Vázsonyi Vilmos halálára

A Le Monde november 15-i számának halálozási rovatában ez a szikár közlemény jelent meg: "Wilhelm Vázsonyi 1935, Budapest - 2008, Zürich. Tízéves volt, amikor az európai civilizáció, mely elpusztította családja és játszótársai nagy részét, őt is meg akarta ölni. Életben maradt. Miután 1956-ban részt vett a budapesti felkelésben, menekülnie kellett, hogy szabadon élhessen. Amerikai és német ösztöndíjak jóvoltából tanulmányozhatta a neki kedves szerzőket, művészeket, városokat. Az 1960-as és 70-es években a Quartier Latin-beli galériák, könyvesboltok és egyetemi szemináriumok izgalmas nyüzsgése Párizsba vonzotta. Ott tartotta oly sok, mindenféle származású lány szépsége, esze, varázsa, kedves cinkossága. Hetvenhárom éves korában, két gyógyíthatatlan betegségtől sújtva, halála előtt visszaadta francia állampolgárságát, hogy elhatárolódjon egy olyan államtól, mely megtagadja az eutanáziát a halálra vágyóktól."

Vázsonyi Vili - e különös, páratlan műveltségű jelenség - igazi verbális alkat volt. Nehéz lett volna olyan művészeti alkotást, irodalmi szöveget, kultúrtörténeti dokumentumot találni, melyről ne tudott volna hosszan és precízen, színesen, szenvedélyesen beszélni. Nyomtatásban megjelent írást viszont sohasem olvastam tőle. Ez a halálhír az első. Mert ezt ő írta kedvenc lapja számára. Vázsonyi Vili nem írt. Ahogy közös barátunk, Méray Tibor mondta: az élete volt az életműve. De távolról sem volt életművész. Nem élvezte, hanem szenvedte az életet, folyvást szorongott. Nappal aludt, délután három előtt nem lehetett neki telefonálni. Ébredés után viszont ő telefonált, órák hosszat. Délután kimerészkedett a párizsi utcára, bejárta az új kiállításokat, este színházba, koncertre ment, megjelent valamennyi külföldi kulturális intézet minden valamirevaló programján. Mindenütt kereste és megtalálta az érdekeset, a fontosat, mindig ő tette fel a legértőbb és legérdekesebb kérdéseket: a Centre Pompidou-ban franciául, a Magyar Intézetben magyarul, a Goethe Institutban németül, az Istituto Italianóban olaszul. Mindenhol anyanyelvi beszélőnek tűnt, bár mindig valahogy mégis másnak. És olvasott, olvasott, olvasott.

Vili nem a földön élt, a filozófia, a művészet lakója volt. Hogy valójában hol lakott Párizsban, rejtély maradt, postacímei voltak, üldözöttként vigyázta rejtekét. Csak azt árulta el olykor, hogy egy lány most rendet akar rakni a lakásában, de a könyvekhez természetesen nem nyúlhat. Lányok? Mikor megismertem, azt gondoltam, hatvan felé jár (pedig csak ötven volt), néha oly elhanyagolt, mint egy hajléktalan, elképesztő kontrasztban szavai, mozdulatai kifinomultságával. Azt hittük, Vili csak dicsekszik a lányokkal. Ám néha meg is jelentek vele, gyönyörű, fiatal, sudár teremtések, elbűvölő egyetemisták, hol amerikai, hol német, hol francia. Ahogy teltek az évek, egyre több betegségtől reszketett, de a lányok a világ legtermészetesebb módján ragaszkodtak hozzá.

Világpolgár volt, mindenütt otthon: Párizs, New York, Bécs, Budapest, csak város legyen, csak múzeum legyen, csak opera legyen, csak kávéház legyen, csak könyvtár legyen. Büszke volt a nevére, amelyet nagyapjától örökölt. Fájt neki, ha nem tudták: Vázsonyi Vilmos 1901-től 1926-ig Terézváros országgyűlési képviselője volt, az első polgári demokrata a magyar parlamentben, 1917-ben igazságügyi miniszter lett. Az első zsidó vallású magyar miniszter. Mikor Károlyi Mihállyal való ellentéte miatt emigrációba ment, a terézvárosiak távollétében is megválasztották, mikor visszajött, hűséges maradt IV. Károlyhoz, Horthy ellenzéke volt legitimista liberálisként. Büszke volt édesapjára, Vázsonyi János országgyűlési képviselőre, akit aztán Dachauba deportáltak.

Először a fasiszták tették tönkre Vili családját, majd a kommunisták. A rendszerváltás előtt sokat segített a demokratikus ellenzéknek, utána Antall Józsefhez és a kisgazdákhoz állt közel, és fájlalta, hogy magányos maradt legitimistaként. Egy adalékkal több, hogy nem a valóságban élt, hanem messze attól. Szabadon.

Nyugodj meg, Vilikém, minden rendben. Nagyapád és apád nevét - ahogy akartad - emléktáblák sora és utcanév őrzi városukban. Nagyszerű ötlet volt ez a közlemény a halálozási rovatban. És remekül írtad meg. Ne szerénykedj: remekmű.

Dr. Pataki Pál nagykövet, Tunisz

Kiemelt ügy

Draskovics Tibor rendészeti miniszter kijelentette, hogy a kormány a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezte az uzsorakölcsönnel kapcsolatban - adták hírül a november 4-i Népszabadságban.

A rendszerváltás előtt az uzsora bűncselekménynek számított. A törvény számszakilag határozta meg a törvényes kamat mértékét, amely kordában tartotta a magánfelek közötti kölcsönügyleteket, de határt szabott a bankok pénzéhségének is. Épp ideje lenne, ha újra törvény fenyegetné az uzsorakölcsönt, ha az a hitelfelvevő anyagi ellehetetlenülését eredményezi. De ideje lenne határt szabni a bankok és pénzkölcsönző szervezetek mohóságának is. Mert ott is elszabadult a pokol. A legkirívóbb a Provident 200 ezer forintos, 54 hétes futamidejű - tévében és újságokban hirdetett - "segítsége" 264 százalékos THM-mel (teljes hitelmutató). Ez mennyiben különbözik a borsodi, szabolcsi romákat sújtó 150-200 százalékos kamatoktól? Vagy csak magánfél lehet uzsorás? A pénzintézetek meg továbbra is sarcolhatják a megszorultakat?

Egyik bankunkba utaltatom a nyugdíjamat. Szolgáltatás jogcímen (készpénzfelvétel, átutalási díj stb.) havi két-háromezer forintot hív le a számlámról. Ezt nevezi a liberális szabadpiaci elmélet a bankok tisztes hasznának. Ha hihetünk a mostani válságot értékelőknek, ennek az "eredményét" élvezzük most, mert zabla nélkül elszaladt a bankok mohósága a hitelkihelyezések túlhajszolásában. A napokban számoltam ki, hogy ha 72 hónapos futamidővel 300 ezer forint forintalapú hitelt vennék fel, mire viszszafizetném (ha szerencsém van,
és nincs kamatemelés), 500 ezer forintra rúgna az összeg. Sok bank még akkor is behajtja a sápját, ha a lejárat előtt akarnám a hitelt visszafizetni.

Kíváncsian várom, hogy a törvényalkotók mit sütnek ki "boszorkánykonyhájukban"?

Dr. Herendi Károly, Budapest

Rólunk

Az elmúlt hetekben több alkalommal is módom volt tesztelni a Népszabadság Online új keresőszoftverét. Véleményem szerint a korábbi verzió sokkal hasznosabb, pontosabb, áttekinthetőbb és értelmezhetőbb volt. Reménykedem, hogy kijavítják a mostani hibákat, és legalább annyira színvonalas szolgáltatásuk lesz, mint a korábbi verzióban - ami szerintem az összes országos napilap keresője közül talán a legjobb volt.

Szabó Andrea

Gyakran jelenik meg ugyanazon szerzőktől olvasói levél, ami a választék beszűkülését jelenti.

Fenichel László

E hasábokon olvastam, hogy egyes olvasótársaim szóvá tették: bulvárosodik a Népszabadság. Én elégedett vagyok a lappal. A komoly, informatív cikkek mellett ennyi bulvárra szükség van, ettől nem romlik az újság színvonala. Imádom Fáy Miklós kritikáit, Karcagi Lacikát se hagynám ki soha. Örültem, hogy előfizetői hűségemet díjazva egy plusz hónap ajándék előfizetést adtak.

Ziegli Zita

A lap november 21-i száma 7. oldalának vezető címe: Vizsgálják szír létesítményt. Önök szerint magyarul íródott?

Dr. Hellebrandt László

Sokadszor hívom fel figyelmüket az újságban rendszeresen előforduló - rendkívül zavaró - nyelvtani és sajtóhibákra, láthatóan mindhiába. A Prágai vízumstop című (november 20.) információban például az alábbiak olvashatók: "az elmúlt hónapokban a lényegesen megemelkedett a súlyos bűncselekmények száma..." (az első "a" felesleges), a bekezdés végén: "a bűnszövetkezetek egymás között rivalizálása miatt" (helyesen: közötti), a harmadik bekezdésben: "hatvenezer vietnami..." (helyesen: hatvanezer vagy hetvenezer), a cikk utolsó mondatában: "hogy a prágai kabinetet ilyen drasztikus intézkedést hozzon" (helyesen: kabinet). A hibák jellegéből egyértelműen kiderül, hogy a szövegeket "élő ember" nem látta. Mivel a szövegszerkesztőkbe beépített helyesírás-ellenőrző modulok a fenti hibákat nyilvánvalóan nem érzékelik, ezek észleléséhez és javításához az emberi szem (és figyelem) nélkülözhetetlen.

Magyarszéky Zsolt

Horn Péter genetikus Pünkösti Árpád által megrajzolt portréjába (A siker stációi, november 26.) két tévedés került. Horn Péter nem volt az ORTT tagja, őt a Magyar Televízió felügyelőbizottságába delegálták. Az Esti Egyenleget nem az ORTT szüntette meg - erre nem is lett volna jogosítványa -, hanem a tévé alelnöke, Nahlik Gábor. Az emberi emlékezet, sajnos, nem mindig megbízható.

Hermann Péter

A telefonügyeletre érkezett:

Örömmel olvastam, hogy hamarosan vasárnap is megjelenik a Népszabadság. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz.

Nagyon tetszett a Hétvégében Daróczi Ágnes írása (Embervadászat Nagycsécsen, november 22.), mert nem csinált a gyilkosságból cigánykérdést. Bízom benne, hogy hamarosan elfogják az elkövetőket.