A fordulópontok lapjai száz évre viszsza megvannak nekem.

Vasárnapom a masina mellett telt. Kerestem, lestem, faltam a híreket, mit csináljak, nem érdekelt más, csak a veszprémi eset, és mindaz, mi vele összefügg, oda vezetett és belőle fakad.

Nem szokásom magammal hozakodni, de csak megemlítem, hogy 2002 tavaszán, amikor egy polgári körből szabadult hölgy az ünnepi könyvhétre berendezkedett Vörösmarty téren megtámadta és leköpdöste polgártársait, bátorkodtam jelezni, hogy a magát polgárinak aposztrofáló és ezt a jelzőt cinikusan kisajátító párt bizony nem polgári, de polgárháborús alakulat.

Ezt az álláspontomat ma is tartom, még akkor is, ha tudom, hogy e párt Vezére fog rendet tenni itt, és a polgárháború áldozatainak emlékművét is ő fogja avatni majd.

Akkor is: az országot ők hasították ketté, a gyűlölködés magját ők hintették szerteszét, a gyűlölet lángját ők őrizték, szították éveken át.

Mindegy. A "polgárháború" Magyarországon az egyik leggyakrabban leírt, elhangzó szó lett mára, nézzék az internet purparlé oldalait, nem is citálok, tessenek csak görgetgetni bátran. Erről esik szó az utcán, a kocsmákban, a boltokban is, a polgárháborúról.

Nézem, olvasom a híreket, és szomorúan mélázok felettük.

Nincsen itt fortélyos félelem semenynyi. Közönséges, durva, szimpla rettegés van. És bűn, bűn, tengernyi bűn.

Nyilatkozik az enyingi polgármester, miszerint az ő településén nincsen semmiféle bűnözés, maffia, ha vannak is csibészek, azok soha nincsenek otthon. És látom a polgármester szemében a rettegést.

Nézem a tavaly nyári siófoki videót a felvonuló cigányokról. Akik közül húszan szombat éjjel Veszprémben jártak. És tanúként lettek kihallgatva. Miért? Hogyan? Elmentek ölni, de csak hárman jutottak hozzá a késhez? A többi ártatlan tehát? Ez a jogállam? És akkor csodálkozunk, hogy a magyar polgárok kilencvenöt százalékának a jogállamból, ebből a jogállamból elege van?

Nézem a híreket, és a rendőrségnek egyetlen szavát sem hiszem már.

Senkinek sem hiszem már szavát.

Nézem a híreket. A Nolt, a Hírszerzőt, a rendőrségit, az Indexet, ezt a vidám sportlapot. Aztán átnyomok a Kuruc. infóra. Ami van, ugyebár. Egy normális országban minden szava törvénybe ütközne, de nállunk a törvény tehetetlen vele szemben is.

A Kuruc.info nemcsak lehet, de virágzik, bővül és korszerűsödik. Könnyen áttekinthető, jól használható, sokkal világosabb, mint a Nol. Aki friss hírekre vágyik, idekapcsol. Akinek esze van, aki normális ember, persze köbgyököt von. De hát nem így kellett olvasni errefelé évtizedek óta? A Kuruc.infón levelezők százai ontják első kézből a híreket. Azonnal átveszik a többi lap, köztük a Népszava, a Népszabadság fontosnak ítélt közleményeit. Itt elolvashatod Bayert és Gusztost egyaránt. Cikázhatsz erre-arra gyorsan, nézheted az előzményeket. És érdemes böngészni a kommentárokat is. Mert nem ez is Magyarország, de egyre inkább: ez Magyarország. A kétségbeesés, a harag, a gyűlölet hona.

Érdeklődve figyelem magamat, ahogy szépen lassan szokom a hazugságot, a sötétséget, a fasizmust. Egyre kevésbé háborodom fel, egyre kevésbé feszélyez a fertő. Mindent meg lehet szokni, lám, szent igaz. Sőt.

Megszokták szépen mindenütt.

Nézem a híreket, és mélázom. Ha múlt vasárnap reggel a formailag - mert ténylegesen már régen nem - regnáló kormányzat nem vonja vissza a miskolci rendőrfőnök menesztésére vonatkozó előző napi döntését, akkor aznap délután a borsodi szocialisták és szabad demokraták árpádsávos zászlóerdő alatt, a Magyar Gárda nyilasruhásaival és a Gój Motorosokkal elvegyülve, cigányozó és gyurcsánytakarodjozó tömegben vonultak volna föl a város főterén.

Aminthogy a szocialista polgármester úgy is vonult föl.

A miskolci szocialisták egyik fő tótumfaktuma az az úr, aki pár éve a szocialista párt etikai vagy micsodai bizottságának elnökeként zavarta el a halasi párttársait, akik fölpanaszolták, hogy miket nem csinál ez a Zuschlag-gyerek, hát lop, csal és hazudik.

A magán éppen harakirit végrehajtó liberális párt helyi vezetője pedig az a hölgy, aki mindenféle szavazatvarázslások és bűvészkedések kapcsán híresült el.

Mindegy. Mindegy ez is.

Eddig csak a korrupció kötötte a két nagy pártot össze. Most már a rasszizmus is. Ezt még azért szokni kell. Lehet, hogy nem mély meggyőződésből fakadó raszizmus ez, hanem számításból vállalt, afféle választási rasszizmus csupán. De az legalább annyira undorító, ha nem jobban az. És célját sem éri el majd; a jobb- - magyarul szélsőjobb - oldal évtizedes sulykolásának gyümölcse mára beérett, szocik, libsik, komcsik, bibsik hazaárulók lesznek akkor is, ha a fejük tetejére állva lobogtatják a nemzeti trikolórt.

Nyugodtan lehetett volna tisztességesnek lenni is akár.

Mindegy. Már mindegy.

Mohács jön. Nincsen se tatár, se török, se német, sem orosz. Mégis Mohács jön. Önmohács.

Teljesen elsikkad persze Gyurgyák János egy hete e lapban megjelent nyugodt esszéje, amely a konzervatív liberalizmus fundamentumait próbálta jelölni. Különös ember, jobboldali, mégis gondolkodik, vívódik, spekulál. Érdemes lenne vele együtt spekulálni. Persze Gyurgyák nem a parlamentben van, nem is az utcán és nem is valamely jobboldali párt választmányában, hanem a könyvtárban, és ott is egyedül. Egyedül van ő is. Rendben van ez így. Most a magány ideje jön. Most Kossuth a börtönben biflázza a nyelvet, Deák Kehidára húzódik vissza, Radnóti a hóhérokra vár. (No meg az émelyítő centenáriumra.) A leendő Nobel-díjasok pedig elhagyják ezt az országot.

Hétfőn kelek, nem korán, mert arról leszoktam. Lemegyek, megveszem a négy napilapot, kivételesen. Fölmegyek, kávét csinálok, leülök az öreg fotelbe, a billegő lámpa alá, s a kávét szürcsölgetve átlapozom az újságokat. Aztán szépen rendbe szedem azokat, összehajtogatom, alaposan lelapítom. Keresek egy megfelelő papundekli dobozt, ráírom fekete filccel, nagy betűkkel, keretezve: 2009. Beleteszem a lapokat. Marad még benne hely bőven. Az év végére be fog telni, sejtem. De lehet, hogy nem is kell addig gyűjteni.

Mindegy. Becsukom a skatulyát, fölteszem a polcra.

Ennyit tudtam tenni ma.