Spiegelmann Laura: Édeskevés

A találgatások kiterjednek a szerző nemi hovatartozására is: vannak, akik szerint a látásmód és bizonyos nyelvi megnyilvánulások arról árulkodnak, hogy a szerző csakis férfi lehet, mások amellett érvelnek, hogy az ondó ízének vagy az anális közösülésnek ilyen ábrázolására csakis nő lehet képes.

Meglehetősen naiv érvek. Nem azért, mert az utóbbi tapasztalatokat akár férfiak is megszerezhetik. Hanem azért is, mert ez a megközelítés, miközben feltételezi, hogy Spiegelmann Laura írói szerepjáték, a szövegnek közvetlen életrajzi hitelt ad: el sem tudja képzelni, hogy egy férfi külső forrásokra támaszkodva számoljon be a menstruációról, amit bizonyosan nem élhet át; és azzal sem számol, hogy rengeteg eszköz áll egy nő rendelkezésére, hogy az árulkodó genderjegyeket kiszűrje szövegéből. A találgatások a kortárs prózaírók széles körére kiterjednek, némi tétovázás után leszűkülni látszanak egyetlen íróra, akivel a kiadó a kötet fülszövegét is megíratta, illetve pótmegoldásként az író felesége is szóba jött. A diskurzusba természetesen Spiegelmann Laura is bekapcsolódott, hogy folyamatosan elhatárolja magát.

A szerzőség körüli felbolydulást a kiváló píármunkán túl az magyarázza, hogy a könyv fejezetei először internetes blogbejegyzésként jelentek meg, márpedig a bloggerek többnyire álnevet használnak, de szövegeiknek valami okból életrajzi hitelt szokás adni. Spiegelmann Laura többször is Lorka vagy Laura néven utal magára a könyvben, hangsúlyozva ezzel az önéletrajziságot. S valóban, az utóbbi időben több webnapló jelent meg könyvalakban, vagyis ez a jellegzetesen internetes műfaj elkezdett beszivárogni a nyomtatott irodalomba. Az Édeskevés szövegéről persze nem tudni, valóban blognak készült-e, vagy már eleve regénynek. Mindenesetre a könyv az interneten megjelent szövegeknek alaposan megszerkesztett változata, tehát irodalmi igénnyel lép fel.

Sőt a szerző körüli bizonytalanságkeltéssel azonnal bele is helyezi magát abba a szerepjátszó vonulatba, amely az utóbbi évtizedekben oly népszerűek lettek. Ezek a művek - amint erre az Édeskevés fülszövege is utal - Roland Barthes-nak nevezetes irodalomelméleti tézisét valósítják meg, tudniillik szerzőik előzékenyen megszüntetik magukat, hogy aztán játékosan a nyelv teremtsen meg egy tisztán nyelvi szerzőkonstrukciót. Csakhogy, mint azt a Spiegelmann Laura személye körüli találgatások is mutatják, ezek a szerzők valójában saját életrajzi személyüket tolják előtérbe: azért rejtőznek álnév és stílusparódia mögé, hogy annál diadalmasabban lepleződhessenek le. Amivel - talán szerzői halálfélelmükben - üde, posztmodern viccet csinálnak az elméletből is.

Mindezzel együtt sem világos, hogy az Édeskevés szerzőjének mi szüksége volt minderre. Bár meg kell hagyni, neve enigmatikusan zárja magába az egész problémát. A szöveg egy férfi (mann) tükre (spiegel), amennyiben egy szerelmében csalódott lány személyiségének totális szétesését ábrázolja helyenként hallatlan nyelvi erővel. S mert a lány a szerelmében csalódott, a széthullás és önfelszámolás terepe elsősorban, de nem csak, a szexualitás. Ám a könyv végén felvillan a túlélés halvány reménye, ezért diadalt (laurus) is arat azon, aki elhagyta, és egyidejűleg, mivel a felépülés eszköze az írás, mint műalkotás is babérra tör. Talán ez magyarázza, hogy miért tesz olykor engedményeket az irodalmisággal azonosított mélyértelműségnek, amely a közhelyesség határát súrolja. Ábrázolhatná ez az írói szétesést is, azonban a szöveg ebből a szempontból nincs pozicionálva, mindvégig összeszedett marad. Ezzel együtt édes mindegy, hogy férfi írta-e vagy nő, ismeretlen elsőkötetes vagy játékos kedvű veterán, nem a körülötte zajló játék, hanem a mű az esemény.

Magvető, 160 oldal, 2290 forint