Dennis Lehane:
Sötétség, fogd meg a kezem

Amely egyben Dennis Lehane - ez idáig ötrészes - Kenzie-(Angela) Gennaro sorozata második darabjának legreménykeltőbb mondata. A prológusban áll - csupán miheztartás végett.

A bénító történet 1996 őszén veszi kezdetét. Alig két hónap múlva (az elbeszélő) Kenzie szakállat növeszt; a magánnyomozó iroda bezár; a vérnősző apja szellemével oly hiábavalóan viaskodó, a forró vasaló nyomát stigmaként viselő fiú megtudja: a városi tanácsossá emelkedett, tudálékos tűzoltó papa esztendőkig érlelt hitvallása ("A tüzet... Ha fellobbanáskor megfékezzük, nem szabadulhat el") konyhai falvédős bölcselkedés. Ellenben hamarosan saját bőrén tapasztalja, kriminológusprofesszor cimborája egyetemi kurzuskínálata, azaz, "A Pokol mint szociológiai képződmény", több hangzatos címnél.

A - kánikulával, az ír maffiával, és múltjuk démonaival harcoló - detektívpárosnak két bűnüggyel kell megküzdenie: el kell(ene) kapniuk a majdani áldozatok szeretteinek a hozzátartozójukról fényképet küldő, és fenyegetéseit rendre beváltó sorozatgyilkost; föl kell göngyölíteni egy három évtizeddel ezelőtti, megoldatlan esetet. Mert idővel kiderül: a lehetséges elkövető (pontosítva: mészáros) másol.

Lehane fojtogató (pszicho)thrillere egyrészt későbbi - kivált a Titokzatos folyóban hangsúlyos - vezérmotívumainak gyűjteménye. Vagyis: családon belüli - nők és kiskorúak elleni - erőszak; örök és/vagy elátkozott barátság, szerelem; elveszett ártatlanság; megnyomorított gyerekkor; társadalmi tabuk; elmebetegség; titkolt-rejtett nemi identitás. A helyszín, természetesen, Boston (Dorchester munkásnegyed) - mely nem pusztán couleur locale. ("A környékünk sosem bírta megtartani a szépségeket..., Angie... az egyetlen, aki fityiszt mutatott, és itt maradt"). Másfelől, az "istentelen" mű szakrális utalások tárháza: Kenzie (és Gennaro) krisztusi korba lépett; az áldozatokat keresztre feszítik; egy hetvenes években gründolt, polgárőrségnek álcázott rohamosztagnak hét tagja volt; szenteste Eddie Brewert atya kómában fekszik, etc. Mindemellett, gyanítom, a szerző meg- és fölidézi némely "kultikus" sorozatgyilkos, például az 1972-től '78-ig pusztító "gyilkos bohóc", John Wayne Gacy alakját.

Nemcsak ebben a mesteri munkában, hanem a formálódó életműben is "Minden a fájdalomról szól" - és a férfilélekről. Lehane elégikusan kegyetlen regénye, akár a Kékszakállú herceg vára; csakhogy itt egy férfi lép be a szobákba - legkevésbé olthatatlan kíváncsiságtól hajtva. Mert Kenzie - mintha előtte taszítanának rajta - bezuhan a rémségeket rejtő termekbe. Rájön, (majdnem) mindenki a hamis arcát mutatja; és ez alól nem kivétel ő sem. Patrick Kenzie, kinek maró szarkazmusa erősen tompult, hálaadáskor (a lemálló maszk helyett) már pofaszőrt hord; kétségtelen, maga elől is elbújna. A hazugságnak, öncsalásnak: vége.

Mégsem ez a legmegrázóbb, hanem Dennis Lehane alkotói gesztusa: a Sötétség..., hideglelős lezárása volna a Kenzie-Gennaro-szériának; a hibátlan befejezés. Ám Lehane folytatta azt, ami folytathatatlannak tűnik. Egyedül ez a döntés nyújt kapaszkodót a tökéletesre komponált kilátástalanságban.

Agave, 333 oldal, 2680 forint