Műfű alatti elbeszélés
Két beton futballpálya volt egymás mellett a Bogdánfy úti sporttelepen. Az egyik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemé, a másik az Eötvös Loránd Tudományegyetemé. A műszakisok hallgatói önkormányzata nagyra vágyott, és összegyűjtött pénzükből csináltattak a sajátjuk helyén két műfüveset. Eddig elég meseszerű a történet. A műegyetemistáknak.
A jogászok a sajátjuk mellett évek óta a másik pályát is bérelték, hogy meg tudják tartani hagyományos focibajnokságukat. A jogászfoci nemcsak pár aranylábút összefogó, játékos rugdosódás, hanem több mint harminc csapatot, A és B ligát összefogó bajnokság. Hetente gondosan megszervezett mérkőzésekkel, izgalmas küzdelemmel a bajnoki címért, a feljutásért és a kiesés elkerüléséért, tomboló rajongói klubbal, iktatott átigazolásokkal, és gólkirállyal. Szóval nem csak passzió.
Az új műfüves borítással sem változott a helyzet: maradnának azon is. Örülnek neki, bár 5+1 játékos helyett csak 4+1 futhat ki a pályára. Sokkal jobb viszont a minősége, és még azt sem bánják, ha elered az eső, és a műfű nem kegyelmez: le kell vonulni róla, hiszen veszélyesen csúszik.
Ezért is, meg az új pálya óvása miatt kérte a Műegyetem a jogászoktól, ha esik, ne játszanak (és egy nappal előbb mondják meg, esni fog-e). Mivel az időjárás borúra hajlott két hete csütörtökön, az első A ligás forduló lemondását szervezték a joghallgatók. Senki sem mondta nekik, hogy nem érdemes erőlködniük: jól megszokott péntek délutáni bajnokság időpontját a szervezők már átruházták a pályatulajdonos csapataira.
A másik egyetem csapatainak beosztásáról még a második forduló előtt sem kaptak értesítést, így múlt pénteken - habár nem esett - a pálya szélén ácsorogtak. Nézték, ahogy a mérnökök rúgják a bőrt.
A műszakisoktól még a betonborított időszakban 3500 forintos óradíjért bérelték a jogászok a játszóhelyet. Ezt az évente több mint 600 ezer forintot nagyrészt pályázati pénzből állták. A mostani galiba abból lett, hogy az ELTE szabályzata szerint a támogatást csak utólag, a teljesítési igazolások, az elszámolások után utalja az egyetem. Több ok miatt most ez még csúszott is, így fizetésre csak szeptemberben került sor: a Műszaki Egyetem addigra pedig már kiadta a pályát más jelentkezőnek. A jogászfoci elkésett.
Pedig már azt is elintézte egymás között a két hallgatói önkormányzat, hogy tízezer forint érő műfüves helyet a jogászok hatezer forintért kapják majd. Hiába. Pénteki pálya híján a jurátus A ligának vége.
- Van egy betonpályánk, de szükségünk lenne a műfüvesre is, hogy le tudjuk bonyolítani a kétligás bajnokságot - mondja Szentirmay Ákos, a jogászfoci egyik szervezője.
A két egyetem 1988 óta közösen használja a Bogdánfy úti központot. A sportlétesítmények közül egyiket az egyik, másikat a másik felsőoktatási intézmény nyűtte többet. Az "osztatlan közös tulajdonról" szóló szerződés a napokban lejár. A Műgyetemnek pedig kapóra jön a változás, mivel az új rektori vezetőség a sportlehetőségek bővítését tervezi. Különválva az ELTE-től.
- A telep mögötti Tüskecsarnokot körülvevő terület alakítása kapcsán is adódik majd a változtatás - mondja Andor György, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem általános rektorhelyettese. Tárgyalások kezdődtek egy lehetséges befektetővel, ha pedig megállapodás születik, és a csarnok elkészül, akkor a megközelítés miatt egy, a Bogdánfy út felé törekvő utca vágná ketté a sporttelepet, ezzel segítve is az egyetemek sportéletének elválását.
Végleges döntés az ügyben még nem született, de ha az válás mellett dönt a két egyetem vezetősége, előfordulhat, hogy mindkét futballpálya - műfüves és beton is - a műszakisoknak jut majd. A jogászok pedig csak bérelhetik. - Már ez se baj, csak legyen megfelelő időpont - teszi hozzá Szentirmay Ákos. - Nagyon nehéz egy több mint harminc csapatból álló bajnokságnak helyet találni, főleg ilyen jó műfüvön.