Az amerikai kormány szerint jelenleg 6,9 millió dollárt (1,26 milliárd forint) ér egy emberélet. Különös szám. Azzal nem mehet be a szegény ember a kórházba, hogy itt és most lemond az életéről, cserébe viszont adjanak a fiának hétmilliót. Ténylegesen ugyanis csak annyit érne, amennyit az ép szerveiért kapna, plusz amennyivel esetleges ingatlanát-ingóságát többre tartják most, mint majd akkor, ha később, természetes módon távozna körünkből.

A 6,9 millió dollárt az EPA, az amerikai kormány környezetvédelmi ügynöksége olyan beruházások esetében veszi figyelembe, amelyeknél azt figyelik, hány embert lehetne velük megmenteni. Öt évvel ezelőtt az érték még 7,8 millió dollár volt. Egyes környezetvédők azzal vádolják a Bush-kormányt, azért módosította a számot, hogy ne kelljen például légszennyezés elleni védelemre költenie. Ha ugyanis egy X összegű beruházással Y ember életét lehet megmenteni, az emberélet pedig Z dollárt ér, akkor - középiskolai matematikaórákon is belátható módon - perdöntő az lehet, hogy X nagyobb-e Y×Z-nél.

Stafanos Zenios, a Stanford Egyetem közgazdászprofesszora kollégáival amellett érvel, hogy alacsonyan határozzák meg azt a most 50 ezer dolláros (9,17 millió forint) küszöbértéket, amelyet egyetlen, "minőségi" életév előteremtési költségeként bel- és külföldön egyaránt mértékadónak tekintenek az egészségbiztosítók. Azt vizsgálták, mennyit költ az amerikai állami egészségbiztosító, a Medicare a dialízisre járó idősekre, s cserébe hány életévüket "kapja vissza". (A nyugdíjkor alatt lévőkre az Egyesült Államokban nem vonatkozik általános egészségbiztosítás.) Egy "minőségi" életévet két, dialízisen töltött évnek számolnak el. A kutatók arra a következtetésre jutottak: a Medicare-nek ma már valójában 129 ezer dollárt (23,7 millió forintot) kell költenie, hogy átlagban egy páciens minőségi életévét kapja vissza. Számolni és dönteni persze igen nehéz: a vesebetegségük mellett demenciában és rákban is szenvedőknél a félmillió dollárt is elérheti minden további "minőségi" életév költsége. Le lehet-e kapcsolni a pácienst a gépről?

Itt, a Maryland állambeli Potomacben a rosszindulatú daganattal diagnosztizált Mrs. T.-re az egészségbiztosító semmilyen biztosítást nem hajlandó kötni, még a diagnózissal össze nem függő betegségekre, például esetleges szívpanaszainak kezeltetésére sem. Az elutasító határozattal Mrs. T. elmehet Maryland állam kormányához, amely - igaz, a privát biztosításnál is magasabb díjért - megállapodik majd vele. Pedig Mrs. T. fiatal: ha minden, orvosilag indokoltnak tűnő utókezelésre befizetik, a statisztikák szerint szinte biztosan sokáig élhet, és fizetheti a biztosítási díjat.

A jóval idősebb Mrs. K.-val biztosítója fordítva szúr ki. Ő régóta fizet, mégsem terjesztik be utókezelésre (dacára annak, hogy Mrs. T.-vel csaknem azonos a diagnózisa), mert még 50 ezer dollár ráfordítás esetében sem jön ki egyetlen árva plusz minőségi életév sem.

Allan Feldman közgazdász megfordította a kérdést. Mennyit fizetnének az emberek a saját pénzükből, hogy hozzájuthassanak egyetlen extra esztendőhöz? A bevett statisztikai megközelítés szerint ezt úgy számolják: mennyit fizetne az egyén azért, hogy csökkentse halála kockázatát? Feldman modellje szerint az emberek nagyjából annyit hajlandók áldozni egy pluszéletévért, mint amennyit azalatt elköltenének. Érdekesség: a szakszervezeti tagok nyolcszor többet hajlandók fizetni a halál kockázatának csökkentéséért, mint a szervezetlenek.

Ugyanígy természetesen a halálnak is ára van. Kenneth Feinberg ügyvéd részt vett a 2001. szeptember 11-én megöltek után járó kártérítések jogi rendezésében. Hozzá volt szokva, hogy a gyakorlatban a jobban kereső áldozat után nagyobb kártérítés járt, hiszen fizetése kiesése miatt családját fokozottabb anyagi veszteség érte. - Feinberg úr! A férjem tűzoltó volt, hősi halált halt a Világkereskedelmi Központnál. Miért ad nekem kevesebb pénzt, mint az Enront képviselő bankárnak? Miért kisebbíti a férjem emlékét? - írta neki egy özvegy. - És - ahogy a jogász mondja - "Feinberg állampolgár fölébe kerekedett Feinberg ügyvédnek." Ma úgy véli: a halálban minden ember egyenlő.

Vagy mégsem teljesen. Egyesek halála mások életét jelentheti - éppen az ár-érték kalkuláció alapján. Ha az amerikai elnök tudomására jut, hogy terrortámadás szándékával repülőgépet térítettek el, és ugyanúgy fegyverként használhatják, mint szeptember 11-én, rendelkezhet a gép lelövéséről. Ezt akkor fogja megtenni, ha úgy véli: a közvélemény előtt bizonyítani tudja majd, hogy a fedélzeten tartózkodóknál jóval több emberéletet mentett meg döntésével - legyen szó akár az Enron bankárairól, akár tűzoltókról.