Szívszaggató történeteknek a világ egyik leggazdagabb állama, az Egyesült Államok sincs híján ezekben a hónapokban. Részben azért, mert a szociális háló lyukai ott jóval nagyobbak, mint a vén kontinens országaiban. A rövid időre szóló, alacsony összegű és szigorú feltételekkel járó segély miatt az állásukat vesztettek intenzívebben igyekszenek elhelyezkedni, jóval több időt - a németeknél, svédeknél vagy négyszer annyit - fordítanak munkahelykeresésre, mint európai társaik. A legszorgalmasabb kereséssel is nehezen található azonban munkahely, miként arról a The Economist hetilap egyik cikke is ír.

Hiszen milyen esélye van például az 52 éves, betanított munkás Moira Mckameynek, aki húsz évet húzott le a DHL wilmingtoni részlegében? Különösen akkor, amikor több tízezer sorstársával kerül utcára. A csodaszert az Egyesült Államokban sem találták még meg. A The Economistban megszólaltatott szakértő három ismert receptet említ: a munkaerőközvetítést, a munkanélküli-segélyt - az erre fordítható pénz azonban már több szövetségi államban elfogyott - és az átképzést. A jelenlegi programok a cikk szerint "szánalmasan hatástalanok abban a helyzetben, amikor hónapról hónapra többen maradnak állás nélkül".

Az éppen tíz éve született "munkaerő-beruházási törvény", a WIA sem teszi igazán kiszámíthatóvá a finanszírozást. 2002 óta, a múlt év végéig, tíz százalékkal csökkent az USA államaiban a munkanélkülieknek nyújtott szolgáltatásokra fordított összeg. Nem beszélve a szövetségi számvevőszék megállapításáról, mely szerint, a WIA a pénzének legföljebb 40 százalékát költi a munkavállalók képzésére. Amerika egyébként sem különösen nagyvonalú: az OECD-országok közül a képzésekre fordított összegeket tekintve a sereghajtók között van.

A WIA által Államok-szerte létrehozott - egyablakos, angol kifejezéssel one stop - karriercentrumokban tájékoztatják az embereket arról, milyen juttatásokra tarthatnak igényt, és tanácsot adnak a továbbiakat illetően. De milyen új pályát lehet találni, amikor felkészült, motivált emberek ezrei a vetélytársak? Moira Mckamay pédául azon töri a fejét, hogy orvos-asszisztenssé képzi át magát, arról azonban fogalma sincs, miként és főleg mennyiért. Egyelőre ugyanis az ápolónőképzésben is egyre hosszabb a várólista. Ráadásul a tanulás semmire sem garancia.

Számtalan család kényszerül például a szétválásra: az egyik szülő marad a gyerekekkel, a másik megkísérel állást találni, akár sok száz mérfölddel odébb. Az államok próbálnak segíteni, ám egyre többen adják fel a reményt, hogy valaha ismét adófizetők lehetnek. Több mint 600 ezerre becsülik azok számát - ez 74 százalékos emelkedés egy év alatt -, akik eleve reménytelennek ítélik az elhelyezkedést.