Soros és könyve
Egy éve meg már azt is, hogy akkora válság jön, amilyet nem látott a világ a 1929 óta. Szerinte nem a házárak meg a rossz kölcsönök okozták a bajokat. A válságot a pénzügyi manipulációk hozták ránk. Hogy feltaláltak egy sor hitelsokszorozó eszközt, például a CDO-t, collateral debt obligationt, amikor a felvett hitel fedezete ugyancsak hitel lehetett. Ami egy a sok közül - de ezek a papírok egy ideig mind pénzt hoztak a házhoz, terjesztették is őket az egész világon. A válság ezért is terjedt ki több kontinensre.
Soros elméletileg tükörpárbajként írja le a gazdaság kisiklását. A krízis felé haladva egy önmagát erősítő folyamat alakult ki. A piaci szereplők a gazdaság adataira (a "tényekre") úgy tekintettek, mint amelyek függetlenek saját döntésüktől. Látták, hogy hitelt kell csinálni, erre hihetetlenül bővítették a hitelpiacot. Pedig e "tényeket" (a hatalmas hiteligényt) a szereplők tévedései hozták létre. Ezt a kölcsönhatást nevezi Soros "reflexivitásnak": lépésemet "tükrözik" a tények, én meg azt hiszem, hogy azok maguktól igénylik, hogy még inkább nyomjam a gombot, amitől a tények még inkább eltorzulnak - és ez így megy az összeomlásig.
Könyvének poénja persze a piacfundamentalizmus kritikája. ("A piacok önmagukat szabályozzák, a hibák csak hanyagolható kivételek.") Soros szerint elvileg nem létezik piaci egyensúly, még kevésbé a piac önkorrekciója. (A fundamentalisták kedvenc dogmája.) Van egy pont, ahol már csak valaminő külső instancia képes beleszólni a folyamatokba - ahogy ez Amerikában valamikor szeptember-októberben történt. Az állam elővette pénzt fakasztó és szabályozó szerepét. Különben még rémesebb lett volna a helyzet.
Persze ma is elégedetlen, mert hogy nem vagyunk túl a pénzügyi válság nehezén. Látja azt az időzített bombát - a CDS-papírokat, valójában csőd elleni biztosítási konstrukciókat -, melyek értéke ma már ötvenezer milliárdra tehető. (Akkora tétel, mint a teljes amerikai kötvényállomány.) Ezt az irdatlan piacot senki sem szabályozza, nincsen felügyelete. Mi lesz, ha e tétel csak egy részére is benyújtják a számláját? (Van, aki azt mondja, nem nagy ügy, de a legnagyobb baj, hogy nincs ember, aki tudná, mennyibe fog ez kerülni.) A friss Nobel-díjas, Paul Krugman ehhez még hozzáteszi, hogy legalább tízezermilliárdos lehet az a tétel, amit az "árnyékbankolás" jelent Amerikában. (A jelenlegi mentőcsomagok csak a bankokat segítenék ki, a nem bankszerű pénzintézetek - alapok, hedge fundok - viszont hihetetlen jéghegyeket halmoztak fel: ezek a tételek időzített bombaként fenyegetik a világot.) Szóval: látja, amit mások nem látnak, figyelmeztet, ha nem is hallgatnak rá.
Mesélem téziseit barátaimnak, legyintenek, és azt mondják: jól megszedte magát ezen is, mint ahogy az előző válságokon is, aztán most, hogy már minden megvan, szidja a piacgazdaságot. Azt, amiből él. Micsoda cinizmus. Na jó, teszik hozzá, nagy filantróp is volt, alapítványaival a keresett pénz felét visszapumpálta a szegény kelet-európai országokba. A megjegyzések bántották a fülem, bár régóta hallom az ilyen beszólásokat. Merthogy többről volt itt szó: a 80-as évek közepétől ő nyújtott lehetőséget számos művészi, sőt politikai csoportosulásnak, lapoknak, "tiltott" színházi kísérleteknek. Alapítványának ösztöndíjai félreállított, tehetséges embereknek segítettek megismerni a világot, Amerikát, a "nyitott társadalmat". Emlékszem, mekkora robbanást okozott Soros egyik első projektje, mikor xeroxgépekkel látta el a tanszékeket. Addig az egyetemen volt egy központi másolóhely, ahol szigorú engedélyeztetési feltételekkel lehetett másolni. (Mondjuk, politikai könyveket egyáltalán nem.) Soros xeroxprojektje egy pillanat alatt elfújta ezt a procedúrát és olyan lökést adott a gondolat terjesztésének, hogy azt ma már el se tudjuk képzelni. Apróság. Mégis nagy dolog.
Csodáltam. Volt ország, ahonnan kitiltották, nálunk a szélsőjobbról csúnyább dolgokat is beszóltak neki, de ő ment a maga útján, idehaza kitűnő partnerekkel (Litván György, Vásárhelyi Miklós). És írta elméleti elemzéseit az újkapitalizmusról, globalizációról. Könyveket, melyeket a közgazdasági szakma hümmögve, azaz kétkedve nyugtázott - "laikus", mondták. Lehet, hogy tézisei töredékesek, de tele vannak zseniális ötletekkel. Vagyis érdemes odafigyelni erre a befektető milliárdosra, aki gondolkozva is figyeli a világot, és jobban belelát annak rejtvényeibe, mint a szobatudósok. Most, hogy sorra bejönnek jóslatai, már figyelnek rá. Sztárolják. Kongresszusi meghallgatáson ad tanácsokat. Ám - szerintem - most se tudják követni.
Az az igazság, hogy ezt az üzleti modellt nem lehet követni. Befektetési stratégiája is mindig különleges volt. Ahogy ő mondja, Karl Popper módszerét követi: soha se menj arra, amerre a többség, olyasmibe kezdj, amiben senki se hisz. Hát persze, hogy ez a módszer nem másolható. És mégis jó lenne tanulni tőle. Nem egyes döntéseit, hanem világszemléletét. Azt a nézetét, hogy a dolgok mindig másképp vannak, mint ahogy a mainstream elmélet elképzeli.
Sötét képet fest, és mégsem pesszimista. Könyve azzal záródik, hogy nem lesz globális összeomlás: "Bár ma már (2008 áprilisában) elkerülhetetlen az amerikai recesszió, még sincs semmi ok feltételezni valamiféle globális recessziót. A világ más részein hatalmas gazdasági lendítő erők működnek, és ezek legalábbis ellensúlyozzák az amerikai recessziót és a gazdaság lassulását Európában és Japánban". Amit én úgy olvasok, hogy már megint Kína. Kár lenne fikázni.
(George Soros: The New Paradigm for Financial Markets. The Credit Crisis of 2008 and What It Means; A pénzpiacok új paradigmája. A 2008-as hitelválság és ennek üzenete, New York, 2008).
