Sor a szociális munkásig
Harminckétezer forint a nyugdíjam, a férjemé ötvenhatezer - hangzik a nyílt kitárulkozás a Németh utca-Baross utca sarkán lévő Józsefvárosi Szociális Iroda előtt, a huszonöt sorban álló egyikétől.
- Majd megkérdezem a hölgytől, ha bejutok, hogy kaphat-e a férjem ápolási segélyt rám? Ő ápol, mert engem leszázalékoltak. Ketten vagyunk, a gyerekek nem néznek ránk.
A választ Görömbei Judit szociális munkástól, az iroda munkatársától tudjuk meg. Ebben az esetben a jegyző hatáskörébe tartozó ápolási díj megállapításáról van szó. Ilyet az kaphat, aki tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását látja el. (Az összeg 2008-ban 28 500 forint.) Ebbe beleférne a néni férje. Na de nem jogosult erre az, aki rendszeres pénzellátásban (például nyugdíjban) részesül, ha összege meghaladja az ápolási díjét. Tehát vagy ez, vagy az. Úgy látszik, ennek az idős házaspárnak nem lesz több a havi bevétele a huszonnyolcezer-ötszáz forinttal. És ezt a tényt most itt közölnie és kezelnie kell valakinek. A rendszeres, rendkívüli, adható, helyi rendelet szerint járó pénzösszegek világában a szociális jogban jártas ügyintéző egyben kicsit pszichológus kell hogy legyen. Az esetek és az elektronikus akták mögött józsefvárosi sorsok rajzolódnak ki az ügyfélfogadás sorszámmal szabályozott röpke perceiben.
- Ennek a néninek és a férjének fontos a rezsi kifizetése, inkább a gyógyszeren és az ennivalón spórolnak - teszi hozzá Görömbei Judit. - Aki viszont a gyerekei ebédjét tartja fontosabbnak, elmarad a rezsivel. Gyakran hallunk méltatlankodást az adósságkezelő kolléga ficakja felől. Sok, a közüzemi számlával birkózó lakos él a kerületben, és nem mindenki tudja, hová kellene fordulnia segítségért. Mi először a családsegítő szolgálathoz küldjük őket, és ha ott szerződést kötnek velük, az önkormányzat átvállalja tartozásaik nagy részét. Gyakran kell nagyon türelmesnek lennünk a hangoskodó ügyfelekkel, akik mindenért minket hibáztatnak. Egy biztos, kell hogy affinitása legyen annak, aki ezt a pályát választja.
Azután tanulóéveiről is beszél:
- Régóta a kerületben dolgozom. Főiskolára is ide jártam. Különösebben nem érdekelnek a lekezelő megjegyzések, amelyek a szociálismunkás-diplomáról vagy a Wesleyről és a "nyóckerről" keringenek - folytatja. - Azért lettem szociális munkás, mert ez egy nyitott világ. Ezzel a diplomával sok helyütt el tudok helyezkedni, emberek sorsán tudok kicsit javítani. Úgy látom, ezekre az intézményekre és a szociális szakemberekre sajnos mindig szükség lesz. Hiába, hogy pejoratív hangzású a szociális munkás név. "Munkás": nem fejezi ki, mit kell csinálnunk. Ahol most dolgozom, az a szociális igazgatáshoz tartozik, de évfolyamtársaim között vannak idősek intézményeiben, gyermekvédelemben dolgozók, van szociális munkás a börtönökben, a pszichiátriákon, kórházakban, drogfüggők intézményeiben. Tanultunk szociális munkát cigányokkal, prostituáltakkal, volt utcai szociális munka, és hospice is, ami a haldoklók mellett végzett munkát jelenti. Meg kell mondanom, a nyugati országokhoz képest nálunk nincsenek nagy hagyományai ennek a hivatásnak, és szerintem a megbecsültsége sem megfelelő.
A főiskola névadója Wesley János, igazából John Wesley XVIII. századi angol teológus, anglikán lelkész, akinek tanaira alapul a metodista egyház (metodisták, azaz a Bibliát módszeresen tanulmányozók).
