Akutagava-apokrif

Szürkült már, mire kiért a zátonyra.

Ilyenkor októberben olyan alacsony

a folyó vízállása, hogy térdig kellett

csak felhúznia a nadrágját ahhoz, hogy

átkeljen a holtágon. A zátony egy ellipszis

alakú, nagyjából száz méter hosszú

sódertömeg, ami alig néhány centire

emelkedik ki a folyóból. Az ilyen leírásokkal

önmagát védi valamitől. Nem tudja, mi az

pontosan, amitől meg akarja védeni magát,

csak a közelségét érzi, vagy a hiányát, ami

végső soron ugyanaz. Sirályok szálltak fel

jöttére a kavicsokról, sirályok és kárókatonák.

Lassú szárnycsapásokkal indultak a közeli

szigetcsúcs felé. Azért jött ide, hogy legyen

valahol, hogy sikerüljön észlelnie a puszta

létezését. Lássa azt, hogy itt áll egy

fiatal férfi, cigarettázik, a szemközti sziget

homokpartját nézi, és megpróbál úrrá lenni

valamin, amiről semmit sem tud. Belélegzi

a zátony iszapszagát. Lát egy hazafelé tartó

gémet eltűnni az ég sötétebbik felén.

Így tűnik el. Hal veti fel magát a vízből

a zölden villódzó bója mellett.

Ezüstje beleég a tekintetébe.

Györffy Ákos (1976) Gérecz Attila-díjas. Legutóbbi könyve Nem mozdul címmel 2007-ben jelent meg a Magvetőnél

 

Itthon. A rishikeshi kő

Ahogy a kerekre mintázott kis ezüstdarab a jobb

kezemnek gyűrűsujján egyre inkább testszerű,

úgy napra nap nagyobb

kiterjedésben válik testem tárgyszerű-

vé jobb kezemből kiindulva.

Mint két sötét köpönyeges utas,

(a felhők közt a hold, akár egy érett szilva)

a négyes útkeresztnél udvariasan utat

ad fele úton egyik a másiknak,

a holdciklusnyi holddal

haladva s szembe teljes kört így írnak, -

úgy, mint a jól követhető világos oldal.

Ez a nagy és kerek, sávos, hideg kő lenne itt a túlsó.

Kivettem a folyóból és haza-

hoztam. Nem az enyém itt semmi. Kulcscso-

mó. Két zárnyelv vasa.

Lanczkor Gábor (1981) Faludy-díjas, Legutóbbi könyvét Vissza Londonba címmel 2008-ban adta közre a Kalligramnál.

 

Impro (SMS)

Egy tengert lát benned és

önmagát, alakot, aki a parton áll,

nem tudom, talán inkább üldögél,

nézi a vizet. Olyan ez talán egészen, mint ami

őbenne hullámzik, vonul. Nem épp

gondolja ezt, ilyenkor nem zavarja

meg magát. Mint az éhség, a sós,

üres szag a víz felől. Nem gondol

ilyenkor semmire. És mintha másvalami

döntené el, hogy ruhát ledobva úszni

kezd, vagy továbbsétál, ahogy szokta,

parton hagyva majd a cigaretta

csonkját, ha elmúlt már, amit

most lélegez. Talán a víz, a levegő, az idő,

a szag, hogy milyen, a tenger hosszú

partjai, végtelenségük ugyanolyan

közel, mint az úszás,

az ő karcsapásai, tempója, megszokása

hogy sehova halad kint, bent, szárazon, vízben,

épp ugyanolyan közel, most füstöt lélegez,

téged néz, tengerparton üldögél, egyedül, veled.

Horváth László Imre (1981). Kötete még nincs.

Séta közben

esőben szökőkút

a felesleges tárgyak

riadalma hűlő

motorházak célfotói

ősz katakombamély

meggyőződés a

változtathatóságról

csigáknak tudása

a véletlen hámrétegei

alá szorult hús vekker

kényszerpályád szélén

van Gogh virágai

Rhédey Gábor (1985). Kötete még nincs.