Ideális hely egy megkeseredett, cinikus marseille-i zsaru számára: "Nem mintha ez bármin egy fikarcnyit is változtatna", mereng el Fabio Montale végigpillantva a bár törzsközönségén, "de azért, szerintem, mégiscsak jó irányba haladnak".

És ha valaki, úgy Fabio Montale tudja, mit beszél: mint minden valamirevaló hard-boiled detektívregény hősének, neki is az lenne a feladata, hogy az összefüggéstelennek tűnő alkotóelemeket egymás mellé illesztve újból felépítse a széthullott világot. Hogy kinyomozza, miért kellett meghalnia két régi jó barátjának, Manunak és Ugónak, akik kamaszkori álmaikat piti bűnözők életformájára cserélték, valamint a tündökletes szépségű Leilának, akit elnyelt a marseille-i éjszaka. No meg természetesen hogy kiderítse, hogyan függ össze az arab egyetemista lány szörnyű halála a két férfi szabályos kivégzésével. S miközben a háttérben feldereng egy különös szerelmi négyszög (Fabio, Manu és Ugo barátságát az tartja egyben évtizedeken keresztül, hogy ugyanazt a nőt szeretik), egyre szaporodnak a hullák, s egyre mélyebbre merülünk a kegyetlen bandaháborúk, a rasszizmus és a bevándorlóellenesség térnyerését meglovagoló francia politikai alvilág, valamint a korrupt, tehetetlenségüket agresszivitással kompenzáló rendőrök - egyszóval a kitaszítottság, a kétségbeesés, a testi-lelki nyomor és a számító aljasság világában. Ahol "mindegy, ki zsaru és ki gonosztevő, mert nem tud mit kezdeni az életével", és ahol "a világgal szembeni gyűlölet az egyetlen lehetséges forgatókönyv".

Jean-Claude Izzo profi író, aki bámulatos érzékkel ismeri fel és használja ki a kemény krimi műfaji lehetőségeit. (A fordító, Kiss Kornélia is közel hibátlan munkát végzett.) A Totál káosz főhős-elbeszélője, Fabio Montale pontosan úgy viselkedik, ahogy azt egy amerikai hard-boiled detektívregény nyomozójától elvárhatjuk: rengeteget iszik és dohányzik, s alaposan megdobogtatja a női szíveket; ha teheti, a világ ocsmánysága elől kifinomult élvezetekhez (főzés, zenehallgatás, versolvasás) menekül; és a maga módján megpróbál igazságot szolgáltatni az áldozatoknak egy olyan világban, amely az igazság vagy a morál fogalmát még hírből sem ismeri. (És minden évben "tüntetőleg" kihúzza a noteszából azoknak a haverjainak a nevét, akik rasszista ízű megjegyzéseket tettek.) Ám mindemellett azt is tudja, hogyan kell elbeszélőként erős atmoszférájú leírásokkal megteremteni egy nagyváros (egyszerre vonzó és viszolyogtató) mítoszát, hogyan kell feszes párbeszédeket, jól felépített jeleneteket írni, vagy váratlan idősík-váltásokkal késleltetni a cselekményt és fokozni a feszültséget.

Sajnos azonban Fabio Montale irodalmi önismerete közel sem működik olyan jól, mint a nyomozói intuíciója: amikor Leila megkérdezi tőle, hogy miért nem olvas modern regényeket, például krimiket, szűkszavúan csupán ennyit válaszol: "Nem érdekelnek. Nincs stílusuk." Egy percig se higgyünk neki.

Krimiklub.hu, 352 oldal, 1950 forint