A svédtorna megújítójának növendékei mozgásos gimnasztikai gyakorlatokat végeztek. "A jelenlévő szakértő közönség osztatlan elismeréssel jutalmazta a szépen sikerült bemutatót, amelyből különösen az ügyességi számok keltettek általános csodálkozást" - írta később összefoglalójában a meghívó fél, a Magyar Királyi Testnevelési Főiskola évkönyve, hozzátéve, hogy a dán vendégek tiszteletére a második este nagyszabású teaestélyt adtak. Ezt követően "barátságos eszmecsere alakult ki, majd gramofonzene mellett vidám tánc jelezte az előretörő jó hangulatot".

Két, viszonylag új kezdeményezés talált egymásra e vidám teaestély alkalmával. Alig tíz esztendeje volt, hogy - az akkor már negyvenéves - Niels Bukh Ollerupban iskolát hozott létre, hogy vidéki körülmények között tanítsa esztétikus és a testet is előnyösen formáló mozdulatokra a dán legényeket. S öt év telt csak el azóta, hogy Klebelsberg Kuno kultuszminiszter segítségével létrejött a testnevelőtanár-képzést megteremteni hivatott főiskola, mely éppen ekkor, az 1929/30-as tanévben jutott hozzá saját épületéhez. Szegedre helyezték ugyanis a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolát, így Alkotás utcai intézményét az addigi albérlő vehette birtokba. Így aztán a gazdaságot sújtó nehézségek ellenére nem volt többé akadálya annak, hogy a testnevelés megkapja az őt megillető helyet az oktatásban. Elvégre "a test egészséges fejlődésének rendszeres irányítása már nemcsak iskolai követelmény, hanem nemzeti érdek, s támogatása elsősorban magának az államnak áll érdekében. A testnevelés az egységes nevelésnek elválaszthatatlan alkotórésze, és a testi kultúra emelésének nyomában a nemzeti erők fellendülése jár". A főiskola érettségizett, illetve tanítóképzőt végzett növendékeit is ebben a szellemben igyekeztek hát nevelni.

E felnőtt férfiak és nők - az utóbbiak száma a néhány tucat főt számláló évfolyamok némelyikén még meg is haladta az előbbiekét - tanultak élettant, testtant és bonctant, neveléstörténetet és pedagógiát, de elméleti képzésükben igen komoly szerepet játszott a művelődéstörténelem nevű tantárgy is. Ennek keretében a pogánykori magyar hadviseléstől a rovásíráson át Rákosi Jenő munkásságáig a történelem, irodalom és művészettörténet temérdek szeletével kellett megismerkedniük. A tanterv részét képezte a néptánc és az ének - "amely a nemzeti összetartozás érzését fejleszti" -, miként a leventeoktatás és a térképismeret is. Meghirdettek irodalmi pályázatokat, és működtettek egy több ezer kötetes könyvtárat. De a képzés zömét természetesen az izmok és az állóképesség fejlesztése tette ki. Nyolc féléven át szerepelt a tantervben a torna és az úszás, mindkét nem számára kötelező volt az atlétika, s míg az urak a futballban és a gyephokiban mélyedtek el, a hölgyek olyan sportjátékokat tanulhattak, mint a künn a bárány vagy a turuljáték. A növendékek télen korcsolyáztak, nyáron turistáskodtak, de volt lehetőség a teniszezésre és a síelésre is.

Az intézmény mindazonáltal nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy olyan tanárokat neveljen, akik "majdan a világválságok között és a romboló erőkkel szemben is rendíthetetlen sziklajellemként állják meg a helyüket, és tisztult erkölcsi világnézetük alapján valóban megvalósítják emberi és nemzeti hivatásukat". Ezt szolgálta a szigorú valláserkölcsi nevelés, a szentmisék és istentiszteletek kötelező látogatása - "a többi vallásfelekezetek hallgatói a Rendtartásban szabályozott ünnepeken fel voltak mentve a tanítás alól" -, s talán még inkább a nemzeti nevelés. Ez utóbbi minden tantárgy oktatását áthatotta, majd a maga kendőzetlenségében nyilvánult meg, amikor 1930. március elsején a kormányzó országlásának tizedik évfordulójáról, június elsején pedig a trianoni diktátumról emlékeztek meg. Az október 6-i, illetve a március 15-i ünnepség a Hiszekeggyel indult, majd felhangzott Koppányi Ella III. évf. hallgató irredenta szavalata, illetve az énekkar előadásában a Nem, nem, soha! című kórusmű.

A tantestület szándéka szerint azonban a jellemformálás a mindennapokban is folytatódott. A reménybeli testnevelő tanároktól elvárták, hogy "egymással udvariasan és barátságosan érintkezzenek, szerényen viselkedjenek, minden tevékenységük közben művelt úri magaviseletet tanúsítsanak". Ennek érdekében szervezték meg, külön-külön a férfiaknak és a nőknek, a heti teaestélyeket, ezt szolgálta a modern tánctanfolyam, akárcsak az évi kétszeri tréfás háziverseny, zsákban futással, bukfencversennyel és szigorúan nemenként megtartott lepényevéssel.

Különösképp az internátusban élők érezhették át, mi mindenre kiterjed a vezetőség figyelme. A "diáknyomor enyhítésére" - hiszen a hallgatók javarészt "a szegényebb középosztály gyermekei közül" kerültek ki - női és férfi lakóépületet építettek ugyanis, ahol havi negyven pengő ellenében teljes ellátást lehetett kapni, de létezett teljes és félösztöndíj is. A hallgatók egyötöde pedig a 40 pengős szemeszterenkénti tandíj és a tízpengős beíratási díj alól is mentesülhetett. Az internátusban egy-egy szoba lakói egy családot alkottak, melynek vezetője reggelenként jelentést tett a felügyelő tanárnak. Az ébresztő csengő reggel hatkor csendült fel, este tízkor újabb csengetés jelezte, hogy eloltják a villanyt. Tilos volt a dohányzás és az alkohol fogyasztása: bor csak a betegszobában tartózkodó betegnek, orvosi rendelvényre volt adható. Este tíz után csak igazgatói engedéllyel lehetett kimaradni, de a kapusnak ez esetben is járt éjfélig 10, utána 20 fillér kapupénz. A tavaszi jelmezes bálon viszont a férfi- és nőhallgatók nagy sikerrel adtak elő egy tréfás műsort, amely a főiskola életéből ragadott ki mulatságos jeleneteket.

Ami meg Niels Bukhot illeti, ő a csapatával világturnéra indult a következő évben. Japánban olyan sikert arattak, hogy gimnasztikájukat az iskolai tantervbe is beemelték. Hasonló eredményt ért el Bukh 1933-tól kezdve Németországban is, ahol az ifjúsági nevelés részévé lett az ő módszerével végzett torna. Ennek fényében nincs persze mit csodálkozni azon, hogy Dánia felszabadulása után egészen 1948-ig tartott, míg sikerült újraindítania ollerupi iskoláját. De ez már tényleg egy teljesen másik történet.