A Duna felőli első sarokházból, a 36-osból kettő is van; ugyanazon építtető - Keresztesy Ödön asztalosmester -, ugyanazon építész - Jakobik Gyula -, ugyanazon tervei alapján épült a szemközti Szent István park 11-es számú épülete is. Újlipótvárosban nem ritkák az ilyes párházak, néha nem is egymás mellett, sőt nem is ugyanazon utcában bukkanhatunk egymástól alig különböztethető ikertestvér épületekre.

Ebben a 36-os számú házban él Hoffer Éva, példának okáért.

Alapvető újlipótvárosi intézmény ő; magánóvodájában évtizedeken át őrződtek, cseperedtek és kupálódtak az újlipót és más tájról ide szállított csemeték.

Éva az Újlipótvárossal együtt cseperedett fel, csak azért nem született itt, mert akkor még nem volt itt semmi sem. A Silos volt, hatalmas raktárkomplexum, amelynek égését Éva kicsi korában még látta a Lipót körút 5.-ből, ahol született. De a harmincas évek elején már a Phönix-ház lakói voltak az orvos papával. Éva még emlékszik szintén itt élő apai nagyanyámra, a három szép, eleven gyerekre, és Papára, akiért még autó jött reggelente, hogy bevigye őt a gyárba. De már nem sokáig. És emlékszik a német nevelőnőre, Stefi nénire, aki mindig azt mondogatta nyolc-tíz éves apámra: "armer Misi", és aki negyvennégyben persze megmentette apám életét.

Tipikus újlipót sors jutott Évának: okleveles óvónő lett, magánóvodát nyitott, az ostromot Schillinger Sándorné Széchenyi utca 7. szám alatti zsák-, ponyva- és zsinegkereskedésének pincéjében bujkálva vészelte át. Férje munkaszolgálatos volt Gobbi százados egységében, Munkácson szabadult fel a végén.

Éva a háború után folytatta, amit már elkezdett előtte is; közben kétszoba-hallra leválasztott lakásában magánóvta a polgárgyerekeket, a legzordabb Rákosi-időkben is.

Mostanság már nemigen lép ki a lakásból, a két gyerek és az unokák hoznak be életet. Az erkélyről csudás a látás; alant a park, odébb a Sziget, balra a budai hegyek, a Pilis, a Duna csillogó csíkjától jobbra sárgállik a megharapott Naszály, odébb Verőce sejlik...

Köszönök, lesétálok. Lefelé a környék lépcsőházaiban mindig gyalog megyek. Nemcsak a klausztrofóbia okán, de mert itt szépek a lépcsőházak, kényelmesek a lépcsők, és látom az ablakokból, porolóerkélyekről a belső kerteket, melyek között néha egészen elszabadult, vadregényes, buja is akad.

Kilépek, bandukolok a Körút felé. Jobbra, balra, mindenütt - ingatlanos. A fodrászok és más efféle széppé tevők mellett ez a leggyakoribb ipar errefelé. Hallom, hogy az utóbbiak mindig honosak voltak e tájon. Rendes úri hölgynek, jegye, bérlete volt, és minden délelőtt legalább egy rövid fésülése. De jártak a fodrászok föl lakásra, aminthogy járnak ma is. Jó néhány üzlet, mint például a Pozsonyi úton a Wallenberg és Katona között, vagy a Hollán és Radnóti sarkán lévő évtizedek óta szolgál egy helyen. A legtöbb azonban új alapítás, a kihaló szakmák, egykori szűcsök, szódások, kalaposok, zöldségesek helyére telepedett.

Az ingatlanosok mértéktelen elszaporodása azonban új fejlemény. És ahhoz képest, hogy úgy mondják ez a piac épp pang, hát errefelé mégis nagy a mozgás. Mindenki jön-megy, hurcolkodik, fészkelődik; csak a mi házunkban négy lakást újítanak fel egy időben.

Elérek a Balzac utcához, melyet hívtak Korallnak, majd Légrádynak is egykor. A sarokházat a Dunapark tervezője, Hofstätter tervezte, és a Neuschloss testvérek kivitelezték. Itt lakik BIG barátom, le is hívhatnám, de kora délután van, és ő ilyenkor alszik. A Pozsonyi úton a Körút felé lépdelve tovább a 28-as számú háznál az Ipoly terasza tűnik fel. Előtte pincehelyiség, ingatlanos ez is, egykoron itt működött a Deutsch papa zöldséges boltja, úgy mondják jó bolt volt, drága, de jó, és Deutsch bácsi is rendes volt, ő még igen.

Az Ipolyon ma nemigen láthatja az idegen, hogy patinás hely, a legrégebbi kiülős az utcán. Sok-sok éven át neves focistáknak, mint Göröcs Titi, no meg a szurkolóknak volt biztos bázisa. Akkor még a focisták is, drukkerek is polgárok voltak és emberek, ebben is más volt a világ, hiába.

Most elegyes nép jár ide, például néha jómagam.

Az 1933-ra kész ikerház egyébként szintén Keresztesy Ödöné volt, és szintén Jakobik tervezte.

A Pozsonyi 24. bolttalan ház, ami ritkaság számba megy errefelé.

Túloldalt, a Balzac sarkán a Móri borozó szintén ősidők óta szolgál, külsejében még őriz valamit a borozó jellegből, de inkább kockás abroszos, házias konyhával, szolid árakkal, ebédezős hely, hatkor be is zár, rántott húsáról nevezetes mindenekelőtt.

Ugyanazon a parton, a Balzacon túli sarokház után, melyben Pataki bácsiék éltek, következik a Pozsonyi 23., szintén Weisz-ház volt, benne őslakik Gábor barátom, fontos kalauzom. Ebben a házban élt kollégám, Bossányi Kati is, szegény.