Bárány Tibor-Rónai András (szerk.): Az olvasó lázadása?

Az internet pedig ugye lehetőséget nyújt erre: a könyvesblogok szerzői képesek a hagyományos olvasói szerepből kilépve, afféle önjelölt kritikusként azonnal írásban véleményt nyilvánítani. Spontán módon hangot adva a maguk olvasói élményének, szakítva a szakma elitista követelményeivel és a szerkesztők tartalmi-stilisztikai elvárásaival. Mindez úgy látszik, mintha fölborítaná a hagyományos szereposztást: az író, a mű és a kritikus hármasa mellett negyedikként az eddig némaságra kárhoztatott olvasót is szóhoz juttatja.

Nos, a dolgot alaposabban megforgatva kiderül, hogy nem, legalábbis még nem így van. A fejlemények efféle értékelése inkább csak a vágyott eszményt vagy az elriasztó jövőt - kinek ezt, kinek azt - vetíti elénk. Mint minden haladásnak, a világháló szervezte új szereposztásnak is megvan az a tulajdonsága, hogy nagyobbnak látszik, mint amekkora a valóságban. Maga a perspektíva hajdani fölvázolója, az olvasó efféle lázadását megjövendölő Dunajcsik Mátyás is megvallja egykori visszhangos cikkének a jelen kötet számára írott kiegészítésében: az eltelt évek éppenséggel azt bizonyítják, hogy a hazai kritikai élet és nyelv megújulását bizony nem a könyvesblogtól és társaitól kell várnunk.

A kötet címe persze - kérdőjellel vagy anélkül - kissé megtévesztő. Nem egyszerűen a kulturális sajtó két év előtti úgynevezett "kis kritikavitájának" - javarészt a világháló irodalmi befogadásban játszott szerepét problematizáló - anyagát közli újra. Ez a mellékszála csupán: a főszálat a kritika szerepével általában foglalkozó konferencia előadásai képezik, némi kiegészítéssel ellátva.

Előbb talán ezekről a kiegészítésekről. A szerkesztők egyrészt fölkérték az irodalomkritika társműfajainak művelőit, hogy a kötet számára foglalják össze a maguk területének tapasztalatait. A beszámolókból - megszólal itt többek között a színikritikus, a zenekritikus, a médiakritikus, a napilap tévékritikusa vagy a filozófiai műkritika egyetemi oktatója - meglepő mód az derül ki, hogy a helyzet mindenhol rosszabbnak nevezhető az irodalomkritika helyzeténél. Kívülről, más szakmák kerítései mögül figyelve a mindenféle zavarral terhelt és ezernyi bajtól szenvedő irodalomkritika bizony irigylésre méltó állapotban van. A kötet másrészt önálló fejezetben összefoglalóan értékeli a kommunista és a posztkommunista korszak kritikai életét. Bán Zoltán András terjedelmes és lucidus esszéje - a maga minősítését idézve: ez a "szélsőségesen szubjektív és ennek megfelelően bestiálisan igaztalan tenorban" előadott "látomásos és olykor hagymázos monológ" - nem csupán a könyv legolvasmányosabb írása: a jövendő kritikaviták bizonnyal megkerülhetetlen darabja is lesz.

És maga a konferencia? A kritika kritikájának kritikusa - e szerény beszámoló szerzője - ennek előadásaira már nem tud érdemben kitérni. Talán csak Margócsy Istvánét említi meg közülük: ez magyar irodalomtörténeti példákat fölvillantva meggyőzően érvel amellett, hogy a kritikai diskurzus mai feszültségei jó két évszázados hazai tradícióba illeszkednek. Minden merőben újnak látszó problémánk fölfedezhető már a múltban: a kritika ugyanis mifelénk mindig is vitatott vállalkozásnak számított.

Kalligram, 295 oldal, 2700 forint