Horvátország: havi kétszáz plusz

A balkáni államokba törekvő európai cégek többsége piacszerzési céllal jelenik meg Horvátországban. Mindössze tíz százalékukat vonzza a horvát munkaerő; többségük tisztában van azzal, hogy nehéz megfelelően képzett alkalmazottakat találni, ráadásul jól meg is kell fizetni őket.

A Horvátországban működő, német tulajdonú vállalatoknál bruttó 500 ezer és egymillió kuna (34 millió forint) közötti összeget keres évente egy vezérigazgató, azaz havonta - az adókat, járulékokat levonva - 680 ezer és 1,4 millió forint közötti összeget kap kézhez.

A középvezetőknek ennek fele jár, a szakemberek havi bruttó 300-700 ezer forint körüli összegre számíthatnak, a beosztott munkások bérpapírján pedig, levonások előtt, minimum 250 ezer forint áll. Ők az idén hétszázalékos fizetésemelést kaptak, decemberben pedig 100-300 ezer forint körüli karácsonyi jutalommal kalkulálhatnak, de bizonyos beosztásokban külön fizetnek a nyelvtudásért is. A legtöbb külföldi cégnél "szociális segély" is jár például betegség, házasságkötés, gyerekszületés és iskolakezdés idején.

Míg ugyanannak az európai vállalkozásnak a horvát topmenedzsere évi bruttó 132 ezer eurót visz haza a statisztikák szerint, hasonló beosztású cseh kollégája csak 99800 eurót kap, a magyar pedig
86600-at. Hasonló különbség van az alkalmazottak fizetésében is: ha a horvát munkás évi bruttó 16700 euróért dolgozik, a cseh 9400-ért, a magyarnak meg bruttó 7300 eurót fizetnek évente. Azaz a horvát munkavállalók borítékaiban általában havi bruttó kétszázezer forintnak megfelelő összeggel lapul több, mint magyar kollégáikéban.

A külföldi cégek a magas horvát béreket befektetésnek tekintik. Egyelőre leginkább ebben az országban érhető el ugyanis az az infrastruktúra és relatív biztonság, amelyre a szomszédos piacokra - Szerbiába, Koszovóba, Boszniába, Montenegróba, Albániába - beépülni szándékozó európai vállalkozásoknak szüksége van.

A külföldi munkaadók 40-50 év közötti, tapasztalt emberekre vágynának, ilyen életkorúak között viszont kevés a képzett szakember. A horvátországi topmenedzserek többsége ennél fiatalabb, ők többnyire legfeljebb nyolc évet töltenek ugyanazon a munkahelyen, és ugródeszkának tekintik a horvátországi külföldi céget későbbi nyugati karrierjükhöz. A hierarchia nemcsak a bérekben, a vállalati parkolókban is jól látszik: Audi, BMW vagy Mercedes a csúcsvezetőknek jár, a beosztott igazgatók Volkswagent, Opelt kapnak, a szakmunkatársak Skodával, Forddal vagy Renault-val járnak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.