Felidéződtek a régi szép hagyományos karácsonyok, és persze a mindenféle különleges karácsonyok, kocsmakarácsonyok és ingakarácsonyok, magányos karácsonyok és botrányba fulladt karácsonyok, dacos utcakarácsonyok, húzós katonakarácsonyok, komor kórházkarácsonyok.

Taar Laci sokáig hallgatta a többit, de aztán határozott mozdulattal csendet intett, és ellentmondást nem tűrőn elkezdte a magáét mondani, ahogy szokta mindig, egy szuszra, hogy aztán befejezze hirtelen és távozzon, rajtaütésszerűen, köszönés nélkül, észrevétlenül.

- Na jó, akkor most én elmesélem nektek életem legszebb karácsonyát. Tulajdonképpen annak köszönhető az egész, hogy - tudjátok - nem iszom. Így aztán mindig én vezetek. Én vezetek, ha buliba megyünk, én, ha kirándulunk, ha síelni megyünk, ha színházból jövünk, vasárnaponként én szállítmányozom oda-vissza a mindenkori nagymamákat, ha még élnek éppen, és persze én hozom-viszem az aktuális gyerekeket, ha kell. Én vezetek karácsonykor is, én vezetek már évtizedek óta. No persze, enélkül már rég nem tudnám teljesíteni a feladatot. Na várjál! Mindig fuvaroztam karácsonykor, fuvaroztam három napon át, de ahogy csűrődött, csavarodott az életem, hát azt vettem észre, minden évben egyre többet és többet töltök a kocsiban az ünnepeken. Tavalyelőtt pedig... Hát tavalyelőtt... Szóval tavalyelőtt is azzal kezdtem, hogy megvettem a fákat. Mindig huszonnegyedikén veszem meg, dél körül, mert akkor fél áron jutok hozzá, hát három fánál már nagyon nem mindegy, hogy mennyibe kerül. Három fát veszek ugyanis már évek óta, hármat! De várjál! Úgy hármat, hogy otthonra nem kell! Mert Éva egyrészt ilyenkor kiköltözik a gyerekkel a mamájához Biára, másrészt pedig zsidó, és nemigen szereti a karácsonyozást, azt mondja, hogy ő a maga részéről nagyon meg van hatva attól, hogy egy zsidógyerek születését ilyen bensőségesen ünneplik meg a gojok, de neki ez untig elég. Gyerekkorában olyan görcsösen karácsonyoztak a szülei, hogy neki elege lett belőle. Ő szenteste általában elmegy bridzselni, pontosabban elviszem, a mama meg kikarácsonyozza magát a gyerekkel, ott van Éva testvére is, az nagy szentfazék, úgy hull a mennyből az angyal egész este, mint a záporeső.

Otthonra hát nem veszek fát, viszont veszek egyet a mamához, azt leviszem a családdal együtt Biára, leülök, eszek egy kis bejglit, aztán fordulok és viszem, terítem a többi fát tovább.

Egyiket, vagyis ugye a másodikat viszem Katinak, az előző asszonynak, aki kiköltözött az új pasihoz Cinkotára már vagy három éve, a Bélához. Na várjál, várjál! Miért nem vesz a Béla? Hát vett! Az első évben vett is karácsonyfát. De a gyerekek, az enyéim, akik ugye mentek Évával, azt mondták rá, hogy ótvar ronda a Béla fája, édesapa mindig szebb fát vett nekünk. Na erre meg Béla azt mondta: ha nektek csak a jó édes apátok fája jó, hát akkor vegyen nektek és a jó édes anyátoknak fát az a jó édes apátok. És fogta a kisbaltát, és fölaprította gyújtósnak a fát, nagyon jó kályhájuk van, irigylem is tőlük, azt az egyet nagyon. Úgyhogy Cinkotára is mindig én viszek fát, most is így volt. Aztán földíszítettük a Bélával, mert a gyerekek nemigen kaphatók rá. Pedig van belőlük vagy öt, ott van az én két lányom, a Béla is hozott egy fiút és egy lányt apportba, és van már egy közös is. Na akkor díszítés után leülök, eszem egy pár bejglit és megyek tovább.

Nem egyedül megyek, hanem viszem a Béla nagy lányát is, aki átment az anyjához, a Nádor utcába. Pontosabban csak azt mondtuk Cinkotán, hogy oda viszem, mert útközben megálltunk, hogy a lány találkozhasson egy kicsit a pasijával, akitől el volt tiltva, mert a fiú cigány, és azokat a Béla nem szenvedheti, pontosabban azt mondja, hogy neki semmi baja velük, de azért az mégiscsak túlzás lenne, hogy neki egy cigány unokája legyen. Mára, persze, már az van neki. Nagyon helyes fiú, a Máté, muzsikus, Hollandiában tanul, igazi úri gyerek, tízszer különb, mint a Béla. De akkor még el volt tiltva. Úgyhogy föl is ajánlottam nekik a kérót, úgyis üres, elvittem őket, odaadtam a kulcsot, én meg rohantam a harmadik fával Ágihoz.

Őneki éveken át titokban vittem a fát, tulajdonképpen akkor szoktam rá, hogy mindig huszonnegyedikén veszem, hogy el tudjak rohanni Ágihoz. Róla nem tudott Kati, ami még nem lett volna baj, de a gyerekről sem tudott. Ági azt mondta, ő felneveli a gyereket, semmit sem akar tőlem, na jó egy kis segélyt, de hát azt úgyis folyósítottam volna, csak azt kérte, hogy karácsonykor jelenjek meg, szenteste, mert őneki az mindennél fontosabb. Úgyhogy már akkor is két helyen szentestéztem, volt egy illegális és egy legális szentestém, borzasztó volt. Vagyis hát gyönyörű... meg borzasztó. Mindenesetre már örültem is kicsit, amikor lebuktam Évával, mert akkor egy füst alatt megmondhattam Katinak Ágit is, gyereket is, nem osztott, nem szorzott már semmi, csináltam egy helyre kis pakkot búcsúzóul. Most meg már... Már tavalyelőtt is a kis Gyuszit kivittem Biára... Mit nem értesz ezen? A harmadik asszonyhoz elvittem a másodiktól való gyereket! Évával nagyon jól kijönnek. No, de addig még megültem egy kicsit Áginál, ott is van új gyerek, kettő, mindkettő másik apától, szóval három van háromtól, de csak egy apa volt ott, pontosabban velem együtt kettő. Megettem pár bejglit, beraktam a kocsiba az én gyerekemet, azzal elmentem mihozzánk, ott fölvettem a Mátét, meg a Béla lányát, ez utóbbit elvittem az anyjához. Ott aztán kaptam egy nagymamát, akit el kellett vinnem a másik gyerekéhez, azt hiszem ott is kaptam valaki szállítanivalót, közben már majdnem roszszul voltam a rengeteg bejglitől, de még kirohantam Biára, onnan behoztam bridzselni Katit, ő ott is aludt, vendégségben, én viszont kaptam gyorsan még valami fuvart, olyan mindegy volt már.

Legyen elég annyi, hogy este tíz körül már hullafáradtan, puffadtan a bejglitől, ülök a kocsiban, hajtok, mint a gép, lenézek magam mellé, és látom, hogy az anyósülésen ott gubbaszt egy tizenkét éves forma gyerek. Nem hogy azt nem tudtam, honnan hoztam és hova viszem, de azt se tudtam, hogy kicsoda. Sose láttam.

Kérdezem tőle, ki fia-borja vagy? Mire mondja, ez és ez, nagyjából ki is tisztult a kép, de végül is oda jutottunk, hogy nem hiányzik ő sehonnan, ott azt hiszik, itt van, itt meg azt, hogy ott, nyugodtan maradhat.

Hazavittem hát, volt nálam vagy nyolc csomag bejgli, ettünk, és közben nekiláttunk totizni. A fiú megtanulta tíz perc alatt, el is nyerte háromra a pénzemet. Öt szót, ha szóltunk egymáshoz, de a legnagyobb egyetértésben, szeretetben, békében telt az este. Aztán megágyaztam neki a heverőre, és aludtunk.

Na hát ez volt életem legszebb karácsonya. Mikor reggel felébredtem, már nem volt ott. Na egészségetekre!

Megemelte Taar Laci a poharat, és kiitta az almafröccs maradékát. Mi is kortyoltunk, aztán hallgattunk egy sort. Végül az öreg Szöllőssy morogta, csak úgy maga elé:

- Biztos, hogy az a fiúcska fiúcska volt? És nem valami kis angyalka, véletlenül...?

De ezt már Lacitól nem tudtuk megkérdezni. Ő már kisurrant, ahogy szokott, az egységből, köszönés nélkül, megint. Na persze, rohant a fákért.