Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű

A posztmodern az utolsókat rúgja, ő meg (akit a posztmodern egyik atyjának szoktak nevezni) csak viháncol, éli világát, könyvei Buenos Airestől Budapestig bölcsészlányok gömbölyű térdeit simogatják. Nálunk például 10 év alatt másodjára indítja el életműsorozatát az Európa, ez az első rész a negyvenes évek kisprózáját mutatja be három kötetet egybefogva.

Lehet, hogy a Borges-írások nagy része nem is elbeszélés? Talán nem is novella, nem is rövid próza, inkább meditációs objektum. Erről a műfajról egy másik mágikus könyvtáros, bizonyos Hamvas ezt írja: "Objektuma állandó szemlélődésnek, mindig újból és újból való megrendült csodálkozásnak. Az ember (...) úgy tudja nézni, esetleg hosszú órák hosszat, mint a keleti aszkéták mandaláikat. Mint a misztikusok a világ nagy jelképeit: a csillagot, a kört vagy a háromszöget."

A Fortélyokban és Az Alefben Jorge már olykor frigyre lép az irodalommal, ám az első könyvben, a Fikciókban még mintha nem is literátor írná a szövegeket, inkább egy önjelölt isten diktál valamelyik írástudó szentjének. Új teremtéseket, őstitkokat, dimenziókat, világokat hoz létre (lehetőleg mindben legyen labirintus, tükör és kert, e nélkül Borges-mítosz aligha létezik). Fura Úr ez a Jorge Luis, mintha azt gondolná, "a metafizika a fantasztikus irodalom egyik ágazata". Bolygók, nyelvek, történelmek, földrajzok vagy éppen láthatatlan életművek születnek betűi nyomán.

És nemcsak az író helyezkedik isteni szerepbe, de szereplői is istenné kívánnak válni. Ménard, a Don Quijote szerzője flegmán úgy fogalmaz, vállalkozása nem nehéz, elég hozzá halhatatlanná válnia. A Körkörös romok hőse meg akar álmodni egy embert a legapróbb részletig, s azután "átvinni a valóságba" - nem lehetetlen, olvassuk, csak éppen természetfeletti. A babilóniai sorsjáték Társasága is "csendben működik, akár az isten." És ezekből a másféle teremtésekből mindig megtudunk valami fontosat a saját dimenziónkról. Például, hogy a mi életünk is egy végtelen hazárdjáték. Hogy mi, emberek tökéletlen könyvtárosok, a véletlen vagy rosszakaratú demiurgoszok alkotásai vagyunk. Hogy az időnek titkos, ismétlődő rajzolata van és nem más, mint csalás. Vagy hogy a lét olyan labirintus, amiből nem menekülhetünk, mert bolond angyalok vakmerő, gonoszul rögtönzött műve.

És amikor a könyv közepén Borges, a detektívszerző bolondot csinál Borges, az isten szövegeiből, akkor már tudjuk, a lehetséges világok végtelenségén akár röhöghetünk is kínunkban. És már értjük, miért nem megy ki ő soha a divatból.

Minden nap csak egyetlen Borges-(szent)írás, sőt talán egy oldal vagy egy mondat is elég - ez a helyes olvasási stratégia ehhez a tömény, sűrű, útvesztőkkel teli könyvhöz. Meditációs objektumon megrendülni kora reggel és késő este a megfelelő időpont, mondja Hamvas. Tegyük hozzá, talán ez utóbbi az igazi, hiszen ekkor már társunk lehet egy üveg rendes szekszárdi.

Európa, 339 oldal, 3000 forint