1. Gyere be, Palika!

- Gyere be, Palika!

- Nem.

- Kérlek, gyere be!

- Nem.

- Miért nem?

- Mert nem.

Állok az ajtóban, pár lépcsővel lejjebb, a ház falánál apró, szemüveges fiúcska, Palika. Unokatestvére, Sári szaladt be a lakásba, melynek vége felé közeledő felújítását szemléztük:

- Hozzátok be gyorsan Palikát, oda akar menni a kutyához!

Palika mamájának sógora, sógornője új lakásában bóklászott valahol, én voltam legközelebb, én mozdultam elsőnek, mentem ki gyorsan, és mondtam:

- Gyere be, Palika!

- Nem.

Rég láttam Palikát, kicsit messzebb szakadtam a családtól, amelyhez egyként tartoztunk egykor. De azért itt vagyunk, csak-csak. Szépen megnőtt Palika, már a térdemig is ér. Sugárzik belőle az ártatlan, konok, jóságos, engesztelhetetlen komiszság.

- A kutyához meg ne menj oda!

- Miért?

- Mert megharap.

- Miért harapna meg? Egy kutya!?

- Mert ez egy harapós kutya.

- Hát akkor majd elszaladok. Hát már csak gyorsabb vagyok, mint egy kutya.

- Jaj, Palika... Gyere be!

- Nem.

Sári használati utasítással szolgál mögülem:

- Ez nem fogad szót. Ez nem olyan. Ezt meg kell fogni, és be kell hozni.

- Már csak nem fogok erőszakot alkalmazni egy gyerekkel szemben.

- Ne üvölts! Másképp ezzel nem megy.

- Dehogynem. Majd meglátod.

- Ne üvölts! Te látod meg!

Állunk egymással szemben Palikával, és méregetjük egymást.

- Gyere be, Palika!

- Nem.

- Mi lenne, ha megfognálak, és bevinnélek?

- Nem tudsz.

- Miért nem?

- Mert nem hagyom.

- Verekednél?

- Verekednék.

- Erős vagy, Palika?

- Dzsúdózom. Szerinted?

Megint állunk egy darabot. Én egy szál trikóban, ő jól bebugyolálva, mert hideg van. Szemüvege mögül szemét le nem veszi rólam. Méreget. Felmér. Oszt, szoroz. Aztán megkérdi:

- Te itt fogsz állni, amíg el nem megyünk?

- Amíg be nem jössz.

Ajkát biggyesztve bólint:

- Akkor, amíg el nem megyünk.

- Gyere be, Palika!

- Nem.

- Kérlek, gyere be!

- Nem.

- Kérlek.

- Nem.

- Te jó gyerek vagy, Palika?

- Mit gondolsz, miért kaptam két mikrofont? Azzal játszottam éppen.

Eszembe villan, hogy fél füllel hallottam valami telefonozásról, hogy jönnek mindjárt, de Palika nem akar jönni, úgyhogy nem biztos, hogy jönnek. Végül jöttek tehát, de Palika csak benyújtja most ezért a számlát. Anyabüntetésnek vagyok tanúja, részese.

- És abba kellett hagynod?

- Abba.

- Hát majd hazamentek, és folytatod.

- Nem.

- Miért nem?

- Mert nem.

Fogy a türelmem. Fázom is. No, meg érzem már, hogy nincsen esélyem.

- Gyere be, Palika!

- Nem.

- Kérlek, gyere be!

- Nem.

Nézzük egymást. A világ egyik leghelyesebb gyereke. Az apja volt ilyen. Ilyen is maradt. Most a Tik-takban van. A budai csibészek alaphelyén. Tíz éve is ott volt. Húsz éve is. Néha bejön onnan, de sose akkor, ha hívják.

Nézem Palikát, és arra gondolok, ez a szomorú a gyerekben: hogy olyan hamar eldől a sorsa. Tudom, Palika már nem fog bejönni.

Nézem őt. Hónom alá kaphatnám, és bevihetném. De nem lennék rá képes. Ő az erősebb. Látom rajta, hogy még mérkőzne is tovább. Beledöngölne a betonba szívesen. Na jó, még hadd üssön egyet.

- Gyere be, Palika!

- Nem.

- Gyere be!

- Nem.

Nagyon fázom. Bemegyek. Palikát kinn hagyom. Nem lesz semmi baja. Kicsit féltem a kutyát.

2. Zsebpénz

- Mama, légy szíves, adj egy millát!

- Micsodát, fiam?

- Egymillió forintot!

- Hogy... Mi...

- Adj kölcsön egymillió forintot. Holnap megadom. Csak keresek vele százezret.

- Hogy...

- Veszek Mol-részvényt. Holnap fölmegy, tudom.

- Honnan tudod?

- Tudom.

- Na, jó. Nem kapsz egymilliót. De amennyit nyernél a Molon, azt megkapod tőlem.

Másnap a mama leperkált száztízezer forintot a tizenhét éves fiának.

- Látod, anya, ha bíztál volna bennem, akkor most nem lennél százezer forinttal szegényebb.

Pénzügyes a mama, bankos. A gyerekből sem igen lesz már vegyész, fuvolista vagy testnevelő tanár.