Három zöldséges azonnal rávetette magát, és a Flórián üzletközpontba cipelték, ahol átadták a biztonságiaknak. Fajvédőknek mondom, hogy a zsebtolvaj hollófekete hajú, sötét dzsekit viselő fiatalember volt, ám a legnagyobb sajnálatunkra sem cigány, sőt kifejezetten fehér bőrű, de olyan fehér a bőre, mint a hókarú Nausikaáé. Nem sokkal később két rendőr is érkezett, s így együtt, a meglopott öregasszonnyal kiegészülve ültek fel a még üres könyvstand pultjára, s várták a járőrkocsit.

Azt már gyerekkoromban megtanították, hogy bilincsbe vert embert nem méregetünk, a szemébe se nézünk, mert nem kiállítási tárgy, hanem egyszerűen lehajtjuk a fejünket, és továbbmegyünk. Most azonban a drogéria oldalába húzódtam, mert éreztem, hogy valami lesz. A zsebtolvaj egykedvűen ült a könyvespulton, s nézett a semmibe, a rendőrök, biztonságiak szintén. Hanem az öregasszony. Azt érezni lehetett, hogy nem az a típus, amelyik élete fő művének tekinti, hogy ellopták a pénztárcáját, s ennélfogva a hátralevő éveiben kizárólag csak erről hajlandó beszélni, épp ellenkezőleg: ez az öregasszony a legszívesebben hagyta volna már a följelentést, tanúskodást, ment volna a dolgára.

Már csak azért is, mert közben megélénkült a forgalom, s egyre többen álltak meg a könyvstandnál szemügyre venni a társaságot s mérték végig elébb a zsebtolvajt, majd az öregasszonyt. Nem feltétlenül megvetéssel, inkább csak idegenkedéssel, de olyan sokat sejtetően, hogy szerencsétlen azt is megbánta már, hogy tolvajt kiáltott a piacon.

Az öregasszony végül is ne csodálkozzék, hogy össze van hozva a sötét dzsekis fiatalemberrel; kriminalisztikai tanulmányok szerint tettes és áldozat között hangyányi a különbség, amin az se változtat, ha rendőrök és zsebtolvajok között ülve a könyvpulton két karját az égnek tárva magyarázza minden egyes arra elhaladónak, hogy nem ő lopta el a sötétdzsekis tárcáját, hanem az az övét.

Az már egyre megy.

Viszont alig egy órával a piaci lopás előtt mutatott a tévé egy összeállítást a csepeli kettős gyilkosságról. Ebben az állt, hogy a meggyilkolt igazgató már hónapok óta tudta, hogy a ma már tettestársként letartóztatott beosztottja ötmilliót tett el saját zsebre, "azonban nem akarta kettétörni a 35 éves, ambiciózus fiatalember karrierjét, ezért felajánlotta, hogy közös megegyezéssel legyen vége a munkaviszonynak". Nem tudom, kellő mélységben értjük-e ennek a tartalmát. Brutális gyilkosságnak kellett történnie ahhoz, hogy kiderüljön: lám, ez az elanyagiasodottnak, szívtelennek, lelketlennek kikiáltott társadalom kifejezetten emberbarát, teli van a másik iránti megértéssel, itt ötmilliós sikkasztás már egy szimpla iskolában se tör derékba karriereket, a legrosszabb esetben is közös megegyezés a vége, feltéve persze, ha a felek egy kultúrkörbe tartoznak, és nem lövik le egymást.

Amint hallom, kedd reggel Pesterzsébeten is elkaptak egy zsebtolvajt, ám ő elszaladt. Továbbá erősen feltételezhető, hogy ezekben a napokban Budapest székesfőváros további huszonkét kerületében, sőt az ország további 3200 településén, ahol speciel nem történt gyilkosság, hasonlóan ambiciózus fiatalemberek pályafutása viszont nem tört derékba, amivel csak azt akarom jelezni, hogy ha egyszer ebben az országban csak felére apad a korrupció, mindenki éhen pusztul.

Mindenesetre a hír szerint a csepeli ügy most már két szálon fut tovább: van ugyebár a gyilkosság, és van az intellektuális szál, a már említett sikkasztás.

Valaki egyszer majd nyilván elmagyarázza, hogy a csepeli sikkasztás miért intellektuális bűnözés, az óbudai zsebtolvajlás pedig miért nem.