Csak semmi pánik!

Szégyen, nem szégyen (miért lenne az?), a recenzens végigizgulta Jeff Abbott könyvét. No nem azon aggódott, hogy a Pánik rokonszenves főhősének, a fiatal amerikai dokumentumfilm-rendezőnek sikerül-e kiderítenie, kik gyilkolták meg az anyját, és rájön-e, miért tartják fogva az apját - talán mondanom sem kell: sikerül és rájön. Persze mindehhez Evan Cashernek fel kell göngyölítenie egy komplett kémszervezetet, amely beépült a CIA-ba, le kell lepleznie, sőt mi több, meg kell ölnie néhány gonosztevőt, hogy mentse az életét, s végül rá kell jönnie, hogy szülei évtizedeken keresztül kettős életet éltek.

Nem, a recenzens azon aggódott, hogy a Pánik elbeszélője képes lesz-e hiba nélkül végigcsinálni, amibe belekezdett. A thriller hálás műfaj: ha jó ütemben követik egymást a (kiszámíthatóan) váratlan fordulatok, ha az egy-két vonással megrajzolt figurák biztonságosan mozognak a számukra kijelölt dramaturgiai térben, ha a párbeszédek és leírások betöltik a szerepüket, tehát képesek előkészíteni vagy késleltetni a meghökkentő befejezést, akkor az olvasó elégedetten teszi le a kezéből a könyvet. (És gyorsan elfelejt mindent: az összes borzongató fordulatot, rejtélyes karaktert és sorsfordító titkot.) Jeff Abbott szemmel láthatóan úgy döntött, hogy nem egy tisztességesen megírt, megbízható, ám mégiscsak tucatthrillerrel áll elő: Evan Casher története egy identitás lebontásának, majd újjáépítésének története - miközben egy pillanatra sem hagyjuk el a hagyományos thriller kulisszáit.

-
-

Pánikra azonban semmi ok: a regény elbeszélője majdnem mindvégig ura marad a helyzetnek. Ellenáll a csábításnak: pergő cselekmény ide vagy oda, ha úgy érzi szükségesnek, hosszasan elidőz Evan Casher gondolatainál; a fiú töprengéseit és a kulcsfontosságú párbeszédeket nem fullasztja olcsó moralizálásba; mindent megtesz, hogy dramaturgiai kapcsolóelemek illedelmes összeillesztése helyett valódi konfliktusokat vigyen színre. (Sőt nem restell finom irodalmi utalásokkal kedveskedni az olvasónak: "minden boldogtalan család a maga módján boldogtalan", töpreng el a 366. oldalon a regény egyik legellenszenvesebb szereplője, s arra jut, hogy bár az Anna Karenina első sora "zavaros badarság", az ő helyzetüket remekül ragadja meg.)

Mindebben a fordító is a segítségére van: egy-két nehézkesebb fordulattól vagy furcsább mondatszerkezettől eltekintve Binder Natália tisztességes munkát végzett.

A Pánik oldalain lövések dördülnek, bombák robbannak, emberek halnak kínhalált, s miközben a regény összes szereplője Evan Cashert üldözi (ki azért, hogy kioltsa az életét, ki azért, hogy megvédje a gyilkosoktól), a fiatal filmrendező hosszú utat tesz meg visszafelé az időben. Hála az elbeszélő arányérzékének, a két történet mindvégig párhuzamosan fut és kiegészíti egymást: Evan Casher csak akkor kerekedhet felül a kegyetlen gyilkosok ellen folytatott küzdelemben, ha képes leszámolni hazugságokra épülő múltjával és szülei emlékével. "Kétségtelenül számít valamit, hogy nagyszerű történetmesélő" - jegyzi meg egy ponton a főhős saját magával kapcsolatban; szerencsére a Pánik szerzője pontosan tudja: ez még közel sem minden.

Ulpius-ház, 464 oldal, 2999 forint

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.