Elme és társadalom

A társadalmak elemi építőköve az emberi elme. Az elemekből nagyon sokféle magasabb rendű építmény állítható elő, de senki sem vitathatja, hogy az elemek tulajdonságai befolyásolják az építményeket. A befolyás kölcsönös, az építmények is hatnak az elemekre, éppen ez teszi olyan változatossá a társadalmakat. Minden társadalom egy önmagára visszacsatolt rendszer. Ha egy kicsit módosulnak az elemek, módosul az építmény, amely valamit változtat az elemeken is, amitől megint átrendeződik az egész.

A szívem szerinti társadalomban a politikusi feladatok ellátása engedélyköteles, különösen veszélyes foglalkozásnak számítana, és az engedélyek megszerzésének feltétele többféle, az emberi természettel, az emberi elmével és persze némi közgazdaságtannal foglalkozó kurzus sikeres elvégzése lenne.

Itt van például az az emberi képesség, az elme tulajdonsága, hogy saját belső világát igyekszik a környezetéhez igazítani. Az ember legfontosabb környezete a társadalom, és azáltal, hogy az elmék társadalmakat hoznak létre, és az igazításokat oda és vissza folyamatosan végzik, sokféle, akár elképesztően sanyarú körülmények között is működő társadalom is életképes lehet. És: elképesztően szerencsétlen társadalmakon is lehet javítani, ha az őket alkotó elmék úgy akarják.

Nemrégiben végeztek egy szociálpszichológiai kísérletet, amelyben azt vizsgálták, hogy a legegyszerűbb környezet, az utcákon álló épületek állapota hogyan befolyásolja az arra járók viselkedését. Elképesztő eredményeket kaptak. Az alaphelyzet a tiszta utca, nincs szemét, nincs graffiti, és tiszták a házak. A másik helyzetben ugyanazon a helyen a falak koszosak, tele falfirkával, és az utca nagyon szemetes. A járókelőket rejtett kamerák figyelik, és időnként szabályszegési kísértéseknek teszik ki őket. Tízszer nagyobb a falfirkálás előfordulási gyakorisága akkor, ha a falakon már van ilyen borzalom. Egy kicsit is normális város belvárosában persze ez nem probléma, mert ott drákói szigorral tisztán tartják a falakat, és nem gondolják, hogy a falrongálás művészet.

Ugyancsak jóval nagyobb arányú a szemetelés, ha a falak firkától piszkosak, különösen, ha már van szemét az utcán. A leghatékonyabb módszere az utcák tisztán tartásának a még kicsi szemét gyors eltávolítása, amit szépen példáz nálunk a metró területe, amely példásan tiszta. Az utcák sajnos nem.

A legmegdöbbentőbb az, hogy a koszos utca megnöveli a szabályszegések gyakoriságát, még a kisebb lopásokét is! Tiszta utcán kevesebbszer lopnak! Tiszta utcán jelentősen csökken az agresszió! Dicséret az V. kerületnek, ahol nagyon szépen újítják fel a lerobbant belvárosi utcákat, amelyeken élvezet végigmenni, és közben talán még a kisebb adócsalások tervéről is lemond az ember.

Tehát, Kedves Város! Kérjük az utcák gyakoribb takarítását, a falfirkálás megszüntetését, a koszos, a betört kirakatú, nem működő üzletek tulajdonosainak elriasztó adóval történő büntetését, és könyörgünk, hogy a közraktárak helyére álmodott "üvegbálna" kulturális központot - mely közraktárak borzalmas látványa engem páldául városi vezetők felnégyelésére is gyakran ingerel - azonnal építsék fel.

Nemcsak a turisták kedvéért kell szépen rendezett, tiszta városban élnünk, hanem azért is, mert attól megnő a szabálykövető és adófizetési készségünk, és kezdjük magunkat egy kicsit jól érezni, bármilyen rossz is húsz éve.

Természetesen az állandó, de tulajdonképpen passzív környezet mellett az aktív is nagyon számít. Egy társadalom nem attól lesz demokratikus, hogy egy várablakban megjelenik egy ürge, és kikiáltja a demokráciát, ettől még minden maradhat a régiben, mint ezt tapasztaljuk is.

Az emberi elme különös és elképesztően bonyolult szerkezet. Sokféle különösségei egyike az, hogy képes mintakövetésre. Nem csak úgy, hogy elhatározza, hogy ha a Kovács mindenkivel gorombáskodik, akkor én is megengedek magamnak ezt-azt, így is, de leginkább nem tudatosan. Minden társadalomban van valamiféle szelídebb, meredekebb szociális piramis. Vannak főnökök, intézmények, akik és amelyek irányítanak, akiket és amelyeket többé kevésbé elfogadnak és tisztelnek, meg persze a média naponta mutatja, hogy a választott és az éppen nem megválasztott vezetők hogyan viselkednek. Ezek szolgáltatják a mintákat. Az emberi elme olyan, hogy ezek hatnak rá, észrevétlen. Mindenki emlékszik rá, hogy az átkosban nyilvánosan szolidabb beszéd járta, eleinte ezt kényszerítették, később megszoktuk, és amikor ez a szívünknek kedves új rendszer elkezdődött, azt hittük néhány hétig, hogy ez a normális továbbra is. Aztán kiderült, hogy egy fenét. Nyugodtan lehet a legképtelenebb dolgokat is egymás fejéhez vágni, abból semmiféle probléma nem keletkezik, hiszen ez az új módi. Most ott tartunk, hogy verjük a tanárokat, már az orvosok verése is elkezdődött, szépen lassan belejövünk, és remélem, a parlamenti képviselők sem maradnak ki ebből a játékból. Már csak azért sem, mert a felelőségük nekik a legnagyobb. Képzeljenek el egy önmagával udvarias parlamentet, ahol mindenki tiszteli az ellenfelét, ezt gyakran ki is fejezi, és úgy mondja el ellenvetéseit, hogy a tisztelet határai között marad. Elementáris erejű péda volna. Legalább a politikusoknak fel kéne fogniuk, hogy amikor az intézmények vezetőit személyükben igyekeznek degradálni, megalázni, akkor az intézmény is jelentősen, sokszor visszafordíthatatlanul károsodik. A tudományban egymás közötti nyilvános vitáinkban a személy mindig tiszteletre méltó, bár lehet, hogy amit csinált, az marhaság. Ezt meg is mondjuk, de soha nem gyalázzuk a másik személyét, ezért ha legközelebb esetleg valami érdemes dologgal áll elő, minden további nélkül támogathatjuk. Modern társadalomban a cselekedet lehet a bírálat tárgya, a személyiség szent kell maradjon. Az intézményeiben megalázott, tönkretett ország veszélyesen meggyengül, mert az emberek elveszítik a közös cselekvés lehetőségét. Ez nagyobb kár, mint amit bármely pénzügyi válság okozhat.

Aztán itt van a szabálykövetés, a jog tisztelete. Egy olyan parlament, amely az általa is hozott jogszabályokat lábbal tiporja, mint a mienk (képviselői jövedelmek, ugye, a pártfinanszírozási rendszer is felsejlik), hogyan képzeli el a derék mintakövető polgárok viselkedését, és képzel-e róla egyáltalán valamit?

Egy tiszteletre méltó elme említette egyszer, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Tökéletesen igaza volt. Ellenzékben csak az lehet, aki nem kapott elég szavazatot, de a választások után, amikor az eredményt már kihirdették, akkor kormány, ellenzék, mindenki a hazát alkotja! Különösen vonatkozik ez az ilyen válságos helyzetre, amelyben éppen vagyunk, és ahol az értelmes, szabálykövető, társadalomépítő, hazafias viselkedés, hogy két választás között együtt építünk, együtt segítjük a társadalmi építményt, a hazát, ami nem zárja ki, hogy majd a választási harcban alaposan megmondjuk a véleményünket arról, aki néhány ezerrel több szavazatot kapott a múltkor. Minden etológiai, pszichológiai ismeretünk azt támasztja alá, hogy a vezető politikusok viselkedése mintákat ad, nem csak a saját tábornak, mindenkinek. Mintákat ad a problémák felvázolására és a megoldásukra is. Ezek a minták lassan, hosszú idő alatt fejtik ki hatásukat, de nagyon hatékonyak. Igen nagy naivitás kell ahhoz az elképzeléshez, hogy a már leépített, elroncsolt, elszegényített, agresszívvá tett társadalmi viselkedésformákat egy intésre meg lehet változtatni, a nemkívánatos elemeket pedig haza lehet majd küldeni.

Emberek! Politikusok! Kezdjünk új életet. Már csak a válság miatt is.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.