Legalábbis azokban a kategóriákban (film, rendező, színész), amelyekben az Oscar-díj igazán számít. Mivel beszélgetésünk idején a kritikák már Fincher fejéhez vágták, hogy lekoppintotta a Forrest Gumpot, túltrükközte Brad Pittet, kilúgozta a sztori lelkét, és nem élesítette meg az ollóját, az Oscar különösen fájdalmas téma a rosszkedvű rendezőnek.

- Hollywood tizenhat évig aszalta Scott Fitzgerald könyvét. Mi tartott ilyen sokáig?

- Nem akadt, aki jól hozzányúljon, mígnem jött Eric Roth (a Forrest Gump forgatókönyvírója - a szerk.), és úgy összepofozta, hogy még engem is fölrázott. Kennedy és Marshall már addig is nyaggatott, de csak öt éve álltam kötélnek, hogy üljünk le a Paramounttal és nézzük meg, mennyire tudjuk összehozni Brad fejét és valaki másnak a testét számítógépes trükkel. Sikerült, de drágán. Erre az egyik gyártásvezető bedobta, ha Louisianában forgatunk, olyan adókedvezményeket kapunk, hogy simán beleférünk a költségvetésbe. Csakhogy mire kiszámoltuk és elkezdtük előkészíteni, beütött a Katrina-hurrikán, és ez megint elvett vagy másfél évet. Aztán az utómunkákkal és a vágással is elpepecseltem 18-19 hónapot.

- Jól értem, hogy a technika fogta meg és nem a tartalom?

- Ne vegye nagyképűségnek, de nekem nem Fitzgerald kellett ahhoz, hogy kedvet kapjak, hanem egy technikailag érdekes, jó forgatókönyv. Még ötleteket se merítettem az alapanyagból, mert van nekem sajátom elég.

- Pedig a sztori filozófiája legalább anynyira értékes, amennyire vonzó az ötlet: Benjamin Button öregemberként születik, visszafiatalodik és csecsemőként hal meg, s közben megtalálja élete szerelmét.

- Ebből az fogott meg, hogy keveredik egymás mellé két felnőtt, aki - tévedés ne essék - nem Rómeó és Júlia. Nem két kóbor féllélek, aki együtt tesz ki egy egészet. Itt nincs semmiféle predesztináció, fátum, misztikus hókuszpókusz. Két ember találkozik, dönt és kitart egymás mellett, miközben az egyik az öregedésbe, a másik a fiatalodásba hal bele. Ezért a film vége a kulcsjelenet, ami azt mondja, minden életben és minden szerelemben ott ketyeg az óra, tehát minden percét úgy éld meg, hogy az idő rabja vagy.

- Aláírja, hogy mennyivel jobb lenne az öregek bölcsességével fiatalnak lenni, és milyen kár, hogy fiatalon pazaroljuk el a fiatalságunkat?

- Levetítettem a Benjamin Buttont egy fókuszcsoportnak, amelyik ebben hisz, de szívből remélem, hogy a film végkicsengése mást mond. Szerintem ugyanis tök mindegy, merre mutat az iránytűd, az élet tapasztalatok halmaza, márpedig tapasztalatot csak kronológiai sorrendben tudsz gyűjteni. Tehát a fiatal nyugodtan élje ki a fiatalságát.

- Saját magát is közéjük sorolja?

- Én öregszem. Minél jobban, annál elviselhetetlenebb leszek.

- És Brad Pitt, akivel több, mint tíz éve a Harcosok klubját és a Hetediket (Se7en) forgatta, fiatalodott, öregedett vagy csak beérett?

- Pitt ereje abban van, hogy sikk alulbecsülni, mint színészt. Ezt ő is pontosan tudja, s ma már a saját javára fordítja. Olyan szakállas a hír, hogy jóképű, híres és gazdag, hogy már ő is belenyugodott, és ettől szép lassan be is érett, mint színész. Az pedig, hogy közben még családot is alapított, megtanította bánni az idejével. Alig várja, hogy rohanhasson haza, tehát sokkal jobban koncentrál, amikor dolgozik. Stephen Soderbergh mindannyiunk nevében fogalmazta meg tökéletesen a minap, hogy ahogy öregszünk, úgy jövünk bele egyre jobban, mint kiskutya az ugatásba. Megtanuljuk, hogyan kell pontosan célozni, megismerjük a gyengéinket, tisztába kerülünk a korlátainkkal.

- És kialakul, hogy félszavakból értjük egymást.

- Pittel? Ami a munkát illeti, feltétlenül, de megkockáztatom, az életről is hasonlóan gondolkodunk. Nézze, egy rendezőnek sem mindegy, mennyire bízhatja rá magát a színészre, és ez ugyanúgy érvényes oda-vissza. Braddel egy takkra jár a fejünk. Ha véletlenül nem vagyok ott, pontosan arra kérdez rá, amire én kérdeznék. Volt olyan, hogy egy jelenetet másképp akart eljátszani, mint ahogy javasoltam, és addig erősködött, amíg beláttam, hogy neki van igaza. Félszavakból értjük egymást, és ez óriási dolog egy forgatásnál, ahol a legnagyobb ellenség a költségvetés és az idő.

- Fel sem merült, hogy a film jelentős részében Pitt testét, mozgását használják?

- Ehhez az kellett volna, hogy az első naptól az utolsóig rendelkezésünkre álljon, és eljátssza, hogy 80 centis, 85 éves öregember. Hál' istennek, a rutinos számítógépes cég jóvoltából nem volt rá szükség, és megoldottuk 5-6-7 éves gyerekekkel, akik maguktól mozogtak úgy, ahogy kellett, mert az isten pénze se lett volna elég.

- Emberileg mennyit kapott ettől a filmtől?

- Többet, mint a szokásos thrillerjeimtől, az biztos, mert oda nem kell ennyi önvizsgálat, elég megtervezni a menetet, kicentizni a tempót, és úgy-ahogy felskiccelni a figurákat. Itt viszont lelkizni kellett, és nem is tagadom, hogy Cate Blanchett figurája emlékeztetett valakire, akit valaha nagyon szerettem, Benjaminé pedig az apámra, aki nemrég ment el, s akivel sajnos főleg dacoltam, pedig igazából éltem-haltam, hogy imponáljak neki.

- Lehet, hogy a lelke mélyén mégis romantikus filmet akart csinálni?

- Kathy, Frank és Eric végig a romantikát emlegették, de kritikai értelemben ez a film nem romantikus. A levegője az. Igen, a szerelem mindent legyőz, és ha két ember szereti egymást, nincs lehetetlen. De ez nem a Doktor Zsivágó, aki átgázol az orosz forradalmon, és még csak nem is a süllyedő Titanic.

- Viszont nem is a Pánikszoba, a Se7en vagy a Harcosok klubja.

- A producereket kérdezze, akik ezeknek a filmjeimnek az alapján kértek fel.

- Hajlandó beismerni, hogy viszlát, realizmus, helló... valami más?

- Ha megengedi, erre majd a következő öt filmem lesz a válasz.

David Fincher