A fórum maga is szinte nemzetközi konszern lett, több regionális és persze jövedelmező konferenciával Nyugat-Európában, Ázsiában és a Közép-Keleten. Soha ennyien (96 országból 2500 fizetővendég, 6o százalékban cégvezetők) nem jöttek a "Varázshegyre", e kis alpesi városkába, amelyet Thomas Mann irodalmi emlékként megörökített.

A 250 újságíró persze elsősorban a 42 állam- és kormányfő és a még több pénzügy- es kereskedelmi miniszter szónoklataival, interjúival foglalkozik. A davosi cirkusz mindig tanulságos és szórakoztató volt, mert érdekes emberekkel, így időközben a süllyesztőben eltűnt orosz reformer miniszterekkel, tudósokkal és kollégákkal lehetett beszélgetni. Szegénységi bizonyítvány, hogy Magyarországról a múlttal ellentétben nincsenek jelen sem a kormány, sem a gazdasagi élet vezető képviselői.

Most azonban sem Vlagyimir Putyin mérsékelt hangú megnyitóbeszéde, sem kínai, japán, német, brit kollégáinak fellépése nem tudja eloszlatni a példatlan tanácstalanságot és depressziós hangulatot - nemcsak Davosban, hanem szinte világszerte. Gúnyosan emlékeztetnek a davosi fórumról megjelent cikkek szerzői néhány, most is jelen lévő résztvevő tavalyi optimista kijelentéseire. Például az orosz pénzügyminiszter, Alekszej Kudrin egy évvel ezelőtt hazáját a stabilitás szigeteként dícsérte. Most az olaj és a rubel árfolyamzuhanása után köntörfalazás nélkül kijelentette: ez a legrosszabb év a második világháború óta.

Az igazság persze az: tavaly Davosban vagy akár 2008 nyarán még senki sem látta előre a pénzügyi válság drámai kibontakozását és feltartóztathatatlan átterjedését a reálgazdaságra. Legendás hírű nemzetközi nagybankok tántorognak az összeomlás szélén Londonban és Párizsban, New Yorkban és Hágában. A pénzügyi stabilitás és a gazdaság élénkítése közötti klasszikus kötéltáncot felváltotta (még az óvatos német kormánynál is) a növekedés minden eszközzel történő elősegítése és a deflációs hatások kiküszöbölése. A korábban elképzelhetetlen mentési akciók közé tartoznak az állami tőkeinjekciók, sőt a nagybankok részleges vagy teljes állami tulajdonba vétele. Óriási összegeket pumpálnak a gazdaságba, ami elkerülhetetlenül a költségvetési hiány drámai növekedéséhez vezet.

Kenneth Rogoff, a Harvard professzora, a Nemzetközi Valutaalap volt vezető közgazdásza szerint senki sem tudja ma megítélni, vajon a sok százmilliárdos élénkítő csomagok tényleg hatni fognak-e. Ő az esélyeket 5o százalék alatt látja, de "nincs más lehetőség, mindent meg kell kísérelni".

A pénzügyi válság nemzetközi kezelésében az államok egyre inkább kulcsszerepet játszanak. Az osztrák koalíciós kormány most egy százmilliárd euró nagyságú nemzetközi bankmentő csomagot próbál létrehozni más nyugat-európai kormányok, az IMF, az EBRD és az EIB segítségével, valamint az érintett kelet- és közép-európai államok kormányait bekapcsolva. Az osztrák nagybankok ugyanis 270 milliárd euró kihelyezett hitellel (a hazai GDP 68 százalékával) érintettek a közép- és kelet-európai reformállamokban. Ez az összeg a nyugati tőkebefektetések ötödének felel meg, ezért követik az osztrák politikai és pénzügyi körök különleges figyelemmel a külső adósságállomany alakulását és a gazdasági visszaesést Magyarországon és más környező államokban.

Néhány héttel ezelőtt Angela Merkel, az NDK-ból származó, német kancellár egy zártkörű ünnepségen frankfurti bankárok előtt elmondta az ismert viccet: "Mi a különbség a szocializmus és a kapitalizmus között? A szocializmusban államosítják a bankokat, és azok aztán csődbe mennek. A kapitalizmusban pedig ez éppen fordítva van." A tapsnak és a derültségnek még vége sem volt, amikor Merkel folytatta: "Az a hír járja, hogy államok nem mehetnek csődbe". Pillanatnyi szünet után hozzátette: "Ez a híresztelés nem igaz".

Az államszocializmus nosztalgikus álmodozóit kivéve senki, még Putyin sem állitja, hogy a piacgazdasag csődbe ment, hogy a marxi-lenini recepteket kell újra elővenni. Merkel elődje, a bölcs exkancellár, Helmut Schmidt mutatott rá A Die Zeitben megjelent írásában (Ezt a Népszabadság szombati számában közöltük - A szerk.), hogy a ragadozó kapitalizmus korlátlan kapzsisága és a kormányok s intézmények hallatlan hanyagsága együttesen okozta a válságot. A politikai elit könynyelműen a pénzügyi piacok önszabályozásának illuziójára épített.

A globális válsághoz globális megoldásokra és radikális ellenőrző rendszabályokra van szükség - hangsúlyozza Schmidt. A nyolcvan évvel ezelőtt kitört világválsággal ellentétben a kormányok megértették, hogy nem maradhatnak tétlenek. Egyes államok - például Franciaország és Anglia - nemzeti keretek között akarja a válságot orvosolni. Mindez az európai pénzügyi piac túlzott decentralizálásához és végső soron protekcionizmushoz vezethet. A Schmidt által "jól álcázott ragadozó kapitalizmusnak" nevezett rendszer csődje nyilvánvaló, de ha a bankok bizalom híján ülnek a pénzükön, a jegybankok és az állami költségvetések gazdái még mindig az egyensúlyt tartják fő feladatuknak, akkor a kapitalista piacgazdaság nem tudja elkerülni a súlyos recessziót. Ebben az értelemben a davosi megnyilatkozások joggal tükrözték a kapzsi mohósag helyett alig rejtett félelmet a kiszámíthatatlan jövőtől.

A szerző Bécsben élő publicista, a Standard kolumnistája