Az emberi természet vizsgálata kétségtelenül sokféle támpontot adhat, de nem olyan közvetlenül és egyszerűen, mint azt a naiv populista képzeli. És a "kelj fel és járj" varázsige se működik pénzügyi rendszerek esetében.

Az emberi természet egyik meghatározó motivációja kétségtelenül a "szerzés", nem jutott volna idáig az ember, ha nem szeretne mindig valamivel többet, jobbat. Ez alapvetően állati tulajdonság, azonban az embernél csak szélsőséges esetekben működik állati módon. Mi most egyre inkább szélsőséges esetnek számítunk. Normális körülmények között a "szerzést" a közösségek kultúrája szorítja keretek közé, és mindig kiegészíti az "osztás" emberi ösztönével is, kellő egyensúlyt teremtve közöttük. Az ember számára természetes közösségekben, amelyek létszáma legfeljebb néhány száz fő, a szerzés szabályai mindenki számára világosak, a csalások, stiklik ellen a közösségek mindenhol erőteljes rendszabályokat hoznak, és a szerzés mindig összefügg valamilyen kívánatos tulajdonsággal, munkával, szervezőképességgel. Ezekben a közösségekben sok százezer évig nem is volt ismerős a pénzügyi válság. Az archaikus közösségek éppen ezért rendkívül sikeresek voltak, egymással versengve meghódították az egész glóbuszt. A hódítások nyomán egyre több ember élt és igyekezett szerezni. A közösségek egyre nagyobbra óhajtottak növekedni, és már sok ezer évvel ezelőtt túlnőtték azokat a természetes méreteket, amelyek az emberi természettel arányosnak mondhatók. De az ember közösségépítő, szociális-rendszer-szervező képessége annyira magasan fejlett, hogy még ezek a nagyobb egységek, városállamok, királyságok, birodalmak is hosszabb-rövidebb ideig működőképesek maradtak. Pénzügyi problémáik persze már adódtak, de háborúkkal, területfoglalással, gyarmatosítással ezeket is lehetett rendezni. Az elképesztő növekedés folytatódott, államok egyesültek, szövetségek alakultak, mindegyik nagyobb akart lenni. A társadalmi szerveződés terén ez egy különös ellentétpárban jelentkezett. Ahogyan kialakultak az egyre több embert átfogó társadalmi szerveződések, az irányítás, a termelés, a kereskedelem szervező struktúrái, olyan mértékben csökkent a kisközösségek hatékonysága. A ma közel hétmilliárdos emberiség nagy része olyan egyénekből álló tömegnek tekinthető, amely bizonyos értelemben uniformizált, mindenki "szerezni" akar, és lassan eltűnik a kultúra jótékony, a szerzést korlátozó hatása. A globalizáció felfogható a különféleképpen szerveződött, de e szerveződéseket feladó, individualizálódott, milliárdos embertömeg "összefolyásának" is, amelyben még nem jelentek meg egy új kultúra korlátozó, szabályozó erői..

Ez egy roppant érdekes helyzet, az orvosoknak is kifényesedik a szemük, ha egy érdekes helyzetet diagnosztizálhatnak, különösen, ha ez olyan, amire még közelítő gyógymódok sincsenek. Ilyenkor azért érdemes elgondolkozni, hogy nem kell-e egészen más szempontokból értékelni a kialakult helyzetet. A beteg akár meg is gyógyulhat, ha a gondolkodás sokáig tart.

Gondolkozzunk el a következőkön: nem dobták le a harmadik atombombát, pedig sokfelé több ezer töltet van. Miért? Normális dolog az ilyesmi? A korábbi történelem során melyik nagy hadvezér vagy uralkodó hagyott volna ki egy ilyen lehetőséget? Most meg nem.

Húsz-egynéhány éve szemben állt két állig felfegyverzett, agresszív világhatalom, és ha arról elmélkedtünk, hogy hogyan is fog ez végződni, esetleg folytatódni, akkor ugye az első számú lehetőség egy atomháború volt, a másik pedig valamiféle igen lassú konvergencia, amely a diktatúra hatalmát sok generáción keresztül őrzi, és legfeljebb szelídíti valamelyest. És mi történt? A diktatúra összeomlott, mint egy kártyavár, egyetlen puskalövés nélkül. Elképesztő, nem? Amikor látták, hogy roszszul alakulnak a dolgok, miért nem tettek fel mindent egy lapra? Legfeljebb néhány millióan elpusztultak volna. Nem használták az erőt, feladták, békésen. Miért?

Még hosszan sorolhatnám, de csak egyetlen példa: kipattant és pillanatok alatt kifejlődött az internet, a személyes, globális kommunikáció abszolút rendszerformáló technikája, amelyet - talán Kínán kívül - sehol sem sikerült még korlátozni. Elképzelhető lett volna akár száz éve, hogy az államok, az egyházak beleegyezzenek egy ilyesfajta, államon, egyházon felülemelkedő közösségi hálózat működésébe?

Akkor most miért?

A technikai megoldás egy lehetőség. Amin csodálkozni kell, az az elterjedés akadálytalansága és a működés hatékonysága, s elképesztő újszerűsége.

Nos, mint az emberi viselkedés szerény tanulmányozója, azt kell mondanom, hogy itt valami egészen fura jelenség kezd formálódni, amelynek lehetőségeiről, jövőbeli viselkedéséről halvány fogalmunk sincsen. A pszichológia, humánetológia, antropológia, szociológia igen sokat tud az emberi közösségek működési feltételeiről, és igen ügyesen meg tudja jósolni ilyen közösségek várható működését. Az előbb elsorolt jelenségekkel viszont nem tudunk elszámolni. Nem tudunk elszámolni, mert csak azt a következtetést vonhatjuk le (az adott jelenségek szintjén), hogy a milliárdos embertömegek teljesen másként viselkednek, mint ahogy az egyének és a közösségek jól ismert természetéből következnék. Vagyis fogalmunk sincsen arról, hogy ezek az említett történések miért következtek be, és hogy még mire számíthatunk. Egy teljesen új tudomány kéne, a milliárdos tömegek természetének tanulmányozása (mellesleg lehet, hogy a hálózatok tudománya éppen ebben az irányban keresgél).

És akkor most térjünk vissza a pénzügyi válsághoz. Európa vezetői Ázsiába mentek, ahhoz a Kínához, amelyben fél évszázada még éhen haltak emberek ezrei, de most dollárbillióival esetleg segít megoldani a válságot. Senki se fenyeget, mindenki megoldást keres. Normális ez?

Azt hiszem, a válság sokkal gyorsabban fog megoldódni, mint azt a pesszimisták várják, és a sok milliárd ember viselkedése megint egy új formát fog bemutatni. Tessenek sok pénzt adni Nagy tömegek viselkedése válságok idején című tudományos projektekre.