A vargányák hajnaltájt harmatos kalapban

vártak ránk, nimfákkal izmos karjukon,

ének szólt, a "cu-krú" volt az alaphang,

zengett madár-quart, zöld georgikon. -

Az egykori kép immár fekete ikon.

Valahol most is gerlepár cifrázza,

itt, e panelház legalsó emeletén.

Felnézek az eget támasztó bikkfákra,

gombaszedés közben is így zúgtak felém,

de most törzsükön lefelé fut a remény.

Cu-krú - halódó madárszív rebben,

vargányák s nimfák már régen nincsenek,

padlás-zugokban, csukott könyvekben

"cukrúznak" nyomorú régi istenek,

s várják, hogy eléjük morzsát hintsenek.

Színbor

Szőlőprés. - Emléke maga a teremtés,

egybeerjednek fürtök és szinek.

Törkölyön mezítláb tapos a jelentés,

behatárolása a szétfolyó minek.

Mondják, a mámor vár majd ott, valahol,

a régmúlt mámora, meta-emlékezet.

Szüret-kép kavarog túl égi falakon,

villódzik, összeáll - itt lenn már szétesett.

Ott sűrű melasz-lét, itt rég elfeledték

az emlékezőt is. Ki tudja, hogy így volt? -

Emlékből nincs kiút, keríti a nemlét,

gúzsprésként nyomja ki belőle a színbort.

Tőzsér Árpád (1935) Kossuth-díjas.

Legutóbbi könyve Szent Antal disznaja

címmel az idén jelent meg a Kalligramnál.