S hogy interpellációik nem csupán a politikai játszmák üres patronjai, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a válaszokat a szocialista többséggel bíró Országgyűlés rendre leszavazza.

A magyar társadalom elöregedése egyre élesebb reflektorfénybe állítja az idősellátó rendszert. A kép nem túl megnyugtató. A szociális ágazat kiadáscsökkentő útkeresése egyre nehezebb helyzetbe sodorja a gondozásra szoruló időseket és a fenntartókat. A bentlakásos otthonok állami támogatása évről évre csökken, így a normatíva a költségeknek immáron alig harmadát fedezi. A hiányzó részt az önkormányzati fenntartású intézményeknél a helyhatóságok pótolják ki. A civil fenntartók viszont csak magukra számíthatnak. Új források bevonása azonban egyre nehezebb, miközben jövőre az energiaszolgáltatók - az állami intézményekkel ellentétben - nagyfogyasztókként számláznak nekik. A Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesületének ügyvezetője, Fülöp Zoltán több csődközeli helyzetbe került intézményről is tud. S ez korántsem a hozzáértés hiánya miatt alakult így - állítja a szakember, aki egyesületi munkája mellett önkormányzati idősotthont vezet. - A jogszabályi és a pénzügyi környezet folyton változik, ami tervezhetetlenné teszi a költségeket. Tavaly például jelentősen csökkent az emelt szintű otthonok állami támogatása. A civil fenntartók erre visszaminősíttették otthonaikat, ami nem csupán a szolgáltatások megszüntetéséből adódó kiadáscsökkentést, de - az alacsonyabb szolgáltatási szintre paradox módon többet fizető állam révén - többletbevételt is jelent. A minisztérium válaszul rendkívüli ellenőrzést tartott a renitenseknél. Az emelt szinten ellátottak száma az év végére csaknem fele volt a tavalyinak. Időközben a szaktárcánál is rájöttek: túllőttek a célon. Több jogcímen összesen 2,7 milliárd forint értékben írtak ki pályázatot.

De az intézményi felvételi rend megváltoztatása sem nevezhető sikertörténetnek. A szaktárca eredeti célja az idősek otthon tartása, illetve a támogatás differenciálása volt rászorultságuk alapján. Így az idén debütáló, új szabályok szerint csak azokat a jelentkezőket vehették fel idősotthonba, akiknek a napi négyórás ápolási szükségletét az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet igazolta, illetve átestek egy részletes jövedelemvizsgálaton. A kijelölt intézet azonban csak tavaszra állt fel, miközben az egészségügy reformja nyomán a krónikus belgyógyászati osztályok tömegével ontották magukból a gondozásra szoruló idős embereket. Végül a kérelmek 11 százalékát visszautasították. Az intézményekben közben kétezer üres férőhely van, az átlagos várakozási idő ennek ellenére három év.

Érdeklődés hiányában elhalt a házi ápolás felvirágoztatására tett kísérlet is. A házi segítségnyújtás megszervezésére lassan 15 éve törvény kötelezi a helyhatóságokat, ám a települések harmadán ma sem működik ilyen szolgáltatás. Jelenleg az idősek alig 12 százaléka részesül valamilyen napközi szociális szolgáltatásban. Az önkormányzatok ösztökélésére az idén 800 millió forintos pályázatot hirdetett a szaktárca, ám ebből csak 310 milliót sikerült kiosztani. Nem volt igény többre. Az ellátottak száma alig nőtt. (A fenntartók szerint csökkent.) Az ok itt is a kötelezővé tett gondozási szükséglet és a jövedelem vizsgálatában kereshető. De még azok se lehetnek maradéktalanul elégedettek, akik befértek az ellátotti körbe. Tartós felügyelet, időigényes ápolási feladatok ugyanis ritkán férnek bele a gondozó idejébe. Ha a családban nem akad erre vállalkozó - márpedig havi 32 ezer forintos ápolási díj mellett ezt kevesen engedhetik meg maguknak -, akkor külső segítség után kell nézni. A szakápolókat és a házi gondozókat működtető ügynökségek gomba mód szaporodtak az elmúlt években. Igény lenne a munkájukra, fizetőképes kereslet már kevésbé. A fővárosban és Pest megyében több éve működő Nurse Háziápolási Szolgálat különféle szolgáltatási csomagokat állított össze. Ezek közül a bevásárlást, a fürdetést és az apróbb teendőket magában foglaló szociális csomag a legnépszerűbb, amelynek havi díja 83-280 ezer forint a felügyelet időtartamától függően. - Talán meglepően hangzik, de elsősorban nem a pénz motiválja a választást. A szolgáltatások megrendelői között nincsenek többségben a tehetősebbek - mondja Laskovics Gergely ügyvezető. - A hozzánk forduló családok egyszerűen nem akarják öregek otthonában elhelyezni szüleiket, nagyszüleiket. Meg szeretnék adni nekik az otthonlét biztonságát és méltóságát, amihez tőlünk kérnek szakszerű segítséget. Az önkormányzatok által szervezett házi ápolás a családok többségének nem nyújt elfogadható mértékű ellátást. A cég szolgáltatásait igénybe vevők zöme bentlakásos otthoni férőhelyre vár.

A nyugdíjasoknak alig három százaléka él idősotthonban - hatvan százalékuk önkormányzati, negyven százalékuk civil-egyházi fenntartású intézményben - további tizenhat százalékuk fontolgatja a beköltözést. A házi ápolásban részesülőkkel együtt az idős emberek kevesebb mint hatodát éri el a szociális ellátórendszer. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium szerint nincs is többre igény. Meglepő. A Népességtudományi Kutatóintézet adatai szerint ugyanis az idős emberek kétharmada magányosan, jobb esetben párjával él együtt. A hetven év felettiek csaknem felének napi segítséget nyújtanak gyermekeik, de a hatvan-hetven év közöttieknek csupán harmada számíthat erre a hétköznapokon. A nyugdíjasok harmada sötéten látja a jövőjét, sokan a jelent is rosszabbnak ítélik meg a valóságosnál. Kétmillió ember borongós hangulata azonban az egész társadalom kedélyét rontja, s úgy tűnik, nincs társadalmi stratégia a jobb kedvhez.