A pokol térélmény

(Pilinszky János)

A Kertre néző ablak szerkesztett

képet vetít a kertből. Látszanak

az ágak egymásba összefűzve

benne. A részletek az egészbe.

Akár az évszakok színevesztett,

olyan lélek a Testtelen kiáradása.

Mert lehull a szirma mind a rózsa

után. És áradás a Lélektér a kertbe,

a finom fluidum, amely lerontja,

le róla lepleit; s Erény a vágya.

A lélek: tér. Kiterjedése véges,

s mint esti gyors, amelyre van jegye,

kísérne ablakáig emberek,

kiktől búcsúzva száll el a kupéba.

Már alszik is. Határ a néma. Mérges

katona kopog üvegen. És mintha

már tud a gesztusok jeléből,

hogy áthalad a tér egy szegletéből

a Másba. És újra vissza. Az alvása,

míg fény vetődik arcra, s tiszta

nappal ez, amely elmét kimossa,

az új Tér. És a tér új mélyedése,

ölel magába. Lépteire várva

lassan kiszáll, mert a testbe érne

a gravitáció útján, s mint posta-

vonat. A térszerkezet kopott

emléke a gondolat anyagtalan

terébe. Zsírszövet raktároz el

kiterjedéstelen, s információt,

a vízalapú létezés halott.

Borbély Szilárd (1963) József Attila-díjas.

Legutóbbi könyve Fény a magasból címmel

2007-ben jelent meg a Koinónia gondozásában.