Dóra emlékének

A halott testben, ami takarta az

égboltot, már szabadon repülhetett.

Volt szíve, lemenőben, sötétebben

világított a megalvadó vértől.

A dobogást követve talált rá a

Holdra, lent lebegett a magzatvízben.

Hét hónapig aggódott érte, most már

tudta, hogy a lánya életben marad.

Biztatta, hogy nemsokára egyedül

is vehet levegőt. Megvárta, amíg

a szike megvillan a horizonton.

Nap lebukott, Hold feljött. Holttest hasát

felvágták, újszülöttet kivették. S ő

elszállt egy messzi szívdobogás felé.

Kun Árpád (1965) Déry Tibor-díjas. Legutóbbi könyve Véletlen madár címmel 2003-ban jelent meg a Balassinál.