Kapcsolj a színházra!

A 125 éves Szegedi Nemzeti Színház az egyetemmel együttműködve most az új generáció érdeklődésének elnyerését tartja legfontosabb küldetésének. A Szegedi Egyetemi Színház már számos fiatalt nyert meg a "színház ügyének".

Katasztrófáknak köszönhetjük mind a Szegedi Nemzeti Színházat, mind a Szegedi Tudományegyetemet: előbbi megépítését az 1879-es nagy árvíz, utóbbi megalakulását Trianon indokolta - mondja Gyüdi Sándor, a teátrum főigazgatója, aki az egyetemi színházi nyílt nap alkalmából üdvözli a hátizsákos, sálas közönséget. Ide a hallgatók katalógus (azaz tanári létszámellenőrzés) nélkül is elegen gyűltek össze ahhoz, hogy a csillárról is ember lógjon a szerda délelőtti megnyitón.

A köszöntő után a hallgatóság spontán módon újraszerveződik, kisebb csoportokban vesz részt a színházi szeánszokon. Tollas boák, színes jelmezek felaggatva várják az alkalmi modelleket az aulában, ahol sminkmester és jelmeztervező farmer és szájfény helyett kisestélyit és könnyű sminket varázsol bármelyik vállalkozóra.

- Örülök, hogy végre eljutottam a szegedi színházba, és nemcsak nézőként ülhetek be, hanem a műhelymunkába is bepillanthatok. Este megnézem a Kell egy csapatot is - osztja meg élményeit, terveit Varga Boglárka joghallgató, aki Miskolcról jött a Tisza-parti városba diplomát szerezni.

Testőrnek is beillő fiatal táncos fiúk kísérik mozgáskultúra órára a jelentkezőket, Szilágyi Annamária színésznő az idegenvezetőnk a kulisszák mögött. A műpocak felkötésén kívül az aktuális előadás műanyag pezsgőspoharait és más kellékeit is készségesen megmutatja.

- A vezérlőből jelzik nekünk, hogy ki, mikor menjen a színpadra, vagy már ne. Néha mi is olyan szétszórtak vagyunk, hogy úgy kell összeterelni bennünket - árulja el a művésznő a hétköznapi háttérmunkák részleteit.

Közben az érdeklődők bejárják a nagyszínpad kulisszáit, benéznek a varrodába, öltözőkbe és egy próbára is, ahol a külföldi rendező három nyelven és minden elképzelhető jelnyelven dirigálja az énekeseket. Aki jobban ráér, beszédtechnika órára megy Melkvi Bea színművésznőhöz, aki intenzív nyelvtörőkkel igyekszik megoldani a szerepelni kevésbé vágyók nyelvét. Amíg az egyetemisták szabadon végigkalandoznak az épületen, addig a színészek már nagy erőkkel összpontosítanak az esti műsorra.

- Az elmúlt napokban kétszer játszottunk az Alsóvárosi Kultúrházban, hogy bemelegítsünk a mai eseményre -, mondja Czene Zoltán, a Szegedi Egyetemi Színház vezetője, rendezője, színésze, aki társulatával a Kell egy csapat című darabot játssza éjszaka fél tizenegytől.

Az előadás Sándor Pál Régi idők focija című filmjének, illetve az annak alapjául szolgáló A pálya szélén című Mándy Iván-regény történetéből kiindulva ajánl edzés- és haditervet önmagunk és a közösség megmentésére.

Az amatőr teátrum célja, hogy a számos kocsma és diszkó alternatívájaként szolgáljon, és az egész egyetemet összefogó színházzá alakuljon. Nem pontosan úgy lázadnak, mint az elődök, inkább csak kiállnak valami értékes mellett, és próbálják az irodalom és a színház oldalára csalni a fiatalokat.

- Nagyon fontos, hogy időben keltsük fel az emberek igényét a színházra, és ne csak kikapcsolni jöjjenek el, hanem bekapcsolódni is kicsit - mondja Nagy Zoltán. - Remek alkalom erre a színházi nyílt nap - osztja a fiatal színész-rendező véleményét a főigazgató, aki maga is a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karán szerzett diplomát.

Az universitas színháza húsz év szünet után, 2003-ban éledt újjá olyan elődök nyomán, mint Paál István, Kormos Tibor, Czeizel Gábor. Kortárs és klasszikus magyar szerzők műveit elevenítik meg a helyi, egyetemi levegő alkotó közegében. Havi tizenkét előadást tartanak, vagyis hetenként egy-kettőt. Ez heti egyszer két-három órás próbát igényel. Játszottak már Pesten, Pécsen, Kapolcson, Mórahalmon is.

Minden évben tartanak meghallgatásokat, hogy bővítsék a társulatot. - Tagjaink között van programozó matematikus, gyógyszerész, fogtechnikus hallgató is, de persze legtöbben a bölcsészkarról jönnek - sorolja Nagy Zoltán, aki színházi, rendezői tudását autodidakta módon olvasta össze.

A társulat vállalja, hogy tanévenként/évadonként egy-egy új előadással rukkoljon elő, így évek alatt kialakítva a "kisrepertoár-rendszert", hogy minél több egyetemi generációhoz jusson el egy-egy darab. A mérleg: öt év alatt több mint kilencven előadás és hatezer-kétszáz néző.

Diákok foglalták el az egész teátrumot
Diákok foglalták el az egész teátrumot
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.