Emberek

Részvét

Nem értem, mi lelte ezeket a rókákat. Órák óta csak jönnek, akárcsak vonzaná őket valami, egyik a másik után, egyenesen ide, a félelem legcsekélyebb jelét sem mutatva. A közelembe érve félretartott fejjel megállnak, és megadóan várják, hogy célba vegyem őket. Gyönyörű a prémjük, a szokásosnál tömöttebb és alig érzékelhetően sötétebb árnyalatú.

Miközben újra és újra megtöltöm a fegyverem, folyton azon gondolkodom, vajon miért ennyire szelídek? A viselkedésük már-már zavaró, és meglehetősen kellemetlen a hátam mögött felhalmozott rókatetemek látványa is. Mindenütt vér szivárog belőlük, s a hullahegy körül émelyítő szag terjeng. Hogy valamelyest elnyomjam, ismét rágyújtok.

Lassan mintha fogyatkozni kezdenének, több mint harminc perce nem jött egy sem. Igaz, nekem is csak egyetlen lőszerem maradt.

Szedelőzködni kezdek, amikor feltűnik az utolsó. A többiekhez hasonlóan ez is szelíden, pillanatnyi megtorpanás nélkül közeledik. Egy méterre tőlem félretartott fejjel megáll. Ráemelem a fegyverem. Mintha tudná, mi vár rá. Egy pillanatra megremeg a kezem, és szinte sajnálatot érzek, amikor nyakon lövöm.

Egyenesen a szemembe nézett.

A jóslat

Bíró István türelmetlenül nézett az órájára. A biztosítási ügynök pontosan 24 évet, 3 hónapot és 17 napot várt arra, hogy beteljesüljön a fogatlan, ráncos cigányaszszony jövendölése.

"Aranyoskám, a negyvenötödik születésnapján meg fog változni az élete", járt az összepréselt ajkú ügynök fejében minden egyes telefonhívás előtt.

Bíró István hiába várt éjfélig, nem történt semmi. Elkeseredetten feladta.

Másnap reggel már ugyanúgy igazgatta a nyakkendőjét a tükör előtt, mint évek óta mindennap. Tekintete nyugodt volt és szenvtelen.

Az ügynök mégis új emberként lépett ki a kutyapiszok lepte utcára, hiszen végérvényesen megváltozott az élete. Már nem hitt a csodában.

Ikrek

Az 1963. június 7-én San Franciscóban az Ikrek jegyében született, a világ népességének 99 százalékánál gazdagabb Bradford M. Hunt lefegyverző mosollyal, ruganyosan lépett a pódiumra, hogy átvegye a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat a Matematikus című szuperprodukcióban nyújtott alakításáért.

A szürke szemű, kemény arcélű és hibátlan fogsorú sztár fekete fürtjeit hátravetve emelte magasba az aranyszobrocskát, még tovább növelve a már eddig is filmenként 25 millió dollárban megtestesülő hírnevét.

A díjkiosztó gálát kilencedik emeleti szobájában cigarettázva követte a szintén 1963. június 7-én, Monoron született, a világ népességének 99 százalékánál okosabb Varga M. Kálmán.

A krónikus hörghurutjától időnként hosszasan köhögő matematikatanár, akire hiányos fogazata miatt a Bájmosoly gúnynevet ragasztották az iskolában, csak azért maradt fent késő éjjelig, mert kíváncsi volt a vele egy napon világra jött hírességre. Tudta, másnap fáradt lesz, és azt is, hogy ismét kibabrálnak vele a diákok.

A szürke arcú matematikatanár némi rosszallással figyelte az önmagát szivarozva ünneplő James Huntot és az őt felállva éljenző közönséget.

- Akár ikrek is lehetnénk - mormogta, majd elnyomott egy csikket.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.