Észkönyv
Ezt az élvezetes gondolatszendvicset, észtortát tálalta föl az olvasóknak Kúnos Linda fordításában a Corvina Kiadó.
Üdítő olvasmány, különösen itt és most, a mai Magyarországon, az esztelenség, az eszméletlenség, a butaság, az ostobaság, a sarlatánság, az előítéletek, a vakhitek, a babonák korában és honában. A két tudós kérlelhetetlenül okos.
Különösen Kleinnél föltűnő ez: a ráció mindenekfelett való volta. Őnála soha nem esik szó gesztusokról, metakommunikációról, nincs érintés, nincs mozgás, nincs mimika, jelzés, utalás. Nincsen ellenmondásosság, kétértelműség, többfenekűség, semmi se homályos, sejtelmes, semmi se kockás, minden csakis áttetsző, átlátható, vagy fekete, vagy fehér.
Klein világképe, vagy inkább eszes lelke nem mozarti, hanem haydni.
A könyv egyetlen egy kérdéssel foglalkozik: hogyan kell élni? De receptet nem kapunk. Illetve kapunk. Ennyit: gondolkodva. Spekulálva. Mérlegelve. Megértve. Magyarázva. És aztán döntve.
"Ismerd fel a dolgok közti összefüggéseket és az emberi viselkedés törvényeit, hogy tisztában legyél vele, mit teszel." Ez az első parancsolat. A tisztánlátás parancsa. Klein ezt járja körül a legalaposabban. Ez a felismerés, a lényegre tapintás parancsolata. Hogy rengeteg összekuszált jelenség közül kiszálazzuk a legfontosabbakat. Amelyek folytatódnak aztán, amelyek vastagodnak, erősödnek, amelyekből kiterebélyesednek a dolgok.
Szilárd Leó akkor tudta, hogy Hitler hatalomra fog kerülni, amikor ezt tudós kollégái teljesen valószínűtlen eshetőségnek nevették. Egy ilyen kókler, ripacs, mint Hitler!? Egy ilyen komoly, művelt országban, mint Németország?! Képtelenség.
Az eszes ember tudja: nincsen az az esztelenség, mely ne lenne lehető.
Klein György 1944 nyarán, kamaszfejjel tisztába jött azzal, hogy a magyarországi zsidókat és lezsidózottakat, közte őt is meg fogják ölni. "Bolond vagy!" - rivallt rá sárga csillaggal dekorált nagyon okos nagybátyja, mikor Klein tudatta vele mindazt, amit az Auschwitzból szökött két szlovák jelentésében olvasott. - "Hogy hihetsz el ilyen ostobaságokat!"
Nagyon érdekes ilyes dolgokról olvasni Magyarországon, a huszonegyedik század első évtizedének végén. Mert ugye ez most a kérdés: mi lesz itt? Melyik gyökérszál fog kiterebélyesedni bokorrá, fává? Még egyszerűbben szólva: lesz-e itt fasizmus, és ha igen, milyen?
A boltok még nyitva vannak, a pultok teli áruval, az utcán lehet sétafikálni, béke van. De a vonat már csak hébe-korba jár, az újságok ölésre uszítanak, a különítmények fölálltak, a végeken pedig megkezdődött az embervadászat.
A nagybácsi 1944 nyarán fogadta betegeit, és írta, adta a kenőcsöt a szemölcsre, csúzra. Ugyanezen napokban a nagybácsi az első világháborút végigharcoló édesapja, Petőfin nevelkedő édesanyja, és vagy ötven rokona füstté válva lengett el a lengyel égbe.
Klein elspekulál a véletlen oly régóta spekuláció alá vont kategóriáján is. Egy másik nagybácsi, aki okosan elhitte, mi vár a zsidókra, öngyilkos lett. Ez a nagybácsi, a bölcs orvos, aki buta volt, mert nem hitte el a valót, életben maradt. Mert a pesti zsidókat nem deportálták végül. De az újpestieket már igen. Aki az Árpád út végén volt zsidó, az meghalt, aki a Fő út elején, az életben maradt. Ötven méter van a kettő között, meg egy sínpár.
Klein itt rögtön egy, az immunrendszer működésével kapcsolatos molekuláris példát is felidéz, hisz ő "kétkultúrájú" ember, nem ismer választóvonalat a humán és a természettudományos kultúra között.
Elmorfondírozik azon, hogy a hemofília, ami amúgy nem jó, de jól jött bizony akkor, mikor az ilyes bajban szenvedő, és ezért a körülmetélés alól fölmentett, ám amúgy zsidó származású fiúval a nyilasok letolatták a nadrágot az utcán.
Klein György nem vallja magát magyarnak, de szinte minden pillanatban Magyarországra tér vissza, vagyis ott van, itt van lélekben és gondolatban, az ő gyermekkorának Magyarországán, Kárpát-Ukrajnában, és mindenekelőtt 1944 Magyarországán, amikor és ahol az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt - s tegyük ma hozzá: azért, mert tehette, mert törvény ebben nem akadályozta meg.
Bizony, ha ma ölés lesz megint, arról elsősorban nem a nyilas maskarába bújtak tehetnek, hanem az útjukat egyengető talárosok.
Szilárd Leó második parancsolata a siker kerüléséről szól: a tettek méltó célra kell irányuljanak, de legyen közömbös, hogy a célt elérjük-é, avagy sem. A harmadik az öntörvényűségről, az önhűségről, a negyedik a féltékenységről és az irigységről, az ötödik így szól: "Csak ha éhes vagy, akkor egyél!" A hatodik meg így: "Ne kívánj olyat, amit nem kaphatsz meg." Szó esik még a hazugságról és a törvényszegésről, a gyermekek tiszteletéről, arról, hogy néha el kell idegenbe, magányba menni, és végül beszélget egy kicsit még a két tudós a halálról is, naná.
Klein minden tárgykörhöz fűz valami kommentárt, hol hosszasabbat, hol kurtábbat, de mindig érdekeset.
Nagyon tanulságos, gondolatébresztő könyvecske ez, remekül és hosszasan lehet diskurálni felette, és nem utolsósorban kis helyen elfér; föltétlenül készítsük bele majd a cókmókba, ha börtönbe, lágerbe és más ilyes kies helyre készülünk.
