Szirák Péter monográfiája, lehet mondani, a kortársi irodalomszemléletnek ezzel a főirányával folytatott csöndes vitában született. Előföltételez néhány egyszerű - egyenesen közhelyszerűnek tűnő -, a mainstream által mégis elutasított tételt. Például, hogy élet és mű összefüggnek egymással, az életet ezért a mű vonatkozásában, a művet meg az élet közegében érdemes vizsgálnunk. Amikor tehát Örkény István műveinek elemzéséhez fogunk, bizony, nem lesz haszontalan, ha Örkény István életének fordulópontjait is magunk elé idézzük. Abban, hogy a pályakezdő Örkényből, a harmincas évek könynyed tollú, ám nem különösebben jelentős novellistájából az Örkény, a magyar irodalmi kánon jegyzett alakja lett, két sorsfordulat bizonyosan közrejátszott: a világháborús élmények, meg az ötvenes évekbeli szerepvállalások, benne a kommunista berendezkedésnek előbb az igenlésével, majd a bírálatával. A világháborús élményeket - a munkaszolgálatot meg a hadifogságot - elemzendő Ungváry Krisztián műveit érdemes forgatnunk, a kommunista kultúrpolitika vitáinak szövevényében - a dogmatikusok és a revizionisták összecsapásának fordulataiban - pedig Standeisky Éva dolgozatai igazítanak el bennünket.

Szirák nem valamiféle álnaiv szerző persze, nem gondolja tehát, hogy az életrajzírás helyettesítheti a műelemzést. Könyvének törzsét ilyenformán értelmezések teszik ki, amelyek során természetesen nagy és korszerű poétikai eszköztárat mozgósít. Itt mutatkozik meg igazán, hogy ő is tudja mindazt, amit manapság csak tudni lehet.

Megoldásai közül itt csupán egyet tudunk fölidézni: azt, ahogy végigköveti egyes Örkény-művek műnemek, sőt művészetek közötti átalakulását. A Tóték, ugye, eredetileg kisregényként jelenik meg, majd dráma készül belőle, hogy végül forgatókönyv-változatából Fábri Zoltán emlékezetes filmet forgasson. A mű ugyanaz marad, mégis - ahogy a prózából dráma, a drámából meg film lesz - átalakul: az alapszerkezet megmarad ugyan, a drámaváltozat azonban átalakítja a cselekményszövést és a szövegdinamikát, a filmváltozat pedig a filmnyelv lehetőségeit fölhasználva széttördeli a történet ok-okozati láncolatát. Rendkívül tanulságos, ahogy Szirák mindezt - meg a Macskajáték hasonló átalakulásait - pontosan és értőn végigköveti.

Örkény, köszöni, kitűnően érzi magát. Noha idestova három évtizede már, hogy meghalt, élőbbnek tűnik, mint valaha. Közönsége valójában sosem szűnt meg őt szeretni. Egyperceseit, mint a kötet is megemlékezik róla, az is ismerni véli, aki pedig sohasem találkozott velük. Új életműsorozatát éppen a Szirák monográfiáját is megjelentető Palatinus gondozza. A monográfia most bebizonyítja nekünk, hogy az írónak nem ártott a magyar irodalom posztmodern fordulata sem. Korszerű író, akiről most egy korszerű méltatást kaptunk kézhez: olyat, ami az irodalomtudományos diskurzus megújításához is hozzájárulhat.

Palatinus, 376 oldal, 3200 forint