1. A parlament megrokkanása. A két politikai vezér és az alájuk szervezett vezérelvű pártok politikailag megsemmisítették a rajtuk kívül álló politikai szereplőket, és a pártjaikon belül lévő autonóm erőket. Az MDF és az SZDSZ önálló politikai kezdeményező erőként már nem létezik. Politikusaik vagy alkalmatlanok voltak a felelős és tartalmas politizálásra, vagy engedtek a két nagy erő könyörtelen zsarolásának. A vezérek és környezetük megtörték a lehetséges belső szembenállókat, illetve azok zsákutcába vitték önmagukat. A két nagy libikókáján kívül minden alternatív megoldás megszűnt. A vezérek győztek. Út nincs, vagy arra való, hogy a két árkot elválassza. A parlamentben létrejött negatív egyensúly arra jó, hogy senki ne tehessen semmit. A politikai szerkezet megmerevedett. A baloldalt sújtja, hogy lejárt a Blair-időszak, új ideológia nem keletkezett. A jobboldalt emészti, hogy beleragadt a századvég nacionalista-populista világába. De bármiféle újításhoz hiányoznak a programok, a szereplők, az intézmények és a források.

2. A nemzetközi piaci és a hazai gazdasági szereplők működési válsága. A kis és nyitott magyar gazdaság működése elválaszthatatlan a globális gazdaságtól. A globális pénzügyi és immár reálgazdasági zavarok, az európai gazdasági növekedés lassulása súlyosan érintik a 2006-2007-es megszorításból kikászálódó magyar gazdaságot. Nem lehet tudni, hogy transznacionális pénzügyi intézményeink és vállalataink közül melyeket, mikor és hogyan sodor el a tovagyűrűző nemzetközi válság. A magyar mágnások üzletei hasonlóképpen ki vannak téve a nemzetközi hatásoknak. A kis- és középvállalatok még mindig nem tértek magukhoz, és képtelenek lennének további komoly csapások elleni védekezésre. A gazdasági szereplők bizalmukkal és befektetéseikkel nem jutalmazták a 2006-2007-es gazdaságpolitikát, nem tértünk vissza a fenntartható növekedési pályára. A gazdaságnak nincsenek olyan szilárd fundamentumai, amelyek alkalmasak lennének az "önmentésre", illetve a szereplők nem alakították ki erős érdekképviseleteiket, amelyekkel befolyásolni tudnák az állami gazdaságpolitikát.

3. A civil társadalom gyengesége, az elitek, a szakmák megosztottsága és a társadalom politikai némasága. A rendszerváltás másfél évtizede alatt a civil intézmények erőtlenül és gyökértelenül jelentkeztek. A civil kezdeményezéseket, amint elérték a nagypolitika határát, a vezérelvű politikai erők igyekeztek elfoglalni, megszállni, semlegesíteni, bevonni a hideg polgárháborúba. A klubok, körök, egyetemi kollégiumok, emberjogi és környezetvédő mozgalmak, vállalkozói kaszinók, szakmai szervezetek, mind-mind erőtlenek a helyi és a központi hatalmasságok politikai és gazdasági eszközrendszerével szemben. A gazdasági elit hozzászoktatta magát az egyéni érdekkijáráshoz, alkukhoz. Az értelmiségi elit immár nemcsak a bal- és jobboldali megosztottságban él, hanem megrendült önmagán belül is. A társadalom nagy csoportjai, miután fejük fölött minden lehetséges és lehetetlen politikai megoldást láttak az utcai tüntetésektől és gyújtogatásoktól a sztrájkokig, a parlamentáris kivonulásoktól a népszavazásokig, a chartáktól a megfigyelésekig, átmeneti némaságukkal tüntetnek, ezzel tévesztve meg a politikai elitet, hogy bármit megtehet.

4. Az alkotmányos intézmények tekintélyvesztése. A köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, a Legfelső Bíróság, a Nemzeti Bank tekintélyüket veszítették, nem képesek magatartási szabályaikkal komolyan befolyásolni se a társadalom működését, se a politikai elitet. A közbizalom megingott irányukban. Se az elitek, se a társadalom nem vélik úgy, hogy az alkotmányos intézmények képesek és alkalmasak a jogállamiság védelmére, egy-egy terület válságának hatékony kezelésére, a politikai eliten belül mutatkozó tekintélyelvű megoldások elhárítására. Él velük szemben a gyanú, hogy nem csökkentik, hanem növelik a kockázatokat, hogy bajban nem lehet számítani rájuk, netán maguk idéznek elő bajokat.

5. A kormányzat, az igazgatás hitelvesztése, működési zavarai. 2006 nyara óta a kormány félévente új, egymásnak ellentmondó programok, stratégiák alapján működik, politikai lojalitás alapján mozgatja a zavarodott közigazgatást. Az igazgatási szakmai tekintély, kezdeményezőkészség a nyers politikai lojalitásnak és még inkább a nyilvánosság előtti megjelenésnek van alávetve. A közigazgatóknak tökéletesen ellentétes politikai parancsokat kell tegnapra, minden koordinálás nélkül igazgatási és jogi formába önteniük, illetve végrehajtaniuk. Hiányzik a háttérmunka, a kidolgozás, a hatásvizsgálat, az együttműködés az előkészítésben, a jogi és igazgatástechnikai levezetés a végrehajtásban. A politikai vezetők mindent előbb, rosszul és megalapozatlanul jelentenek be, mielőtt elkészült volna, illetve alkalmas lenne a bevezetésre. A központi igazgatás szereplői se biztos normákhoz, se politikai ígéretekhez nem tarthatják magukat. Kizárólag az aktuális erőviszonyok döntik el, hogy az igazgatási játszmákban ki, mikor, hogyan nyer, mi teljesül és mi nem. Ennek megfelelően az adminisztratív elosztási és újraelosztási alkuknak semmi közük az igazgatási logikákhoz, annál több a hatalomelosztási és újraelosztási köreihez: aki közel van az udvarhoz, az részesedik, annak járnak az anyagi és az igazgatási privilégiumok, aki távol van, annak nem.

6. Budapest válsága és a nagy megyei jogú városok bizonytalansága. Budapest igazi funkcionális válságot él: pénzügyi és irányítási, stratégiai és működési válságot. Az ezredfordulóig Budapest jól egyensúlyozott a rossz irányítási szerkezetben, tartva magát a szigorú költségvetési egyensúlyhoz és a fejlődés fundamentumainak megteremtéséhez. De azután az általános nekilendülés lázában, komoly stratégiai megfontolások nélkül nekivágott egy korrupt városfejlesztésnek, feladva egyensúlyi és egyensúlyozó politikáját. Mára Budapest szervezetlen, burjánzó, veszélyes pénzügyi helyzetben lévő nagyváros, amelyet mindenki és senki sem ural. Budapesten érződik legjobban, hogy mit veszítettünk a versenyben Bécshez, Prágához, Pozsonyhoz viszonyítva. Miközben itt összpontosul jövedelem és vagyon, ide szerveződik Magyarország vérkeringése, a nagyváros és kerületei irányításából szinte teljesen kiszorultak a szakmai elitek, és minimális a hatásuk a budapesti szavazóknak. A kormányok se lenyelni, se kiköpni nem tudták Budapestet - képtelenek voltak a fővárost beépíteni terveikbe. De különösen bizonytalan az olyan nagyvárosok sorsa is, mint Pécs. Még nem tudjuk, hogy az elmúlt évtized városfejlesztései hogyan állják ki a működtetés finanszírozásának próbáját.

7. Az igazságszolgáltatás azonosságválsága. A bíróságok ítéleteibe vetett közbizalom eltűnt, a bíróságok elbizonytalanodtak: bezárkózás vagy nyitás, önállóság növelése vagy szakmai és társadalmi kontroll. A szakmai önkormányzatiság szigorú belső hierarchizáltságot, elzárkózást eredményezett, a belső és külső bírálatok elfojtását. A bírák keresik helyüket és szerepüket a bonyolult társadalmi viszonyrendszerben, a társadalom pedig ítéleteket és előítéleteket hoz a bírói működés kapcsán. A társadalom a bíróságokat gyanakvással szemléli, politikai és korrupciós szándékokat sejdít, amire a bírák ellenségesen és összezárással válaszolnak. Pedig a bizonytalan jogrendszerben és a felborult erkölcsi normarendszerben a bíróságok ki vannak szolgáltatva a politikusok és a nyilvánosság harcainak. Az ördögi körből - hiteltelen bírák hiteltelen ítéletei a társadalom szemében, fölheccelt és előítéletes társadalom a bírák szemében - ma még nem vezet ki út.

8. A rendőrség és a titkosszolgálatok válsága. Az elmúlt években a vezérelvű politikai erők bevonták a rendőrséget és a titkosszolgálatokat politikai belharcaikba. A 2006. őszi összeütközések és a máig tartó ilyen vagy olyan utcai összecsapások, a rendőri vezetők cseréi, arra utalnak, hogy a rendőrségnek kiszolgáltatott szerep jutott. A jogszerű és célszerű irányítást és magatartást állandóan felülírja a politikai akarat: a rendőrnek járőrtől tábornokig nincs biztos, számon kérhető magatartási szabálya. A köz- és magán titkosszolgálatok nemcsak egymással gabalyodtak össze, nem tudva, hol végződik a köz és hol kezdődik a magán, hanem a politikával is. A politikai vezérek és üzleti mogulok gátlástalanul alkalmaznak politikai ellenfeleikkel és saját embereikkel szemben titkosszolgálati módszereket, gyűjtetnek adatokat, zsarolnak. De a legnagyobb problémát az ellenőrizetlenség okozza: e hálózatok csak látszatra vannak ellenőrzés alatt, valójában bármikor, bárki ellen alkalmazhatóak. A szellem kiszabadult a palackból, visszagyömöszölésére senki és semmi nem látszik alkalmasnak.

9. Lehet-e még tenni valamit? Ha a vezérelvű MSZP elfogadta, hogy kisebbségi kormánnyal végigviszi a ciklust, akkor ez nem akadályozható meg. A Fidesz még nem kész a kormányzásra. A kisebbségi kormány egyetlen stratégiai kérdésben sem lesz képes dönteni, és igen nehezen válságot kezelni. Eszközei korlátozottak, mozgástere kicsiny. A gazdaságot pozitívan befolyásolni nem, csak negatívan rontani képes. Az egyensúlyi politikából nem engedhet, de intézményes változtatásokat nem kezdeményezhet. Tételezzük fel, hogy az öt parlamenti pártnak nem érdeke Magyarország megroppanása a nemzetközi folyamatok hatására, ám érdekük, hogy az átmeneti szakaszban néhány stratégiai kérdésben tárgyalások induljanak. (Ebből indult ki a Paulson-csomag Amerikában és most a válságkezelés Európában.) Öt pontban lehetséges és szükséges ötpárti egyezkedés.

a) Parlamenti bizottság a nemzetközi pénzügyi válság megfigyelésére, hatásainak elemzésére, intézkedések előkészítésére. A kormány egyedül nem lesz képes se csomag összeállítására, se európai közös tervekbe való bekapcsolódásra. A nemzetközi tapasztalatok mutatják, hogy mekkora szerepe van a nyilvánosságnak, a parlamenti koordinációnak, a politikusok felelős viselkedésének. Valamennyi ország politikusait a nemzetközi válságra adott válaszaik tesztelik.

b) Megállapodás a parlamenti pártok között a költségvetési plafonról, illetve az euró bevezetésének céldátumáról és a hozzá vezető útról.

c) Ötpárti megegyezés 2010-ig a nyugdíjkérdés stratégiai pontjairól: miről, mikor, hogyan döntsenek a tízes években, hogy végrehajthatók és bevezethetők legyenek, és eredményeket hozzanak a húszas években (korhatár, indexálás, az 1997-es szabályok módosítása, az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak stb.).

d) Az európai pénzekre alapozott nagy környezetvédelmi projektek közös kimunkálása.

e) Ötpárti tárgyalások az önkormányzati regionalizációról és a kistérségi önkormányzatiságról. A kétharmados törvényt éppen olyankor lehet elfogadni, amikor nincs igazán kormány.

A sivatag terjed, az oázis ritkább. A homokviharok gyakoribbak. Az emberek egy része szoktatja magát a sivataghoz, tetszik, más része menekül, amerre tud. Ha csak menekülünk, bizonyosan magunkkal viszszük a homokot az oázisba. Az oázis kertjeit művelni, forrásait tisztán tartani, a szabadság kis köreit teremteni és megőrizni - ehhez szenvedély és cselekvőképesség, türelem és kitartás kell. Civilizáció. Ha úgy éltünk a Kádár-kor, majd a rendszerváltás sivatagaiban, hogy nem békültünk meg vele, hogy vállaltuk önmagunk véleményét és nem irtottuk ki a másikét, talán még lesz oázisunk.