Tájleírás

A Nyári Örömök sorozatból (III.)

Ezen az alapon a repterek a legveszélyesebb térségek.

Legutóbbi efféle várakozásom a londoni Gatwick reptéren zajlott, a hagyományos magyar (vagy inkább már orosz?) légitársaság késésével súlyosbítva. A sportboltba tértem be, s négy- és háromnegyed éves fiaimra gondolva képtelen voltam otthagyni a két csinos focista-egyenruhát. Pontosan olyanok, mint amilyet két menő angol csapat keretének tagjai viselnek. Trikó, rövidnadrág, zokni. Otthonomban, ha nem tévedek, mindjárt az előszobában húzták magukra a gyerekek, gyors osztozkodás után, feledhetetlen sikongatással. Abban aludtak. Még aznap este megígértették velem, hogy kiviszem őket meccsre.

Hát jó. A Szűz aszcendensűekre jellemző alapossággal láttam a feladat teljesítéséhez. Érdeklődtem sporthoz közeli barátaimtól, melyik stadiont válasszam. Egyikük, aki hajdan a magyar sport államtitkára volt, azt ajánlotta, inkább edzésre vigyem a kölköket, az érdekesebb. A Ferencvárosi Torna Clubot választottam, nem törődvén azzal, hogy a csapat jelenleg savanyú korszakot él át, abból indultam ki, hogy ott jók a parkolási viszonyok. Telefonos érdeklődésemre azt a megnyugtató választ kaptam, hogy az edzések nyilvánosak, bár kevesen látogatják őket. Szinte senki. Elbizonytalanodtam. Én azt akartam, kapjanak a gyerekek egy kicsit a foci és a szurkolás hangulatából. Egy edzés, ahol csak mi volnánk a közönség, bizonyára kedélytelen.

Ifjúságiak! Minapában egészen jól szerepeltek, majdnem bejutottak a döntőbe. Internet. A III. kerületi TTVE pályáján szombaton délelőtt és kora délután a helyi U16-os csapat - TUE - fogadja a Pénzügyőr hasonló korú reménységeit. Erre vittem ki a fiaimat. Gondolom, mindenki tudja, az U16-os csapatban a tizenhatodik életévig rúgják a labdát.

A pályára az ötvenes évekből hátramaradtnak látszó klubházon keresztül vezetett az út. Rögvest a játéktérhez értünk, ott egy drótkerítés mentén fordulhattunk jobbra vagy balra. Mindkét oldalon kicsiny, százötven-kétszáz férőhelyes betontribün. A bal oldalit választottuk. Hamarosan kiderült, a vendégcsapat szurkolói közé kerültünk, a legelső sorba. Már folyt az első félidő. Megtudhattuk a dumákból, a hazaiak vezetnek egy-nullára. Nem is volt semmi baj, míg a játék szabályait magyaráztam. Addig kevésbé jutott el a fülemhez, amit mögöttünk ordítottak.

Perceken belül világossá vált, hogy a Pénzügyőr ifjú reménységeinek rokonsága kiabál a fejünk fölött. Lali, bőgte egy reszelős férfihang, vágd már föl, vágd föl! Kérdi az egyik kisfiam, mit jelent az. Hát... akadályozza meg a támadót abban, hogy a labdát elvigye... Mire idáig értem, sípszó, szabadrúgás. Mögöttünk izgatott asszonyok vércsesikolya: Bíró sporttárs, becsúszó szerelés, nem lát a szemétől? Kérdi a másik kisfiam, mit jelent az. Ám addigra dühödt füttykoncert harsant. És ez: Ne legyetek hímvesszők! - felbőszült atya rikácsolta ezt, a testrészt legrövidebb nevén nevezve. Kérdi az egyik kisfiam, mit jelent az. Majd, később... - ennyi tellett tőlem. Őrület, gondoltam, a saját fiát és a csapattársait hímvesszőzi, ennek elment az esze.

Azt hittem, a nehezén túlestem. De még csak ekkor kezdtek egészen sűrűn záporozni a szexuális alapigék és a különböző, édesanyákkal kapcsolatos nemi tevékenységre buzdító fölszólítások. Bántam már, hogy idehoztam a fiacskáimat, akiknek otthon még azt sem engedjük, hogy hülyézzenek. Miért nem számítottam erre? Cserbenhagyott a józan ítélőképességem? Hogyan lehettem olyan lelkes a meccslátogatás ötletétől? Mindent elfelejtettem, amit erről tudok?!

Ekkor következett a drámai csúcspont. Az egyik kis pénzügyőr focista a partvonalon kívülre vezette a labdát. Tudta ő, s futott tovább. Ám valamely férfi rokon rárivallt: Te dobsz! A srác meglepődött, engedelmesen fölkapta a labdát. Mire a bíró ingerülten ráfüttyögött, arcán a csalóknak járó szemrehányással. Az a kamasz vállat vont, átadta a lasztit, s rohant a saját térfelére. A férfi rokon pedig: Hát, ez idióta! Gyorsan eldobom, észre se veszi a bíró spori! - a körötte ülők buzgón helyeseltek.

Így megy a tizenhat éven aluliaknál. Ez később csak romlik.

Íme a sport, a mérhető teljesítmények világa, ahol mindig a jobbik győz, gondoltam csüggedten. A pekingi olimpia nemrég zárult, jelentős magyar kudarcokkal, melyekre az egész ország keresi a magyarázatot.