I. András esztergályosai

Feheruuaru rea meneh hodu utu rea - nemigen van olyan hazánkfia, aki a Tihanyi alapítólevelet említve nem ezt a néhány szót idézi legelőször. Ez a legrégibb ismert - "Fehérvárra menő hadi útra" jelentésű - magyar nyelvű szövegrészlet. Nem minden európai nép dicsekedhet hasonló becsű nyelvemlékkel. Ám ez az 1055-ben I. András királyunk rendeletére íródott, az általa alapított tihanyi templom és kolostor szerzeteseinek ellátását szavatoló oklevél nem csak ezért meg félszáz más magyar szaváért érdemel figyelmet.

Találkozunk a szövegben - igaz, latinul - szántófölddel, gyümölcsössel, szőlővel, kaszálóval, réttel, legelővel, erdővel, nádassal, híddal, töltéssel, lovakkal, tehenekkel, juhokkal, sertésekkel, méhekkel és halászóhelyekkel. Kiderül az iratból, hogy András a tihanyi szerzeteseknek adományozta néhány környékbeli, sőt távolabbi település harmadrésznyi vásárvámját, valamint révből származó bevételének harmadát is.

A király az udvari jegyzőjével, Miklós főpappal imigyen fogalmaztatta meg a célt: "Az istentisztelet serény és fáradhatatlan végzésére, de a szentek dicsőítésére s tiszteletére is szerzetesek seregét gyűjtöttük oda [Tihanyba], s királyi bőkezűséggel gondoskodtunk számukra mindenről, ami ételükhöz, italukhoz vagy ruházatukhoz szükséges, hogy Isten szolgálatában ne lanyhuljanak vagy ne legyen okuk az ebben való restségre."

Az uralkodó nem csak birtokot, vámhányadot adományozott. Különféle foglalkozású szolgálattevőket is rendelt a szerzetesek mellé. E foglalkozások felsorolása az egyik legérdekesebb alapítólevélbeli információ: egy-egy aranyműves, szűcs és ruhamosó, két-két kovács, tímár, szakács, kádár, molnár, esztergályos, kanász és méhész, három-három gulyás és juhász, öt lovász, tíz halász, húsz lovas szolga és szőlőműves, harmincnégy hírnök, valamint "hatvan háznép"-nyi földműves.

Ilyen - ilyen gazdag, ilyen sokszínű - volt Magyarország a XI. század derekán.

Holdkórok

A tudás százada - mondtuk a huszadikról. És mondjuk még inkább a huszonegyedikről. Sok igazság van benne. De csak az hangoztassa, akiben a jelenkor büszkesége nem jár eleink tévedéseinek fitymálásával.

Még akkor sem, ha azokat a tévedéseket esetleg már a maguk korában sem fogadta el mindenki igazságnak. Kinevethetnénk például egy bizonyos Raisz Károlyt egy 1825-ös írásáért (a Tudományos Gyűjtemény című folyóiratban jelent meg): "Azt állítom, hogy a Hold vagy csak kevéssel több, mint fél golyóbis, vagy éppen olyan, mint egy üst, s hogy hozzánk látszó részével általellenben lévő oldala mint egy széjjel vettetett bomba ki van vájva. Régen, s már a szférák azon tusakodásában, melyben egyik részét elvesztette, ismét meg kellett volna a golyóbisnak egészülni, ha nem oly száraz, kemény s hajthatatlan test volna, mint azt az atmoszféra híja bizonyítja."

Bizony, kinevethetnénk a hajdani tollforgatót. De a nevetésünk ne legyen nagyon harsány. Van söprögetnivaló a magunk háza táján is. Nem is olyan régen - már a jelen században - Japánban felmérték az iskolások "kozmikus" tudását. Nos, tízből négyen azt gondolták, hogy a Nap kering a Föld körül. Tízből hatan nem tudták, hogy a Hold a Föld körül kering. Minden ötvenedik tizenhárom éves pedig úgy vélte, hogy a Hold képes fogyni és képes dagadni, vagyis a valóságban is változtatja az alakját.

Magyarországon efféle felmérés mostanában - szerencsénkre?! - nem volt.