Hivatalba lépett a régi-új osztrák kormány

Két államtitkárral kisebb létszámú, ám szinte teljesen új összetételű a tegnap ünnepélyes eskütétellel hivatalba lépett új osztrák kormány. A szociáldemokrata Werner Faymann kancellár és néppárti alkancellárja, Josef Pröll szinte kicentizve osztotta el a tárcákat, ám ez nem jelenti azt, hogy a hét-hét miniszteri poszt (amit két-két államtitkári egészít ki) egyforma súlyú is lenne.

Míg azonban korábban Gusenbauer kormányalakításánál pártján belül éles bírálatot váltott ki a tárcák elosztása, ma ugyanezt az SPÖ zokszó nélkül elfogadja. Aggodalmat kelt viszont, hogy a belügyi mellett most az igazságügyi is a Néppárté. A párton kívüli újonc. Claudia Bandion-Ortner bírónő nem volt jelen az eskütételen, ő azután veszi át minisztériumát, miután lezárta a BAWAG-pert, amelynek ő a bírája. Ezért egyelőre a néppárti Johannes Hahn tudományügyi miniszter irányítja az igazságügyi tárcát.

A korábbinál súrlódásmentesebb és ezért hatékonyabb munkát ígérő új koalícióban - amely legfeljebb megszokásból viselheti a "nagy" jelzőt, hiszen mindkét párt inkább középméretűre zsugorodott - három miniszter is van Burgenlandból, míg egyetlen tárca sem jutott a nyugat-ausztriai tartományokból származó politikusoknak. Faymann rehabilitálta a korábban a BAWAG bank botránya miatt törvényhozási szerepétől megfosztott szakszervezeti vezetést: Rudolf Hundstorfer, a Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) eddigi elnöke lett a szociális miniszter. Szakszervezeti vezetőt a Néppárt is jelölt: a parlament második elnöke Fritz Neugebauer, a közalkalmazottak szakszervezetének volt elnöke lett. Pröll nem okozott csalódást a Néppárthoz közel álló klientúrának: a gazdasági tárcát a Gazdasági Kamara eddigi főtitkára, a néppárti Reinhold Mitterlehner kapta, s a frakció élére került a vorarlbergi Gazdasági Szövetség eddigi elnöke, Karlheinz Kopf. Faymann az igazságügyért cserébe megszerzett egészségügyi tárca élére a felső-ausztriai betegbiztosítási pénztár eddigi vezetőjét állította, remélve, hogy ugyanolyan sikeresen oldja majd meg a gondokat, mint a tartományi pénztárnál. Az új kormányban a munkaügy a gazdaságitól a szociális minisztériumba (SPÖ) került, a sportügyeket a szintén szociáldemokrata (régi-új) védelmi miniszter, Norbert Darabos vette át. A Pröll által irányított pénzügyminisztérium két államtitkári posztját a két párt megosztja.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.