelország közös álma teljesülni látszott. Reális közelségbe került a NATO és az Európai Unió, elképzelhetővé vált, hogy országaink csatlakozzanak a nyugat-európai fejlettebb világhoz. Gondoljunk bármit Európáról és a nyugati világról, mi, akik a lengyel és a magyar modernizáció, forradalmak és reformok örököseinek tekintjük magunkat, tudjuk, sohasem tud olyan rossz lenni Európán belül, mint azon kívül.

Lefagyó társadalom

A magyar rendszerváltás rendszere került válságba. Ti is, mi is, egy emberarcú kapitalizmus megteremtésében reménykedtünk, erre esküdtünk fel. Képtelenek voltunk a megvalósítására. Az 1989- 1990-ben született megállapodások egyensúlyi modellt szültek, amely intézményesen kizárta, hogy bármelyik hatalom túlnövekedjék. A parlament központú, gyenge elnöki, korlátozott kormányzati hatalmat mind az egymásközti, mind az alkotmányos intézményekhez való viszony konszenzusos politikára késztette. Az elmúlt évtizedben az egyensúlyi rendszer gazdasági és politikai alapjai megsemmisültek. Egy évtizede, létrejött a nemzetközi és hazai pénzügyi és reáltőkés főszereplők köre az egyik, a szolgáltatás és hálózatfejlesztő állam a másik oldalon. Profitéhség, növekedési hajsza, farkas képű individualizmus itt, korrupció, szabályozatlanság ott. A globális kapcsolódású transznacionális vállalkozások együttvéve és külön-külön is erősebbek voltak a "szuverén államnál", és a feltörekvő magyar mágnások, oligarchák is nagyobb súllyal rendelkeztek, mint az állami szereplők. Másrészt, a fejlesztő-szolgáltató, Európához és pénzalapjaihoz kapcsolódó állam ereje is növekedett. Az egyensúlyi, többleteken osztozó politika helyét, a nulla összegű elosztási politika vette át. Állami jövedelmek, vagyonok, információk, státusok adminisztratív piaci elosztása és újraelosztása; privilégiumok adása és előnyök kizsarolása a magángazdaságtól.

A középosztály megteremtéséért és életforma-birtoklásáért folyik a harc. Ki, hogyan, milyen eszközökkel juttat jövedelmet, vagyont, lakást, státust az új középosztálynak, hogy azután rá szavazzon, neki teljesítsen. Hogyan kedvezményezhetjük a "mieinket" és zárhatjuk ki az "övéiket", miként építhetjük a "mi városainkat" és büntethetjük, hanyagolhatjuk el az "ő városaikat", falvaikat. Így vált a fejlesztés társadalmi blokkolássá, hiszen előre jutni, felkerülni, csak kijelölt úton lehet. S mindezt egy gondolatában, érzésében megöregedett, újításra képtelen politikai kaszt vezérelte és vezérli. Orbán Viktor neobonapartizmusa egyértelművé tette, hogy szabad nemzetállam csak féldiktatúrával, kemény, illiberális demokráciával teremthető meg, a nemzet ellenségeivel szemben. Medgyessy Péter egy kádárista, az aki nincs ellenünk, az velünk van paternalista osztogatásával fizette meg a többség árát. Majd Gyurcsány Ferenc 2006-tól, kényszerből vagy önként, a szabad piacot reformdiktatúrával, jozefinista felvilágosult abszolutizmussal kívánta lenyomni a többség torkán, a haladás nevében. Az egyik kizár a nemzetből, a másik a haladásból. Valamennyien a nép, a nemzet fejére ültek és ülnek, mondván éretlen saját érdekei és értékei felfogásához, idióta önmaga demokratikus kormányzásához.

Gondolj bele, kedves Bogdan, hogy hányadik "politikai nemzedék", hányadik politikai kultúra és stílus jelent meg az Egyesült Államokban és Európában 1989 óta, a lengyelhez és a magyarhoz képest! A politikai elit leblokkolta saját lehetséges utánpótlását, kizárta az új arcok, eszmék, intézmények lehetőségét. A parlamenti demokrácia látszat. Újra visszaépült a felülről, a pártközponttól, a miniszterelnöktől való közvetlen függés, a feudális kegyencrendszer, a politikai birtokok osztása és elvonása. Amiben ti legjobban emlékeztettek Gomulka és Gierek, mi, Kádár világaira, az a politikai kiválasztódás tökéletes antidemokratizmusa, zártsága. Ha a rendszerváltás és az európaizálódás a gazdasági szereplőktől, a szellemi élettől, sőt, a mindennapokban alkalmazkodó munkavállalóktól komoly erőfeszítést, beilleszkedést igényelt, a lengyel és a magyar politikai elittől éppen ellenkezőleg - provincializálódást. Vezetőink mindenek, csak nem nemzetközi szintű politikusok. Saját nemzeti, választói nyelvet beszélnek, még akkor is, ha szó szerint fordítják angolból.

Te a provinciális Lengyel Médiaköztársaságban, én az Isten háta mögötti, Magyar Médiaköztársaságban élek. 1998 óta Orbán Viktornak az a fő célja, hogy elsőnek találja ki a holnapi híradó híreit, 2004-től ellenfele, Gyurcsány Ferenc igyekszik megtölteni a másnapi bulvárlapot. Években, sőt évtizedben mért stratégiai gondolkodás nincs. Vezér- és sztárelvű rendszerben élek, ahol a választó Jó és Gonosz, Igaz és Hamis, de leginkább két vezér, sztár, celeb között választhat. Sőt, ami ennél rosszabb: kiszavazhatja a neki nem tetszőt. Társadalmunk legigazibb érzése a szégyenkezés: hogyan juthattunk ide. Rendszerváltóink demokraták voltak demokratikus intézmények nélkül, mai vezetőink nem demokraták, és mindent megtesznek, hogy az 1989-1990-es demokratikus intézményrendszert meggyengítsék és megkerüljék.

Sikerült eltékozolnunk az elmúlt évtizedet, amikor fölzárkózhattunk volna a nálunk fejlettebbekhez, amikor megkísérelhettük volna a korai vadkapitalizmust, az eredeti fölhalmozás önkényét megváltoztatni, rendszerünket emberivé tenni. Tőke- és emberi erőforrásainkat elpazaroltuk, reformelőnyünket elveszítettük, európai csatlakozásunkat kihasználatlanul hagytuk. Leszerepeltünk, kedves barátom, már a nemzetközi válság előtt. Politikai, gazdasági, szellemi és médaelitünk rosszabbul teljesített, mint húsz éve.

A pénzügyi, és a belőle következő reálgazdasági és energiaválság megmutatta, hogy egyedül vagyunk. Európa világossá tette mindkettőnknek, hogy nem vagyunk a Nyugat részei, másodrangú európaiak vagyunk. Könyörtelen ítélet ez, önző és észszerűtlen az ő részükről, tehetetlen és öszszefogást nélkülöző a miénkről. Nem tudtunk és tudunk összefogni, magyarok és lengyelek, csehek és baltiak, mi feltörekvő piaci országokká minősített európaiak, hogy jogot szerezzünk pénzpiacaink európai finanszírozására. Nem fogunk össze egymással, hogy közösen küzdjünk azon nyugat-európai politikák ellen, amelyek saját üzemeiket a mieink bezárásával, saját áruikat a mieinkkel szemben védik.

Van-e remény?

Emlékszel Tadeusz Rózewicz keserű versére arról, hogyan bizonyult hazugságnak a bölcs Prospero civilizáló hatalma, amellyel Kalibánt az emberi nyelvbe és erkölcsökhöz vezette? "Rabszolga Kalibán / emberi szóra megtanítva / vár / pofájával ganéban / lábával paradicsomban / szagolgatva az embert / vár / közeledik a semmi / Prospero / varázsköpenyében / az utakról a szájakról semmi / szószékekről tornyokról / hangszórókból a semmi / szól semmihez / a semmiről". Jól látom, hogy nektek sincs egyetlen stratégiai szövetségesetek sem. Nem tudjátok fölhívni a Prospero-Obamát, Merkelt, Sarkozyt vagy Putyint. Jól gondolom, hogy együtt aggódunk, melyikünknél okoz a válság társadalmi összecsapást, hol kezd törni-zúzni Kalibán?

Varsó és Prága, Budapest és Pozsony a "mi", a remény nyelvén kell, hogy beszéljen. Ha 1989-ben figyeltünk egymásra és összedolgoztunk, most sokkal inkább kéne. Közös álláspont a visegrádi országoktól az új amerikai, európai és orosz politikákkal szemben. Pénz, energia, kutatás, fejlesztés politikái - összetartozunk. Most Prágáé az Európai Unió soros elnöksége. Most lehet és kell közösen kezdeményeznünk, egymással és a világgal cselekvő párbeszédbe bocsátkoznunk.