Egyazon Úr döntésétől függünk, két

keze egymás ellen játszik. Ijeszt

a céltalan szenvedély, ahogyan a táblára

parancsol. Fáj, ahogyan érint. Az óra

egykedvű krákogással méri az időt,

s mi hadrendbe állítva pusztulunk.

Visszafojtott lélegzettel várjuk, hogyan

lép velünk a Kéz a kiismerhetetlen mezőn.

Melyikünk, kit üt ki, kinek a vérét ontja

fekete és fehér. Rejtélyes időközönként

kettényílik a viharvert fadoboz, mélyébe

visszarak, de amikor álmodnánk éppen,

elővesz újra, hiába menekülünk vakon

kutató ujjai elől, fogunk vacogása elárul.

Mozgásra ítélve használódunk. Irigyen

gondolunk a Titanic szalonjának elefánt-

csont bábuira, akik az óceán ölében

pihennek, hallgatják az örök mormolást.

 

Takács Zsuzsa (1938) Kossuth-díjas. Legutóbbi könyve Jaj a győztesnek! címmel 2008-ban jelent meg a Vigíliánál.