Viharos ború Davosban

A korábbiaknál jóval pesszimistább előrejelzést adott ki tegnap a világgazdaság kilátásairól a Nemzetközi Valutaalap: az IMF szerint lényegében leáll a világ gazdasága, a szakértők egyre valószínűbbnek tartják, hogy a válság két-három évre is elhúzódhat.

Máltai szívgyűjtők

Az ország legnagyobb szívéhez több mint háromszáz helyszínen gyűjt anyagot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Manapság semmi sem biztos

Szabó Mátét olyan írás publikálásába hajtotta a feszültség, amelynek tételei erősen vitathatók. A harag rossz tanácsadó! - válaszol Kaltenbach Jenő.

Bizottságosdi, mint egységrecept.

Végy négy kormánypárti, négy legnagyobb ellenzéki, és két odacsapott független képviselőt! Ha megvan, találj ki valami fontosnak látszó megoldásra váró feladatot, ami mögött óriási pénz tornyosul.

A szalmaözvegyek biztosabban célba érnek

Tudták, hogy egy versenygalamb 50-60 km/óra sebességgel repül, és akár ezer kilométerről is megtalálja a dúcát? Hogy vannak olyan agresszív galambok, amelyek egy egész dúcsort kisajátítanak, és elzavarnak onnan mindenki mást?

 

Davos és a ragadozó kapitalizmus csődje

A világsajtó és a tévéhíradók majd negyven év óta január utolsó napjaiban rendre beszámolnak a hiúság világgazdasági fórumnak nevezett pompázó vásáráról a svájci Davosban. Tudósítóként, illetve vitavezetőként többször részt vettem a zseniális német PR-szakember, Klaus Schwab által kitalált és a nagybankok, konszernek támogatása révén kibővített, ötnapos előadás- és kerekasztal-sorozaton.

A fórum maga is szinte nemzetközi konszern lett, több regionális és persze jövedelmező konferenciával Nyugat-Európában, Ázsiában és a Közép-Keleten. Soha ennyien (96 országból 2500 fizetővendég, 6o százalékban cégvezetők) nem jöttek a "Varázshegyre", e kis alpesi városkába, amelyet Thomas Mann irodalmi emlékként megörökített.

A 250 újságíró persze elsősorban a 42 állam- és kormányfő és a még több pénzügy- es kereskedelmi miniszter szónoklataival, interjúival foglalkozik. A davosi cirkusz mindig tanulságos és szórakoztató volt, mert érdekes emberekkel, így időközben a süllyesztőben eltűnt orosz reformer miniszterekkel, tudósokkal és kollégákkal lehetett beszélgetni. Szegénységi bizonyítvány, hogy Magyarországról a múlttal ellentétben nincsenek jelen sem a kormány, sem a gazdasagi élet vezető képviselői.

Most azonban sem Vlagyimir Putyin mérsékelt hangú megnyitóbeszéde, sem kínai, japán, német, brit kollégáinak fellépése nem tudja eloszlatni a példatlan tanácstalanságot és depressziós hangulatot - nemcsak Davosban, hanem szinte világszerte. Gúnyosan emlékeztetnek a davosi fórumról megjelent cikkek szerzői néhány, most is jelen lévő résztvevő tavalyi optimista kijelentéseire. Például az orosz pénzügyminiszter, Alekszej Kudrin egy évvel ezelőtt hazáját a stabilitás szigeteként dícsérte. Most az olaj és a rubel árfolyamzuhanása után köntörfalazás nélkül kijelentette: ez a legrosszabb év a második világháború óta.

Az igazság persze az: tavaly Davosban vagy akár 2008 nyarán még senki sem látta előre a pénzügyi válság drámai kibontakozását és feltartóztathatatlan átterjedését a reálgazdaságra. Legendás hírű nemzetközi nagybankok tántorognak az összeomlás szélén Londonban és Párizsban, New Yorkban és Hágában. A pénzügyi stabilitás és a gazdaság élénkítése közötti klasszikus kötéltáncot felváltotta (még az óvatos német kormánynál is) a növekedés minden eszközzel történő elősegítése és a deflációs hatások kiküszöbölése. A korábban elképzelhetetlen mentési akciók közé tartoznak az állami tőkeinjekciók, sőt a nagybankok részleges vagy teljes állami tulajdonba vétele. Óriási összegeket pumpálnak a gazdaságba, ami elkerülhetetlenül a költségvetési hiány drámai növekedéséhez vezet.

Kenneth Rogoff, a Harvard professzora, a Nemzetközi Valutaalap volt vezető közgazdásza szerint senki sem tudja ma megítélni, vajon a sok százmilliárdos élénkítő csomagok tényleg hatni fognak-e. Ő az esélyeket 5o százalék alatt látja, de "nincs más lehetőség, mindent meg kell kísérelni".

A pénzügyi válság nemzetközi kezelésében az államok egyre inkább kulcsszerepet játszanak. Az osztrák koalíciós kormány most egy százmilliárd euró nagyságú nemzetközi bankmentő csomagot próbál létrehozni más nyugat-európai kormányok, az IMF, az EBRD és az EIB segítségével, valamint az érintett kelet- és közép-európai államok kormányait bekapcsolva. Az osztrák nagybankok ugyanis 270 milliárd euró kihelyezett hitellel (a hazai GDP 68 százalékával) érintettek a közép- és kelet-európai reformállamokban. Ez az összeg a nyugati tőkebefektetések ötödének felel meg, ezért követik az osztrák politikai és pénzügyi körök különleges figyelemmel a külső adósságállomany alakulását és a gazdasági visszaesést Magyarországon és más környező államokban.

Néhány héttel ezelőtt Angela Merkel, az NDK-ból származó, német kancellár egy zártkörű ünnepségen frankfurti bankárok előtt elmondta az ismert viccet: "Mi a különbség a szocializmus és a kapitalizmus között? A szocializmusban államosítják a bankokat, és azok aztán csődbe mennek. A kapitalizmusban pedig ez éppen fordítva van." A tapsnak és a derültségnek még vége sem volt, amikor Merkel folytatta: "Az a hír járja, hogy államok nem mehetnek csődbe". Pillanatnyi szünet után hozzátette: "Ez a híresztelés nem igaz".

Az államszocializmus nosztalgikus álmodozóit kivéve senki, még Putyin sem állitja, hogy a piacgazdasag csődbe ment, hogy a marxi-lenini recepteket kell újra elővenni. Merkel elődje, a bölcs exkancellár, Helmut Schmidt mutatott rá A Die Zeitben megjelent írásában (Ezt a Népszabadság szombati számában közöltük - A szerk.), hogy a ragadozó kapitalizmus korlátlan kapzsisága és a kormányok s intézmények hallatlan hanyagsága együttesen okozta a válságot. A politikai elit könynyelműen a pénzügyi piacok önszabályozásának illuziójára épített.

A globális válsághoz globális megoldásokra és radikális ellenőrző rendszabályokra van szükség - hangsúlyozza Schmidt. A nyolcvan évvel ezelőtt kitört világválsággal ellentétben a kormányok megértették, hogy nem maradhatnak tétlenek. Egyes államok - például Franciaország és Anglia - nemzeti keretek között akarja a válságot orvosolni. Mindez az európai pénzügyi piac túlzott decentralizálásához és végső soron protekcionizmushoz vezethet. A Schmidt által "jól álcázott ragadozó kapitalizmusnak" nevezett rendszer csődje nyilvánvaló, de ha a bankok bizalom híján ülnek a pénzükön, a jegybankok és az állami költségvetések gazdái még mindig az egyensúlyt tartják fő feladatuknak, akkor a kapitalista piacgazdaság nem tudja elkerülni a súlyos recessziót. Ebben az értelemben a davosi megnyilatkozások joggal tükrözték a kapzsi mohósag helyett alig rejtett félelmet a kiszámíthatatlan jövőtől.

A szerző Bécsben élő publicista, a Standard kolumnistája

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.