A szó hona
Isten őrizzen névsorolvasást tartani, abból csak a bántás, baj fakad, hogy ugyanis valaki biztosan lemarad belőle.
Most csak azt említeném, aki itt van, itt van mindennap az utcákon, a légben, nem testi valójában, persze, de nem is csak a róla elnevezett utca névtábláin.
A költő most május 5-én száz éve született ide. Tragikusan maga maradt apja a Kádár utca 8. számú bérház földszintjén lévő kis lakásba hozta a Bakáts téri klinikáról.
Később is a közelben, a Falk Miksa utcában, majd apja halála után - rövid józsefvárosi stáció után - a Lipót körút 5. szám alatti bérházban lakott egészen házasságkötéséig, 1935 augusztusáig.
Ekkor költöztek át a Pozsonyi 1.-be, az egy évvel elébb épült ház Dunára néző egyszobás lakásába, ahol tulajdonképpen laknak ma is.
A kis szobával azóta bűvölt lakásban a bútorok többsége, a könyvek, a képek épp úgy vannak, mint voltak hetven éve.
Ott vannak azok a bizonyos hitvalló sorok, a Komlós Aladárról írt nevezetes levélben, a szoba falán függő rokonok, felmenők, tehát Arany és Kazinczy képeiről.
Igazán nem szeretem a fétiseket, de azért furcsa érzés látni a portrékat az íróasztal felett a falon ma is.
De Fifit látni nem furcsa; ő megszokott, eleven része a tájnak, istennek hála, ma is.
A kutya, persze, hiányzik mellőle, tépelődik is, beszerezze-e most, kilencvenhat évesen - éltesse isten, apropó - az újat, az ötödiket. Néha meg is beszéljük ezt: általában négy kutyányi egy ember élete, de miért ne lehetne olyik ötkutyás. Persze csak tacskó jöhet szóba, az a jó kutya, abban van valami pimasz büszkeség, az nem nyálas, az ugat, harap, az a jó.
Fifi soha nem akart nemzeti intézmény, költőözvegy, mártírözvegy lenni, és nem is lett az. Ő Fifi, Fifi néni, nagyszerű ember és nagyszerű tanár, mindannyiunk Fifije, Fifi nénije, alanyi jogon Fifi.
De azért, amikor úgy érezte, ideje van annak, és amikor tudta, hogy lehető legjobb kezekbe adja a hagyatékot, akkor mégis csak megtörte évtizedes fogadalmát, és mégiscsak megnyitotta magán-levelesládáját, magánlevéltárát, naplóját, személyes emlékeinek hatalmas tárát, és nem utolsó sorban meleg szívét a monográfus és így az olvasók előtt.
Mindkettőjük élete tökéletesen dokumentálva van immár.
Ferencz Győző Radnóti-könyve, a nagyszerű költő, műfordító és tanár páratlanul alapos tudományos munkája újra és újra lenyűgözi az olvasót.
Kötelező olvasmány. Alap- és remekmű.
Nem csupán terjedelme, külleme miatt az; minden sora rabul ejti az olvasót. Ez a hihetetlen alapossággal elkészült tudományos munka egy izgalmas, letehetetlen, mívesen megírt nagyregény.
Egy katolikus, baloldali, lezsidózott magyar költő históriája, aki magyarként élt és írt, akit zsidóként öltek meg, és aki keresztényként halt mártírhalált.
Csodálatos, már-már költői a könyv pontos aprólékossága; hónapról hónapra, pengőről pengőre nyomon követhetjük Radnóti anyagi helyzetét, óráról órára napjainak rendjét. Értőn és érzőn elemeztetik szinte kivétel nélkül minden vers, verssor, verskezdemény. Minden előforduló helyiségről megtudjuk, hogy ma milyen néven és melyik államhoz tartozik éppen. A monográfia történelemkönyvként is bízvást forgatható; aki a numerus claususról, a munkaszolgálatról, az úgynevezett zsidótörvényekről - magyar törvények voltak - pontos ismereteket akar szerezni, ne nyúljon más kötethez.
Mindezen felül az életrajz társadalomtörténeti alapvetés is: oldalain bámulatos részletességgel elevenednek meg a Horthy-Magyarország mindennapjai.
Ebben a könyvben minden benne van.
És benne is kell legyen.
Ennek a verssé vált életnek a históriája elevenen él ezen a tájon; ezreknek személyes-közös története ez: identitás, származás, vallás, zsidóság, magyarság ügyével nem csak a költő küszködött, küszködik errefelé.
Egyébként a monográfia helytörténet is egyben; megtudjuk például belőle, hogy Frankl Sándor könyvkötő műhelye, amelyben Radnóti kedves könyveit köttette, a költő lakásától pár lépésnyire, a mára Budai Nagy Antalra magyarosított Návay Lajos utca 5. számú házában volt.
Manapság a lakástól ötven méterre lévő könyvesboltban Győző könyve mindig kapható, ha véletlenül elkopik, rögtön szólok, Éva, rendelni gyorsan, mert ennek a könyvnek itt mindig lenni kell, ez a könyv ebben az utcában szent írás.
Szerzője is itt caplat el a kirakat előtt reggel, este, néha le is telepszik közénk a teraszra, szokott, szerény mosolyával elnézi szemüvege mögül kis pohár sörén át a társaságot, aztán már iparkodik is haza, hisz ő is itt lakik már, Újlipóciában, kell-e mondani.
