"A legkísértetiesebb stoppos volt, aki valaha is leintett. Térden állva emelkedett ki az árokból. Szemei fekete üregek a sárga arcban, szája csillogó vörös folt, mint a bohócok festett vigyora." Így indul Ross Macdonald (1915-1983) regénye, s muszáj a recenziónak is ezzel kezdődnie, mert ennél hatásosabban talán nem is vehetné kezdetét se krimi, se könyvismertető.

Az ötvenes években járunk, egy kaliforniai kisvárosban. Az elbeszélő-főhőst véletlen sodorja az események sűrűjébe, de további ténykedése már tudatos, konok detektívmunka. Három halott, számtalan gyanús személy - kusza rokoni szálakkal és érdekszövetségekkel a háttérben: Lew Archer a "völgyi élet" (31.) közegében mint afféle provinciális pokolban kutat az igazság után, az igazságosság reménye nélkül. Las Cruces lakói épp ezeknek vannak híján.

Archer sem makulátlan hős. Mint Sam Spade vagy Philip Marlowe (Dashiell Hammett és Raymond Chandler nyomozófigurái), ő is tökéletes képviselője a hard-boiled ("keményvonalas") kriminek. Alkalmi hitvallása szerint: "Nem vagyok bátor. Csak makacs. Nem bírom elnézni, hogy a bohócok és a szélhámosok mindent megússzanak. Mert akkor a fejünkre nőnének." (167.) Magányos és érzékeny férfi, aki együttérzését cinizmussal, intellektusát ökölcsapásokkal takarja, védi. Alakjának árnyalatos rajzán kívül a filmszerűen pergő cselekmény, a párbeszédek életszerű nyersessége, a dramaturgiai műgond (a végkifejlet felé haladva egyre rövidülnek a fejezetek) és a választékosan lényegre törő leírások emelendők ki. Elsősorban pedig a nyelvi megformáltság minősége.

A láttató erejű retorikus szókapcsolatokra gondolunk: "ádáz meghittség" (9.), "erőszakon túli gyűlölködés" (25.), "roszszul leplezett átmenetiség" (37.), "a magány szemrontó ragyogása" (56.), "közösülések leírhatatlan pézsmabűze" (67.), "porózus ég" (96.). A megunhatatlan leleményű hasonlatokra: "A csatlakozó repülőtér hullámlemez hangárjai akár egy kiveszett óriásfaj sírdombjai." (8.), "Dákókkal hadonászó férfiak és fiúk mozogtak a füstös, zöld fényben, mint megannyi nehéz léptű, szigonyos halász a tenger fenekén." (77.) A jellemábrázoló erélyre: "A nappalija olyanfajta szoba volt, amilyet vidéki farmházakban látni, ahol vénemberek védelmezik foggal-körömmel az utolsó határt a nőktől, a civilizációtól és a higiéniától." (52.), "Halk és nyugodt volt a hangja, de éreztem mögötte az egyvágányú dühöt. Azok közé a veszélyes, öregen született fiúk közé tartozott, akik dühön és bánaton nevelkednek." (96.) Itt a zenei hasonlat sem üres műveltségfitogtatás, hanem helyzetet, karaktert, lelkiállapotot összegző eszköz: "Nem tudtam aludni - mondta. - Az előérzetem azt súgta, valami baj lesz. Csak ültem, és Bartókot hallgattam. Éppen olyan, mintha a gondolataimat hallgatnám. Hajnali kettőkor." (122.)

Macdonald tizennyolc kötetes Archer-sorozatának ötödik darabja (Find a Victim, 1954) méltó formában került a magyar olvasók elé. Gy. Horváth László fordítása kimérten pontos, Nagy Péter borítóterve megkapóan korhű. A címlapra választott betűtípust érezhetni csak elsietett megoldásnak. De attól eltekintve a könyvön nem találni fogást: kifogástalan.

Európa, 272 oldal, 2200 forint